Wilhelm Steinitz Az első hivatalos sakkvilágbajnok, Wilhelm Steinitz (1836–1900) Prágában született zsidó kiskereskedő fiaként. Bécsben mérnöki tanulmányokat végzett, de aztán hivatásos sakkjátékos lett. Bécset képviselte 1862-ben a londoni kongresszuson, utána Angliában maradt, ahol áldozatokban bővelkedő stílusa feltűnést keltett és sorra verte páros mérkőzéseken a nagyon óvatosan, de nem az adott állásokhoz illően játszó angol mestereket. 1866-ban sikerült az Angliába vendégként érkező Anderssent 8–6 arányban legyőznie és világbajnoknak nyilvánította magát, hiszen Anderssent tartották a legerősebbnek az aktív sakkmesterek közül. Minthogy azonban még élt Paul Morphy, aki 1858-ban fölényesen megverte Anderssent, Steinitzet nem ismerték el világbajnoknak. Hat éven át versenyeredményei nem voltak kimagaslók, csak 1872-ben sikerült győznie Londonban, majd 1873-ban Bécsben. Ezt követően egy évtizedig csupán az angol The Field tudósítójaként járta a versenyeket, ebben a lapban figyelemre méltó sakkrovatot vezetett. Az idő múlásával Steinitz az impulzív kombinációkról áttért a pozíciós játékra. Felfedezte, hogy azok a csillogó győzelmek, amelyeket ő maga, illetve vetélytársai arattak, nem voltak kellőképpen előkészítve, és tulajdonképpen csak azért nyerhettek, mert gyenge ellenállásra találtak. Felismerte, hogy átütő kombináció nem jöhet létre megfelelő álláselőny nélkül. Nézete szerint – amit kortársai sokáig nem értettek, sőt elvetettek – a játékosnak türelmesen kell felhalmoznia a kisebb előnyöket (jobb fejlődés, nagyobb mozgási szabadság, kedvezőbb gyalogszerkezet), és ezek összességükben megteremtik azt az erősebb állást, amelyben már döntő csapást lehet mérni az ellenfélre. Steinitz hosszabb kihagyás után tért vissza a sakkarénába. 1884-ben megérkezett a hír az időközben lelkibeteggé vált Morphy haláláról és az amerikai sakk-körök 1886-ban megszervezték az első hivatalos páros mérkőzést a világbajnoki címért. Steinitz 12,5–7,5 arányban nyert a kombinációkat kedvelő Anderssen-tanítvány, Zu­kertort ellen. A tudományosan megalapozott pozíciós játék diadalmaskodott az erőltetett kombinációk felett. A másfél méter magas, széles mellkasú, nagy szakállú, sánta, köszvényes, mindenkivel veszkedő Steinitz karakterét nemigen szerették. Egzisztenciás problémákkal küszködött, mint minden hivatásos játékos, ráadásul mentális gondjai is folyamatosan súlyosbodtak. A 26 éves német Emanuel Lasker magáévá tette Steinitz tanait és kihívta mesterét egy világbajnoki páros mérkőzésre. Az USA-ban akadt is elég szponzor, aki szerette volna látni, hogy a kötekedő Steinitzet elverik, ezek fogadásokkal finanszírozták a páros mérkőzést, és 1894-ben Lasker 12–7 arányban elhódította a sakktrónt. Két év múlva a moszkvai visszavágón Lasker még meggyőzőbb, 12,5–4,5 arányban nyert. Steinitzet már 1897-ben be kellett egy alkalommal szállítani az egyik pszichiátriai klinikára.1900 februárjától ugyanez év augusztus 12-én bekövetkezett haláláig ismét a klinikán tartózkodott. Családját nyomorban hagyta hátra, szeretteinek adományokból kellett fenntartaniuk magukat. A Steinitzről írt könyvében Hannak „a sakkjáték Michelangelójának” nevezte. A modern sakk törvényalkotójának elődje soha sem volt, utódai pedig, akik tudományos megalapozottságú törvényeit