Ismét taroltak a Hargita megyei építészek, s közülük is kiváltképpen a Larix Stúdió, az Ar­chi­tectura.6 elnevezésű építészeti biennálén. A szemlére hat megyéből – Brassó, Kovászna, Hargita, Maros, Szeben és Vâlcea – több mint hatszáz pályamunka érkezett be, és a díjra jelölt tizenhét pályamunkából tizenegyet Hargita megyei tervezőiroda készített. [gallery link="file" columns="2" ids="35436,35438"] Legfőképpen az építészeti örök­séget rehabilitáló, a ha­gyományos építészet ele­meit felhasználó vagy annak sa­já­tos­ságaival élő épülettervekkel jutottak döntőbe a Hargita megyei építészek a Brassó, Kovászna, Har­gi­ta, Maros, Szeben és Vâlcea megyei Építészeti Kamarák által két­évente megszervezett szemlén, amelyre augusztus 10-ig hét kategóriában nevezhettek az építészek. A terveket szakmai zsűri bírálta el. – A Larix Stúdió tíz tervet küldött be az előválogatásra, mindegyiket beválasztották a kiállítás anyagára, négyet díjra jelöltek, az ötödik díjat kapott – foglalta össze Köllő Miklós építész. – A gyergyószentmiklósi Szent István-templom oltárát, szentségtartóját és keresztelőkútját, illetve a zetelaki buszmegállót design kategóriában indítottuk, itt jelölést kapott a buszmegálló. A madarasi piacot köztér kategóriában, a ditrói Szent Imre-kápolnát, a gyergyói Pitypang óvoda felújítását és bővítését, valamint az ivói vízifűrészt a közberuházások kategóriában mutattuk be, itt az utóbbit szintén díjra jelölték. Épített örökség kategóriá­ban a ditrói patakpart újrafogalmazásával, a gyergyószentmiklósi Benedek-kúria restaurálásával, egy remetei vízimalom helyreállításával és az újfalvi, műemlék vízimalom restaurálásával pályáztunk, itt a Benedek-kúriát és a remetei malmot díjra jelölték (nevesítették) és az újfalvi malom kapta a díjat, az Esztány Győző csűrfelújítása mellett. Ez volt részükről az elmúlt két esztendő építészeti „termésének” a java, amiért úgy érezzük, hogy nem hiábavaló itthon dolgozni. A különdíjat rendszerint egy kiváló munka bátorításaként adja a zsűri, vélekedett Köllő Miklós, de, amint elmondta, esetükben – egészen rendhagyó módon – a csapat tevékenységét, hozzáállását, a környezethez való alkalmazkodást és a közösség szemléletét értékelték. – Az újfalvi malmot, amivel a kategóriadíjat nyertük, gyakorlatilag a sírból hoztuk vissza, szétszedés nélkül már nem lehetett menteni, így a hitelesség megőrzése nagyon nagy hangsúlyt kapott – hangsúlyozta a tervező. – Ugyanakkor finom kis beavatkozásokkal egy kortárs mű, amit a közösség egyre inkább használ. Tulajdonképpen arról szól a történet, hogy sajnos az épített örökség nem egy megújuló erőforrás, de megfelelő szemlélettel, hozzáállással a mában igenis meghatározó helye van. Köllő Miklós kifejtette, jó látni, hogy Hargita megyében egy, a régióhoz képest nagyon erős és egyre jobban saját hangjára találó építészetet látunk, hisz a díjak és jelölések nagy része itt csapódott le, nem Brassóban és nem Szebenben. – Jó látni, hogy a fiatalabbak ügyesen felzárkóztak a kiállításon jelen levő „klasszikusok” (Vallum, Tövissi Zsolt) mögé, kialakulni látszik egy folytonosság – jegyezte meg az építész, kiemelve, hogy a jelölés és díj között lényeges különbség nincs, a jelölés önmagában is óriási megtiszteltetés. „Büszkén vállalja csűr mivoltát” Esztány Győző csíkszeredai építész egy csíkdelnei csűr újrahasznosítási tervével érdemelte ki a zsűri