Nem hivalkodó, mégis a tekintetet magával ragadó épület zárja a Márton Áron téri házak sorát, az egykori Zárda felújított épülete letisztult színvilágával vonja magára a figyelmet. Méltán csodálják a téren elhaladók, s valószínűleg minden reggel nagy örömmel lépik át a kapu küszöbét az alsó tagozatos diákok és a pedagógusok, akik megújult és egyben az épület eredeti stílusjegyeit hűen őrző iskolában tanulhatnak, taníthatnak.

Várday Zsolt, a felújítást vezető tervező építész kísért végig a pincétől a padlásig, hogy részletesen beszámoljon a felújítási munka történetéről.
A közlekedőtereket, folyosókat egységesen fekete-fehér, geometrikus mintázatú kézműves cement járólapok fedik, kicsit olyan érzése van a belépőnek, mintha Csodaországba toppant volna be. 
– Ez a fajta, évszázados múltú padlóburkolat új reneszánszát éli, ezek például Vietnámban készített kézműves termékek. 20 × 20 centis vastagságú lapocskák, amelyekből a felső három-négy milliméter az úgynevezett koptatóréteg, amit a jövőben akár többször is fel lehet majd csiszolni. A Refiben például 1910-ben készült ehhez hasonló padlóburkolat, mi a kivitelezés során fedeztük fel, hogy ismét készül ilyen, és egy sepsiszentgyörgyi importőrt is találtunk, aki elhozza a világ távoli sarkából. Sikerült meggyőzni a felújítás minden résztvevőjét, hogy érdemes áldozni a történetileg hű padlóra, alkut ajánlottunk, cserébe lemondtunk a mennyezetek vakolásáról. A korhadt fafödémek mind cserére szorultak, az új betonfödémeket pedig deszkával zsaluzták, s a fa minerális lenyomatát magán hordozó, fehérre festett mennyezet képe új, kortárs építészeti minőséget ad hozzá a belső terek világához. Így mind a mennyezet, mind a padló nyertesként került ki az alkuból – mondta a tervező.

Megszüntették az épület folyamatos nedvesedését
Az épület sarkát nemcsak a felújítás előtt, de már az 1940-es évekből fennmaradt képen is pusztította a nedvesség, a Szent Miklós-hegyről érkező víz rendszeresen mosta az épület legkitettebb pontját. Ezen a régi bajon próbáltak minden eszközzel segíteni: a falszövetben vízzáró réteget képező anyag befecskendezésével, a járda alatt vízelvezető szivárgórendszer (drén) beépítésével, a csatornából és az útról érkező esővíz szakszerű elvezetésével. Még így is annyi nedvesség maradt a falban – mondja a tervező –, hogy évekig kell száradnia, ezért a földszinti sarokhelyiségben a belső falak alsó szakaszát nem vakolták le, hanem a belsőhöz illeszkedő rácsokkal látták el, és hagyják szellőzni, ameddig csak szükség lesz rá. Az alsó szinten, az elemi osztályosok tantermeibe egy-egy mosdókagyló is került, a mosdóhelyiségeket pedig a lépcsőházak mentén alakították ki, a jelenlegi igényeknek megfelelően.

A felújított épület a műemléki jelleg megtartása mellett meg kell hogy feleljen a legszigorúbb szerkezeti és tűzvédelmi előírásoknak is. Kétszázas gyermeklétszám fölött a tűzcsapok kötelezőek, az emeleten a korábban sötét előtérbe most egy nagy füstmentesítő tetőablak hoz bőséges fényt, összekötve a kötelezőt a kellemessel. A falakon a régi falszövet téglái helyenként történelmi ablakként bukkannak elő, régi-új textúrával gazdagítva a belső tereket. A régi kápolnában, amely ugyancsak osztályteremként él tovább, megőrződtek a hajdani színes ablakszemek.
Az emeleten két szertár és egy osztályterem egybevonásával tágas, modern, száz férőhelyes előadótermet alakítottak ki, az ablakfülkék fakózöldjére festett függőleges fűtőtestek a feltárt falszövet hátterén belsőépítészeti elemekké lépnek elő. Az amfiteátrumban nagy méretű vetítőernyő áll a diákok és a tanárok rendelkezésére, így akár moziteremként is használható. Az emeleti függőfolyosónak korábban csak egy keskeny szárnya volt, ezt szélesebb formában, a másik épületszárnyra is kiterjesztve építették újra, a régi öntöttvas korlátelemek egy része megőrződött, a többit a régiek mintájára készültekkel pótolták. Fontos hely ez, itt töltik a felsőbb tagozatosok a szüneteket.

