Székelyudvarhely képzőművészeti életéről, alkotóművészeiről, a várost díszítő művészeti és iparművészeti alkotásokról vagy egykori rajztanárairól szakmai összefoglaló művek, albumok, monográfiák mindeddig nem születtek, csupán néhány tanulmány, a korabeli sajtó és az iskolai évkönyvek, emlékkönyvek átböngészése révén kaphatunk képet arról, miként születtek a város utcáinak, házainak, emblematikus épületeinek homlokzatdíszítései. Nagyon jó lenne egy többnyelvű fotóalbum a városban fellelhető alkotásokkal, épületeket díszítő vizuális elemekkel. Mindennek tudatosításához hasznos és figyelemfelkeltő lépést jelent a Face to Face Egyesület tagjának, Magyari Hunor székelyudvarhelyi fotósnak a nemzetközi nőnapra készített vizuális kalandja, amely a városban lévő lányokat és asszonyokat megjelenítő szobroknak, domborműveknek állít emléket a fényképezőgép segítségével.

A nő, ha kő című pannókiállítás Székelyudvarhely közterén megörökít néhányat azokból a női alakokból, akiket egykor kőből, gipszből formáztak meg, ám kevesen tudják, kit és mit ábrázolnak, illetve ki volt a megmintázójuk. A tájékozódásban segítségemre volt legutóbbi munkám, amihez az elmúlt hónapokban a 19. század végi és a 20. századi városi képzőművészeti élet csíráit kutattam. Ily módon valamelyest átnéztem azokat a tanulmányokat, amelyek utalásszerűen a felvetett témával kapcsolatban is tartalmaznak információkat.

Ezekből emelném ki Kelemen Albert művészettörténész egyik összefoglaló tanulmányát a városban található múlt század eleji szobrokról, domborművekről, amely az Areopolisz című tanulmánykötet 2002-es kiadásában jelent meg, s amelyben hangsúlyozza, hogy milyen kiemelkedő helyet foglal el a város egykori díszítésében az 1893-ban alapított Állami Kő- és Agyagipari Szakiskola tanárainak és diákjainak tevékenysége. E tekintetben Róth Edith Százéves az Állami Kő- és Agyagipari Szakiskola. Fejezetek Székelyudvarhely ipari szakoktatásának múltjából című, 1993-ban megjelent iskolai emlékkönyve is számottevő információt tartalmaz a várost díszítő szobrok, domborművek alkotóiról, akik közül többen a szakiskola kinevezett képzőművész-tanárai is voltak. 2023-ban megjelent Székely Miklós művészettörténész kutatása nyomán az erdélyi ipari oktatás múltját feltáró kötet, amely külön fejezetben tárgyalja a székelyudvarhelyi Kő- és Agyagipari Szakiskola tanárainak és diákjainak megvalósításait, ami a várost díszítő munkák feltárásához jelentős szakmai útmutatást nyújt.

Megfigyelhetjük például az Attila utcában Pillich Lajos iparművész egykori, gazdag növényi ornamentikával díszített háza homlokzatát, amelynek domborműveit Strohoffer Béla szobrász-tanár készítette. Az igényesen megmintázott dombormű egyik alakja a pannókon is kiemelt fejét jobbra hajtó, kontrapózban ábrázolt, kissé megdöntött, hosszú guzsalyon fonó női alak, amelynek a jobb lábfeje felett látható S. B. monogram utal az alkotóra, aki 1898 és 1905 között tanított szobrászatot a szakiskolában.

A tehetősebbek megrendelték a házuk ízléses díszítését, annak minőségi, sok esetben ma is látható kivitelezését, de nem sok jelzés maradt fenn arról, hogy kik az alkotók. Azt tudni lehet, hogy a Kő- és Agyagipari Szakiskola tanárai vezetésével nagy mennyiségben termelték az épületdíszítő elemeket, a Kossuth Lajos utca házainak homlokzatdíszítései, néhány allegorikus nőalak megformázása az ő érdemük. Kassay F. Ákos egykori rendőr alkapitány József Attila utcai sarokháza (a mai Jámbor Tehén épülete) ablakdíszítései fölött női gipsz stukkófejeket láthatunk, amelyek kivitelezőjére nincs utalás, ezekről nem lehet tudni, hogy a szakiskolában készültek volna.

