Székelyudvarhely történetében jelentős esemény volt, amikor 1898-ban Szombatfalvát a városhoz csatolták. Addig mint önálló község működött. Az egyesülést követően az új városrészt a városi tanácsban Sándor Gergely, id. Györffy Ferenc, Simó János és Sándor József képviselte. Az utolsó községi bírót, id. Györffy Ferencet a polgármester kerületi kapitánnyá nevezte ki. Kapitány, képviselő volt, de közösségi termük nem lévén, mindig a templom melletti kis iskolatermet kölcsönözték, ha mulatságot vagy gyűlésezést szerveztek. Egy olyan közösségi épületről, népházról álmodtak, amely előadások, gazdaköri megbeszélések befogadására alkalmas. Trianon után született meg a nagy elhatározás. Az elképzelésnek zászlóvivői is voltak Elekes Péter szabómester, az ifjúsági egyesület elnöke, Sándor János birtokossági elnök, Paál Elek igazgató és Ugron Ákos földbirtokos személyében, akik a szombatfalviak és Székelyudvarhely polgárságának támogatásával az álmot valóra váltották.

   
Megálmodták, majd megcsinálták

Nem volt ilyen egyszerű a Népház története. A városi tanács te­­­rületet adományozott az Orbán Balázs utcában. 1928 pünkösd harmadnapján fogtak hozzá a Népház építéséhez. A korabeli krónikák szerint a 76 éves öreg székely gazda, Gotthárd István vágta bele először a csákányát a földbe, ezzel adott jelet, hogyhogy a fundamentum ásása megkezdődött. Mindenki akarta, öreg, fiatal, főképp a Gazdakör, az Ifjúsági Egylet tagjai, hogy legyen fedél a fejük felett. Rendkívül gazdag, élénk kulturális élet zajlott a város e szegletében azelőtt is. Éveken keresztül gyűjtötték a színielőadások bevételét a közösségi ház építésére. Szép számban érkeztek a felajánlások, a Székely Közélet helyi lap hetente közölte az adományozók névsorát. Egymást érték az önkéntesek, akik kétkezi munkával járultak hozzá az építkezéshez. Nemcsak az itthoniak, hanem a Kanadába kilódult szombatfalviak is küldtek megtakarított dollárjaikból az épület javára. Nagyon aktívak voltak a fiatalok is, az ifjúsági egylet és dalkör, amely 1927-ben alakult, díszes zászlóval vonult be az ünnepségre. A zászló egyik felén lant, a másik felén babérkoszorú volt kihímezve, s a következő feliratot viselte: „Szombatfalvai Dalkör és Ifjúsági Egyesület. Mi jót és szépet szíved érez, dalként mondja dalos ajakad.” A zászlót Varró Vilma hímezte. Sajnos a zászlónak nyoma veszett, egy 1936-ban készült dalos lobogó maradt csak ránk. A Küküllőn túli városi fiatalok pénzbeli hozzájárulással támogatták a Népházat. Ugron Ákos és néhány tehetős gazda nagyobb mennyiségű téglát ajánlott föl a létesítmény javára. A ház elkészült. 

Felavatják

Ezerkilencszázhuszonkilenc januárjában a szombatfalviak a helyi fúvószenekar hangjai mellett vonultak a népházba, ahol Sándor János közbirtokossági elnök nyitotta meg az ünnepélyt, majd a katolikus, a református, az unitárius és az evangélikus lelkészek külön-külön megáldották a népházat. A szónoklatok mind arról szóltak, hogy a szombatfalviak cselekedete példa lehet minden székely falu számára, hogy kitartó összefogással saját erőből is lehet nagyot, szépet és maradandót alkotni. A város nevében Gönczy Gábor polgármester köszöntötte az egybegyűlteket. Az ünnepély fényét nagyban emelte a helyi Székely Dal- és Zeneegylet műsora. A ház fundamentuma szép faragott kövekből készült, rá is vésték az egyikre az 1928-as évszámot. A szombatfalviak büszkék voltak erre az épületre, a sajátjuknak tekintették. Hamar benépesült, mindig történt valami benne. Egymást érték a gazdaköri előadások, bálok, színházi bemutatók, rendezvények. Nem volt olyan hétvége, hogy ne lett volna valamilyen rendezvény a nép házában. A műkedvelő színjátszó csoport évente két-három darabbal is bemutatkozott. Ez az épület adott otthont az ifjúsági dalegyletnek és a férfi dalkörnek, mely 1948-ban csatlakozott a Székely Dalegylethez. A da­loscsoportok megszervezésében nagy szerepe volt Hajdu Árpád kántortanítónak. Könyvtár is volt benne. A Székely Közéletben Elekes Péter ifjúsági elnök arra kérte a város polgárait, hogy hasznos és nélkülözhető könyveikkel járuljanak hozzá, hogy a szombatfalvi ifjúság mihamarabb jellemnevelő olvasmányokhoz jusson. A könyvespolcok megteltek. 
Munkásszálló, gabonaraktár, óvoda.

Nem sokáig tartott a sikertörténet, mert a második világháborút követően, a kommunisták hatalomra kerülésével államosították az épületet, 1949 januárjában átkeresztelték kultúrotthonnak, kultúrtanácsot hoztak létre, Ady Endréről, a nagy költőről nevezték el a kultúrházat. Azt ígérték, működni fog a könyvtár, és rövidesen rádió fog szólni az épületben. A kultúrház a kultúra igazi hajlékává válik, és a dolgozó nép kezében meghozza törekvéseinek eredményét is a dolgozó nép életszínvonalának emelésére, írja a Szabadság című helyi lap. De nem így történt, volt ott alkalmi munkásszálló lipován vendégmunkásoknak, a téesznek gabonaraktár, óvoda és iskola, majd sokáig lakat került a bejárati ajtóra.

Szépkorúak Háza

1990-ig kellett várni, míg újra birtokba vehették a szombatfalviak. Meg is ünnepelték egy nagy szüreti bállal, a fiatalok örömükben körbejárták a várost. Egy-két rendezvénynek még helyet adott, majd új rendeltetést szánt neki a helyi önkormányzat. A központ uniós pályázati pénzből újult meg, ám a munkálatok évekig elhúzódtak. Új ruhába öltöztették, modernizálták a közel százéves épületet, és a napokban az idős korosztály vette birtokába. Szépkorú­ak Háza működik immár az Orbán Balázs utca 100. alatt.  A foglal­koztató-központ alkalmazottai gondoskodnak majd a szakszerű napi programokról. Fantasztikus farsangi bállal indítottak, reméljük, egyre többen ismerik fel majd a közösségi ház fontosságát és látogatják a programokat. Nekem mégis volt egy kis hiányérzetem, azt a faragott követ, amelyen olvasható volt a fundamentum letételének dátuma, a felújítás alatt letakarták. Már az unokáink sem fogják látni, mit véstek egykor a kőbe azok, akik előttünk jártak.