Elzászról, Európa egyik leggazdagabb vidékéről a közép-európaiak viszonylag keveset tudnak. A híradók élére legtöbbször székhelye, Strasbourg kerül akár az Európa Tanács üléseivel, akár az emberi jogokkal kapcsolatban, de magát a várost és Elzászt alig ismerjük. Öt alkalommal jártam be legszebb részeit, ezek emlékét gyűjtöttem össze három részben. Elzász történelméről sokat lehet beszélni: az országrész az öreg kontinensnek a francia–német ütközőzónájában fekszik. A terület mindig vonzotta a hódítókat, s az ellentétek sohasem csitultak. A spanyol Habsburgoktól a franciák a XVII. században foglalták el a vidéket, az 1870-es porosz–francia háborúban viszont a németek szállták meg. A Nagy Háborút követően Franciaország részévé vált, a II. világháborúban ismét gazdát cserélt, hogy a világégés végén a franciák tegyék rá a kezüket. Az ott lakók nehezen tudták feldolgozni az évszázados hányattatást. Sokat beszélnek a francia–német megbékélésről, s példaként hozzák fel a két nép mai felhőtlen viszonyát. Ez csak részben igaz. Egy alkalommal – strasbourgi forgatás után – közvetlenül a határ német oldalán egy Neumühl nevű falucska takaros fogadójában szálltunk meg. Amikor már oldottabbá vált a hangulat, a tulajdonos is odatelepedett asztalunkhoz, és csak dőlt belőle a panasz. Mesélt a második világháború végének értelmetlen pusztításairól, amikor a bosszútól vezérelt francia katonák találomra romboltak le házakat, s bántalmazták a lakosságot. Noha csupán néhány kilométer választja el a határtól, de vendéglátónk évtizedek óta nem járt a szomszédban. Elzász páratlan szépségű természeti látnivalója a Vogézek hegylánca. Néprajzos édesapám a 60-as években sokat gyűjtött a vidéken, hiszen az eldugott falvakban még ápolták az ősi hagyományokat. A vadregényes tájon bányásszák a híres vörös homokkövet, amiből Elzász városaiban mindmáig építkeznek. Rothbach bányája a turisták előtt is nyitva áll, tulajdonosai különösen büszkék arra, hogy a strasbourgi katedrális restaurálásánál is az ő terméküket használták a mesterek. Strasbourg – a francia befolyásnak köszönhetően – kapott szerepet Brüsszel mellett az Európai Unióban, mivel az Európai Parlament plenáris üléseit általában a városban tartja. Ilyenkor a képviselők és az apparátus egy hétre átköltöznek Brüsszelből. A hurcolkodás megkönnyítésére az irodák előtt tornyokban állnak a hajóládára emlékeztető csomagok, s láthatóan legtöbben irtóznak a felesleges kényelmetlenségtől. A várost a Rajna kapujaként emlegetik, s valóban, itt építették fel Európa egyik legnagyobb folyami kikötőjét. A pénz látszik a metropolisz külcsínén is, sokkal tisztábbnak tűnt más francia településeknél. A város műemlékekben különösen gazdag, soraiból kiemelkedik a katedrális, mely egyben a város szimbóluma. A vörös kövekből épület dóm tornya a legmagasabb középkorban épített torony, ahonnan páratlan kilátás nyílik a sokat megélt városra. A szépen faragott kapu fölött a híres balga szüzek szoborcsoportját látván az eltékozolt életen, a Rohan- kastély termeiben pedig egykori tulajdonosának Rohan kardinálisnak sorsán elmélkedhetünk, kinek kétes alakját Szerb Antal is megörökítette A királyné nyaklánca című örökbecsű művében.

Csermák Zoltán