Lebegtetés után lezuhanás…

HN-információ
Nem sokkal beiktatását követően Mihai Tudose kormányfő környezetéből olyan szőnyeg alatti értesülések láttak napvilágot, miszerint túlzottan nem lelkesedik az Országos Adóügynökség (ANAF) elnökéért, Bogdan Stanért. Elégedetlenségét, ha tételesen nem is fogalmazta meg, de egy július 5-én lezajlott munkatanácskozást követően kifejezésre juttatta. Azon a munkatanácskozáson beszámoltatta tevékenységéről az ANAF első emberét, s utólag azt nyilatkozta, hogy „szem előtt tartjuk mindazoknak a helyettesítését, akik nem teszik a dolgukat”… [caption id="attachment_53567" align="aligncenter" width="646"] Bogdan Stan. Elvesztette a bizalmat[/caption] Újabb találkozóra került sor július 7-én a kormányfő, Mihai Tudose, Ionuț Misa közpénzügyi miniszter és Bogdan Stan, az ANAF elnöke között, amely több mint három órát tartott. Bogdan Stan arról nyilatkozott, hogy nem kapott semminemű ultimátumot, és nem került szóba lemondása benyújtásának a sugalmazása. A kormányfő Stannak ezt az állítását sem akkor, sem utólag nem kommentálta, s nem cáfolta meg. Időközben, pontosabban július 10-én azt nyilatkozta, hogy jobbára elégedett az ANAF és annak elnöke tevékenységével, és beazonosítottak mintegy 30 olyan akciót, amely révén jobbítani lehet az adóügynökség tevékenységét, továbbá egy olyan intézkedési csomagot, amely az adócsalást célozná meg. Lehet, hogy véleménye finomításában akkor közrejátszott az is, hogy Bogdan Stant mindig is a pártelnök, Liviu Dragneához közel álló személyként emlegették, illetve tudták róla, hogy jó kapcsolatot ápol a pártelnökkel. Mi több, július 6-án egy sajtónyilatkozatában Liviu Dragnea tételesen hangoztatta: „az ANAF főnökét, Bogdan Stant nem veszélyezteti a leváltás”. Változott a vélemény… Július 10-től errefelé azonban felgyülemlettek, illetve felgyorsultak a történések, s ilyen kontextusban utalhatunk arra, hogy a fiskalitás „szemétládájába” került az üzleti forgalomra kivetendő adó, ellentmondásos nyilatkozatok jelentek meg az úgynevezett szolidaritási illeték majdani esetleges bevezetésével kapcsolatosan, akárcsak a társadalom- és egészségbiztosítási hozzájárulás fizetés kötelezettség majdani rendszerével stb. kapcsolatosan. A kormánykoalíció hétfői „eszmecseréjét” követően nyilatkozott Tudose kormányfő és Dragnea pártelnök is. Mindketten jobbára fiskális és költségvetési kérdésekről. A kormánypárt elnöke némileg meglepő bejelentést is tett: „én arra kértem a kormányfőt, hogy nagyon figyelmesen és maximális szigorral elemezze az ANAF tevékenységét… Én nem mondanám el személyes véleményemet a kormány egyik tagjáról vagy egy intézmény vezetőjéről, de az a tény, hogy a kormányfőtől kértem ezt az elemzést, nem jelenti azt, hogy nagyon boldog lennék”. Úgy tűnik, hogy ennek a hétfői – úgymond figyelmeztető jellegű – pártelnöki „kérésnek” megvolt a foganatja: az elemzésre ugyan nemigen juthatott idő, de egy kormányfői rendelet aláírására igen, és ez be is következett. A Hivatalos Közlöny elektronikus kiadásában tegnap délután jelent meg a Mihai Tudose kormányfő által aláírt és Mihai Busuioc kormányfőtitkár által ellenjegyzett 2017/547-es rendelet, amelynek értelmében azonnali hatállyal felmentik az ANAF államtitkári rangú elnöki tisztségéből Bogdan Stant. Ugyanakkor a 2017/548-as kormányfői rendelettel, azonnali hatállyal az ANAF államtitkári rangú elnöki funkciójába kinevezik Mirela Călugăreanut, aki kinevezését megelőzően az ANAF keretében vezérigazgatói tisztséget töltött be. Amúgy a mostani felmentést megelőzően a múlt pénteken is bejelentett egy hasonlót Mihai Tudose, amikor is „elköszönt” tiszteletbeli tanácsadójától, az egykori pénzügyminisztertől és jelenlegi szenátortól, Eugen Teodorivici-tól, aki olyan személyes véleményének adott hangot, amely a kormányfő rosszallását, sőt éles bírálatát váltotta ki. A szenátor esetében viszont a jog szerinti búcsú csak napok múltán következett be: a Hivatalos Közlöny elektronikus kiadásában hétfőn, július 17-én jelent meg a felmentésére vonatkozó 2017/545-ös kormányfői rendelet. Hecser Zoltán


Hirdetés


Hirdetés
Hirdetés

Kövessen a Facebookon!