A Szabadság, a Tavasz és a Bölcsesség allegóriája

A női ábrázolásokat szemlélve érdemes azon is elgondolkodni, hogyan lesz valamiből allegória. Hogyan válik például egy lengén öltözött nőalak egyszer csak a Szabadság, a Tavasz vagy a Bölcsesség allegóriájává? Talán egyértelmű, hogy a környezetében vagy a kezében megjelenő tárgyak révén. E tárgyak általános, egyetemes mondanivalója a művelt átlagember számára is pontosan érthető jelképrendszerű, amely a nagy európai művészettörténeti formavilágba, az egyházi művészetbe rég beépült. Ha egy épület homlokzatának díszítésébe elvontabb fogalmak képi ábrázolására is törekedtek, akkor e fogalmakat megjelenítő allegorikus em­beri alakokat mintáztak meg. Középületek, iskolák, pályaudvarok, színházak vagy éppen magánpaloták díszítésében az allegorikus kompozíciók gyakran főszerepet kaptak.

A szé­­kelyudvarhelyi Római Katolikus Főgimnáziumnak a Pápai Sándor nyertes tervpályázata alapján, Király József és Spáda János építési vállalkozók kivitelezésében 1910-ben befejezett, a Szent Miklós-hegyen álló, a város fölé emelkedő monumentális épülete a szecessziós építészet egyik kiváló példája ezen a vidéken. A Kő- és Agyagipari Szakiskola műhelyében készült, színvonalas kivitelű, színes majolikaornamensekkel díszített szecessziós homlokzat leírását Kovács Árpád művészettörténész elvégezte (Udvarhelyszéki olvasókönyv.

Szerk.: Hermann Gusztáv Mihály és P. Buzogány Árpád. Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont – Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, Székelyudvarhely, 2008), itt most csupán a tornyocskák által közrezárt oromfal elegánsan kiképzett középső, félköríves ablakára elhelyezett két babérkoszorút tartó női alakot emelném ki, amely a nőnapi pannókon is helyet kapott. A len­dületes kiképzésű, stílusos fehér ruhával és angyalszárnnyal megjelenített két ülő, a magasból lefelé figyelő, babérkoszorút tartó szépséges nő a tudomány allegóriái. Kitűnő a két alak reliefbe állítása, a koszorút tartó két kar kifejező mozdulata, a tiszta szobrászi érzéssel a plasztikus szépség jegyében megalkotott homlokzatdísz.

Különleges homlokzat található az Orbán Balázs utca 19. szám alatt is, amelynek díszítését feltételezhetően szintén a szakiskolában készítették el. Az itt látható ornamentika közül kiemelném a kapu feletti falmező jobb és bal oldalán látható, kör alakú keretbe mintázott kettős portréit, ezek a gipszformálás és mintakészítés szempontjából kifogástalan művek. A bal oldalon egy női alakot láthatunk, kinek vállára hajlik egy kislány, jobb oldalon egy férfi portréja, vállára hajló kisfiúval, feltételezhetően a megrendelőt és a családját ábrázolja. Az ablakok feletti orommezőkben két kis szalagmintával díszített téglalapot láthatunk, köztük kör alakú domborművek, melyek átmérője megegyezik a kettős portrék átmérőjével, közepükön kis szárnyas puttót láthatunk szőlőfürttel.

Az egyetlen köztéri Szűz Mária-ábrázolásra is felfigyelhetünk a város főterén, Esztegár Gerő egykori kereskedő Városháza tér 11. szám alatti háza homlokzatán egy falfülkében áll. A gótikára jellemzően álló helyzetben, hagyományos ikonográfiai ábrázolásban megfaragott szobor Máriát jeleníti meg a jobbjával áldást osztó gyermek Jézussal. Az életnagyságú, gondosan faragott plasztika készítőjéről egyelőre nincs adat, a részletgazdag alkotást láthatólag több festékréteg is födi. A szoborfülke fölötti timpanonban a Szentlélek jelképe látható, egy szárnyait kitáró galamb alakja jelenik meg stukkóban megmintázva.

Van a városban egy másik Mária-szobor is, a kék lepelben, lángoló szívvel ábrázolt Szűz Mária-szobor, az egyetlen fából készült szabadban elhelyezett plasztika, amely az egykori Katolikus Leánynövelde udvarán található, alkotója ismeretlen.

A Face to Face Egyesületet három székelyudvarhelyi fotós hozta létre 2018-ban azzal a céllal, hogy hozzájáruljanak a térség művészeti fejlődéséhez, a fiatalok kulturális neveléséhez. Emellett a vizuális kultúra, a szellemi és nemzeti értékek tudatosítása is hangsúlyos a törekvéseikben. Céljaik között szerepel vizuális művészeti szakkörök, kiállítások, rendezvények szervezése, valamint a könyvkiadás is.
Magyari Hunor 2002–2018 között 25 kötetben mutatta be az erdélyi protestáns templomokat. Könyvsorozatában 1500 épületet dokumentált kívülről, belülről és madártávlatból. A nő, ha kő című kiállításával nőnapra készült el, amelyet köztéren lehetett megtekinteni.