Az épület régi ablakait és ajtóit megőrizték, felújították, és csak ott pótolták újakkal, ahol igazán szükség volt rá a belső terek átszervezése nyomán. A függőfolyosó nem használható menekülési útvonalként tűz esetén, így most már minden osztályterem elérhető valamelyik lépcsőházból vagy belső közlekedőtérből.
A tágas pince fogadta be az összes tárolási funkciót, amire egy iskolának szüksége van, még a régi, masszív fából készült ajtaját is sikerült megőrizni.

Város a városban
Az udvar felőli épületszárnyhoz az 1970-es években igénytelen módon egy garázst toldottak, fölötte kisebb gyakorlóteremmel, melyet az oromfal elbontása után egybefedtek a korábban latrináknak otthont adó épületrésszel. Az építészek ezt az áldatlan állapotot szüntették meg az eredeti oromfal helyreállításával és a toldalék átépítésével.
– Építészetileg javarészt ez az, amit kortárs beavatkozásként hozzátettünk. Az udvartér tervezésébe bevontuk a harmadikosokat, velük egy kísérleti építészeti oktatás keretében foglalkoztunk. Felülnézeti rajzot adtunk a gyerekek kezébe, és megkértük őket, hogy egy óra alatt rajzolják le, miként szeretnék látni ezt az udvart. Volt, aki cukrászdát, volt, aki bowlingtermet, volt, aki zöldségeskertet álmodott papírra, de akadt olyan is, aki csónakázót tervezett a szomszédos Varga-patakra. És néhány olyan ötlet is született, amiből már mi is táplálkozhattunk, és ezeket a gyerekrajzokat bizony a hivatalos tervdokumentációk részévé avattuk. Fontos volt, hogy az udvaron lévő lépcső amfiteátrumként, üldögélőhelyként is működjön. A kapusszoba újjáépítésekor is ezekből a rajzokból inspirálódtunk, a kerítésfalból kinövő, ívelt falú kapusfülke egészen olyan, mint egy életre kelt gyermekrajz.

A kockaköves udvarteret így több, különböző korszakot képviselő, különböző léptékű épület határolja, mintha egy városka zsebkendőnyi terén volnánk, mint egy város a városban.
A korábbi kapuról nem maradt fenn dokumentum, ezért úgy döntöttek, hogy egy történelmieskedő kovácsoltvas kapu helyett becsempésznek egy kis játékosságot. A funkcionális és biztonsági szempontokat is figyelembe véve készült el végül a pörgethető fakockákkal ellátott kapu a kicsik és várakozó szüleik örömére – osztotta meg a részleteket Várday Zsolt.
A két évig tartó felújítás nagyjából másfél millió euróba került, a munkálatok kivitelezője a Kvadrum Axis Kft., Nagy Zsolt István építőmérnökkel az élen.

A Vánky Kálmán és Heigl József tervezte egykori Zárdát, azaz a Római Katolikus Leánynevelő Intézetet (Leánynövelde – a főhomlokzat hajdani felirata szerint) 1879–1880 között Fogarasy Mihály püspök emeltette az 1860-ban, Csató József főesperes-plébános által alapított Leánynevelő Iskola számára. Az épületet az 1950-es években államosították, majd 1959 és 1974 között nagyobb átalakításon esett át: felszámolták a kápolnát, mogtoldották az udvari szárnyat, és ekkor kezdett el egészségügyi iskolaközpontként működni, ami egészen 2000-ig tartott, viszont a mai napig otthont ad a posztliceális egészségügyi képzésnek. A gyulafehérvári római katolikus érsekségnek 2004-ben szolgáltatták vissza az épületet. A gimnázium jelenlegi három épülete közül ez a legkorábbi, a korra jellemző eklektikus stílusban épült. Az emeleti ablakok keretdíszein már növényi motívumok jelennek meg, ami finom előszele annak, hogy új irányzat következik az építészetben: a szecesszió.