elismerését. Rodics Gergely csíkdelnei lakó- és rendezvénycsűrének sokan csodájára járnak. – Több csűrátalakítási, újrahasznosítási munkánk közül ez az egyik legjobban sikerült felújítás, és hálás vagyok Márton Vera munkatársamnak, valamint a megrendelőnek, Rodics Gergelynek, hogy a kivitelezés is magas minőségben készült el – részletezte Esztány Győző. – Fő szempont a csűr eredeti külső és belső jellegének, hangulatának a megőrzése volt az átalakítás során. Az építész elmondta, hogy ebben az esetben két új funkciót is magában foglal a felújított csűr. A valamikori istálló helyén egy lakást, fölötte pedig vendégszobákat alakított ki a tulajdonos. Az épület másik felében a csűrköze és odor helye szakmai, kulturális és művészeti nyári rendezvényeknek ad helyet. – Kis nyílásokat használtunk, ami a csűr megjelenéséhez jól illeszkedik, ugyanakkor fontosnak tartjuk a régi anyagok megőrzését is – tette hozzá a tervező. – Amit lehetett, azt megtartottuk, a szükséges, új nyílászárókat formájukban és színükben is a régiekhez igazítottuk. Az elégtelen alapozási mélység miatt az istálló fala új alapokra újraépült az új funkciónak és új szerkezetnek megfelelően, de az eredetihez hasonló formában. Szerintem a csűrház legfőbb erőssége, hogy „büszkén vállalja csűr mivoltát”, miközben jó benne lakni, és tökéletes helye lehet egy kulturális rendezvénynek. Az építész fontosnak tartaná, hogy a csűrök minél nagyobb számban fennmaradjanak az utókornak, mivel jelentősen meghatározzák a székely faluképet, utcaképet, ugyanakkor mesteri kő-, tégla- és faszerkezeteikkel épített örökségünk részét képezik és értéket képviselnek. – Számomra az értékmentés az elsődleges, az újrahasznosítás eszköz (ürügy) és az előbbit szolgálja – hangsúlyozta Esztány Győző, kiemelve, hogy az idei biennáléra a szintén építész Gergely Attila hívta fel a figyelmét, és a munkatársa, Albert Csaba állította össze a kiállítási anyagot. Új lakóház – csűrmintára Lakóépület kategóriában Lő­rincz Barna csíkszeredai építész csíkszentléleki lakóháza érdemelte ki a két kategóriadíj egyikét. Az épületet – amely csűrszerű, de mégsem az, biztosan mindenki észreveszi, aki Csíkszentléleknek azon a se nem falu, se nem város részén jár... – Sajnos ez a településrész nem keresi az identitását, ez a legnagyobb problémája – vélekedett Lőrincz Barna. – Csak adminisztratív szempontból tartozik a faluhoz, a falu pedig nem tudja kezelni ezt a nagyon individualista rátelepedést. Tehát szinte azt lehet mondani, hogy ide bármit lehet építeni. A csűrszerű ház egy távolságtartó viszonyulást vesz fel ezzel a burjánzó közeggel, amit a lehető legegyszerűbb és visszafogottabb formával, anyaghasználattal és színezéssel próbál elérni. A csűr szolgált mintaként, mint a falusi porta egyik jellegzetes gazdasági épülete. Ennek egyszerű tömege, puritán deszkaburkolata van átfogalmazva, egy lakóház szükségleteire átszabva. A zsűri a ház végső formáján, illeszkedésén kívül, annak építését tartotta példaértékűnek, ami helyi anyagokból, szinte teljesen önerőből, a tágabb család erőforrásainak felhasználásával épült meg. Középületek panziótól ravatalozóig A csíkszeredai–székelyudvar­helyi, több építészt foglalkoztató 4zet Architects tervezőműhely két épülete is döntőbe jutott a biennálén, mindkettő a középületek kategóriájában, bár a kettő merőben különbözik egymástól, ugyanis egy