elsajátítva és továbbfejlesztve előreléptek a sakkvilág porondján – az idők végezetéig mindig lesznek! A sakktörténelem panteonjában szobra örökké állni fog. Rajta Alexander Aljechintől, a sakkozás negyedik világbajnokától üzenet az utókornak: „Személyes viszonya a sakkhoz más volt, mint hírneves elődjeié. Philidor muzsikusként, Anderssen tanárként, Morphy ügyvédként tevékenykedett. Ők polgári foglalkozásukhoz többé-kevésbé hűek maradtak. Steinitz kortársainak csak mint sakkmester mutatkozott be. Ehhez bátorság kellett, mert hivatásos sakkozók ugyan minden időben akadtak, de a játékkal való kizárólagos foglalkozáshoz megszégyenítő momentumok tapadtak… Steinitz egész tevékenysége – úgy is, mint versenyzőé, úgy is mint sakkíróé – azt a benyomást keltette, hogy a sakk sokkal több a számára a mindennapi kenyérnél, sokkal több a mentőövnél. Kortársai felismerték, hogy Steinitz, ez a nagy szellem önként vállalta azt a hivatást, hogy a 64 mező titkait felderítse. A sakkjáték először jelent meg önálló művészetként.” A Pillsbury győzelmével végződött hastingsi torna 10. fordulójában, 1895. augusztus 17-én, a világbajnoki trónt egy éve elvesztő Wilhelm Steinitz örökzöld játszmát alkotott Curt Von Bardeleben ellen. Steinitz – Von Bardeleben Olasz játék 1.e4 e5 2.Hf3 Hc6 3.Fc4 Fc5 4.c3 Hf6 5.d4 ed4 6.cd4 Fb4+ 7.Hc3 d5?! (Greco cselváltozatára erősebb 7…He4! Az 1. fordulóban Schlechter 8.0–0 Fc3 9.bc3 d5 10.Fa3 Fe6 folytatással döntetlent ért el, de az 1896-os moszkvai világbajnoki visszavágón Lasker 9…dc4 után kétszer is legyőzte Steinitzet.) 8.ed5 Hd5 9.0–0 Fe6 10.Fg5 Fe7 11.Fd5 Fd5 12.Hd5 Vd5 13.Fe7 He7 14.Be1 f6 15.Ve2 (Garri Kaszparov a Nagy elődjeim című hétkötetes könyvében 15.Va4+! Vd7 16.Vb4 után világos előnyét adja.) Vd7 16.Bac1 c6? (16…Kf7! kellett, mely után 17.Hd2 egyenlő. Sötét talán a 17.Ve7+? Ve7 18.Be7+ Ke7 19.Bc7+ minőségáldozattól tartott, mely azonban 19…Kd6! 20.Bg7 Bac8 21.g3 Bc7 után sötét előnyére vezetne.) 17.d5! cd5?? (17…Kf7 kellett.) 18.Hd4 Kf7 19.He6 Bhc8 20.Vg4 g6 21.Hg5+ Ke8 22.Be7+!! (A bástya tarol a 7. soron, miközben világost is alapsori matt fenyegeti.) Kf8 (22…Ve7 23.Bc8+ Bc8 24.Vc8+ huszárelőny, 22…Ke7 23.Be1+ Kd6 24.Vb4+ Kc7 25.He6+ Kb8 26.Vf4+ Bc7 27.Hc7 Vc7 28.Be8 matt, vagy 23…Kd8 24.He6+ és 24…Bc5 25.Be6+ nyer.) 23.Bf7+!! Kg8 24.Bg7+!! Kh8 (24…Kf8 25.Hh7+ nyer.) 25.Bh7+!! és sötét feladta (1–0). Amíg Steinitz kiszámolta a 10 lépéses mattot (25…Kg8 26.Bg7+!! Kh8 27.Vh4+ Kg7 28.Vh7+ Kf8 29.Vh8+ Ke7 30.Vg7+ Ke8 31.Vg8+ Ke7 32.Vf7+ Ke8 33.Vf8+ Ve8 34.Hf7+ Kd7 35.Vd6 matt), áldozata eltűnt a versenyteremből és ezen a napon többé nem látták. Senki sem szereti, ha ilyen csillogó stílusban verik el. Sakkaforizma Amikor Steinitz ismét győzelmet aratott egy nemzetközi versenyen, az első sakkvilágbajnok angol barátai és tisztelői odamentek hozzá gratulálni. A beszélgetés csakhamar az akkoriban divatos Malthus-féle túlnépesedési elméletre terelődött. „A szegény embereknek ne legyen annyi gyerekük” – mondta valaki a társaságban. „Annál is inkább, mert ezek a gyerekek szellemileg gyakran alacsonyabb rendűek” – fűzte hozzá egy másik. „Az én apám – szólt közbe Steinitz – szegény ember volt. Sok gyereke volt, és én, Wilhelm Steinitz, a világ legjobb sakkozója, a tizenharmadik voltam a családban…”

Biró Sándor