Valami nem tetszett a 172 betelepített lakosnak, mert 1600 márciusában vissza akartak költözni régi falujukba, derül ki egy korabeli bírósági per jegyzőkönyvéből. Végül mégis maradtak. Így lett Székelyudvarhely város része a Szentimre utca. Hat évig nem fizettek adót, a város segített házaik megépítésében. 

A gyalogos embert ma is próbára teszi a hegyre kapaszkodó kanyargós utca, ennek ellenére igen szépen építkeztek a város peremére az emberek, főleg a gazdálkodók, az iparos emberek telepedtek meg régen és építettek családi házakat. A központból érkezve Szentimre, a Rózsa utca és az Iskola utca találkozásánál a nagy kanyarban, ha kifelé nézünk, már látható a Szentimre és a Kút utca találkozásánál a nagy sarokház. Hatalmas épület, mely nagy boltíves kapujával, kilenc főutcára néző ablakával egy pillanatra megállítja a sétáló embert, és arra készteti, hogy jobban szemügyre vegye. Nem igazán látni be az udvarára, ha be nem kérezkedünk. Története is elég homályos, mert nem tudni, mikor épült a ház. Minden igyekezetem ellenére a ház építésének dátumára nem sikerült rátalálni. 

Dr. Vofkori László helytörténész a Székelyudvarhely – Városkalauz című kiadványában azt írja, hogy a 45-ös számú, Kút utcára nyúló saroképület 1850-ben épült. Vofkori György helytörténész a Székelyudvarhely – Várostörténet képekben című könyvében viszont azt olvashatjuk, hogy: „…az utcának a sarkán épült a 18–19. század fordulóján ez a tekintélyes emeletes ház.” Majd így folytatja: „A meglehetősen nagy épületet a helybeliek szentkirályi házként vagy bagolyvárként ismerik. Az előbbi nevet birtokosától, a szentkirályi származású Berze családtól kapta. Berze Máté lófő az egykori Szentimrefalva birtokosa volt, aki a falu elköltöztetése után Szentkirályon kapott birtokot, de a mai Szentimre utcában is több telket mondhatott magáénak.” Dr. Jaklovszky Alfonz az Udvarhelyi Híradóban tette közzé emlékiratait Volt egyszer egy régi Udvarhely címmel, helytörténeti sorozatában viszont azt olvashatjuk, hogy a házat egy nagygazda, név szerint Érszalacsi Kováts Domokos építette családi hajléknak, de a vénlegény sohasem nősült meg, így nem költözött bele, hanem a telek másik felén, a Szentjános utca sarkán lévő ősi Kováts lakban töltötte napjait a házvezetőnőjével. Ezért a sarokházban bérleti alapon sok mindenki megfordult az idők folyamán. Így lettek a ház lakói a Jaklovszkyak is, a gyermekorvos visszaemlékezéseiből kiderül, hogy ő is ebben az épületben látta meg a napvilágot. Tőle tudjuk azt is, hogy a saroképületet az „Úrfi Domi”-féle házként emlegették. Igen ám, de Érszalacsi Kováts Domokos 1856-ban született, azaz nem lehetett ő az építtető.

A tulajdonlapot átvizsgálva azt látjuk, hogy sokszor cserélt gazdát az épület az eltelt évtizedek során. 1872. augusztus 20-án az udvarhelyi ev. ref. megye javára kebelezik be, majd 1878-ban az udvarhelyi Biró Elek javára írják át. 1894 júliusában a kisgalambfalvi Miklósi Károly kiskorú nevére van átírva. 1879-ben újra az udvarhelyi ev. ref. megye tulajdonaként szerepel. 1898-ban a nagygalambfalvi Miklós Károlyné nevére kerül a bennvaló. Többször szerepel tulajdonosként az Udvarhelymegyei Takarékpénztár, de nem tudjuk, hogy ki vett fel hitelt az épületre, mert ez a telekkönyvi adatokból nem derül ki. 
Követni is nehéz, olyan sok gazdája volt az idők folyamán. A tulajdonlap szerint a házat 1922. szeptember 18-án székelyszentkirályi Gergely János megvásárolta, aki a rokonok elmondása szerint korábban magyar csendőr volt. Tulajdonos lett, de sohasem költözött bele, hanem hazaköltözött Székelyszentkirályra. Öt gyermekük volt, ők örökölték a házat. Tény, hogy a házban több minden is volt az eltelt évtizedek alatt. Jó pár éve egy meszelés alkalmával az egyik helyiségben nagyon szép, színes falmintázat került elő, de lemeszelték. Bagolyvárként is emlegették, erről a következőket olvashatjuk Vofkori György könyvében: „A bagolyvár helyiségeinek egy részét 1871 után tantermekként bérelték. Mivel a Magyar Királyi Főreáliskolának ekkor még nem volt önálló épülete, az igazgatóság három helyi épületben helyezte el a diákokat. Ezek egyike éppen a szentkirályi ház volt. A több mint két évtizedig iskolaként szolgáló, emeletes házra ráragadt a tudás jelképeként ismert állatnak, a bagolynak a neve, ezért emlegetik mai napig bagolyvárnak.” Emeletes kőház két lakrésszel és udvarral, ez olvasható a tulajdonlapon. Ma három család lakik benne. Sok még a rejtély a ház körül. A tulajdonlapban a legrégebbi bejegyzés 1872-ből való, nem zárom ki, hogy a Kovács családnak van köze a házhoz. Hátha egyszer fény derül ezekre a titkokra.