panzióról és egy ravatalozókápolnáról van szó. – A borzsovai Nera panzió esetében úgy érzem, sikerült átmenteni valamit a felcsíki–gyimesi régió archaikus népi építési hagyományaiból úgy, hogy közben kortárs igényeknek (beleértve az európai uniós FEADR pályázati finanszírozás igénybevételét is) megfelelő épületet sikerült alkotni – nyilatkozta a tervezők egyike, Várday Zsolt építész. – Külön érdekessége az építéstörténetnek a jellegtelen hajdani nyári konyhából kialakított minimális lakóház, amely az akkor még tervezés alatt álló panzió számára a boronafalas szerkezeti rendszer és az építészeti részletmegoldások kísérleti példánya, prototípus lett. Gyergyó, Csík és Kászonok vidékén ma sem ritka látvány a dombtetőre épült kis kápolna sziluettje. Ezt tekintették kiindulópontnak, ez a forrása a lengyelfalvi ravatalozókápolna képét javarészt meghatározó egyszerű tetőidomnak – foglalta össze a másik díjra jelölt tervet Várday Zsolt. – A kápolna hossztengelyével a jóval alacsonyabban fekvő templom felé fordul az alázat jeleként. A félig föld alá rejtett épülettömeg egyrészt jelzésértékűvé csökkenti az épület léptékét, másrészt kihasználja a vastag földtakaró hőmérséklet-szabályozó képességét az északkeleti tájolású halottaskamra esetében, szükségtelenné téve így a költséges hűtő-klimatizáló rendszer beépítését. Belsőépítészet kategóriában a csíkszeredai Tövissi Zsoltnak és Dénes Péternek a gyulafehérvári Szent Mihály Székesegyház déli tornyának elrendezésére készült tervét jelölték díjra. A közterületek csoportjában a csíkszeredai Vallum Kft. Szováta–Parajdi Só útja szerepelt a jelöltek között. Megismerni, amit látunk A harmadjára megszervezett biennále fő célja a kiváló kortárs építészet bemutatása és népszerűsítése. A díjátadó gálát szeptember 2-án Marosvásárhelyen tartották. Másnap nyitották meg a legjobb ötvenöt alkotást bemutató tárlatot, szintén Marosvásárhelyen. – Ez a regionális építészeti szemle amellett, hogy népszerűsíti, publikussá teszi a kortárs és helyi építőművészet értékeit, lehetőséget teremt arra is, hogy mi építészek megismerjük egymás munkáját – értékelte Esztány Győző. Lőrincz Barna szerint a hasonló rendezvények teszik lehetővé, hogy a felhasználók, a nem szakmabeliek is egy átfogóbb képet kapjanak a környék jó épületeiről, s ehhez járul hozzá a nagyobb városokban, szabadtéren megszemlélhető vándortárlat is. – Hiánypótló ez a szemle – fejtette ki Köllő Miklós –, mert a sajtóból hiányzik az értő építészeti kritika, úgy ahogy az építészeti nevelés sincs ma már jelen szinte semmilyen szinten. Így építészek és nemépítészek között egyre nagyobb a szakadék, „nyílik az olló”, hiányoznak a mecénások, akik értik a mát, és megrendelésükkel segítik, hogy miközben épül az épület, „az angyalok muzsikáljanak”, legalább a szellemiek szintjén. Gyakorlatilag mi ezúton köszönjük az érintett önkormányza­toknak, illetve tulajdonosoknak, hogy – bár szűkös költségvetésből és életszerűen kellett gazdálkodjunk – elfogadták a javaslatainkat és lehetőséget teremtettek arra a hagyományokra alapozó, innovációra építő ökoregionális építészet megvalósulására, amiben hiszünk. Csíkszeredában szeptember 30. és október 6., Székelyud­var­helyen október 7–13., míg Gyer­gyó­szentmiklóson november 30.–­december 7. között ismerkedhet meg a vándortárlat révén a legjobb építészeti tervekkel a nagyközönség. Daczó Katalin