Immár hat éve a Gyergyó­szent­mik­lósi Városi Kórház ideggyó­gyá­szaként dolgozik dr. Fülöp Erika, őt szólaltatjuk meg a fiatal orvosokat bemutató sorozatunkban. Munkája mellett családja is ide köti, hiszen gyergyóalfalviként szülőfalujában lakik jelenleg is férjével, gyermekeivel. Mint mondja, munkája nem könnyű, de igyekszik a legjobb tudása szerint megoldani az adódó helyzeteket. [caption id="attachment_61007" align="aligncenter" width="1000"] Fotó: Nagy Levente[/caption] – Sok orvos számára a nagyobb városok kórházai, esetleg külföldi klinikák a vonzók. Ön miért döntött mégis a gyergyószentmiklósi kórház mellett? – Gyergyóalfalvi vagyok, akárcsak a férjem. Alfaluban is lakunk, tulajdonképpen ez volt az ok, ami miatt hazajöttem. Marosvásárhelyen tanultam és dolgoztam a 2-es Számú Neurológiai Klinikán, nagyon jó mentoraim voltak, sok mindenre felkészítettek. A rezidens viszont akkor szembesül a realitással, amikor szakorvosként vidéki kórházban kezd dolgozni, s ott nem úgy működnek a dolgok, mint az egyetemi központban. Az elején kicsit meg kell kapaszkodni, de belerázódik az ember. Az első két évben voltak olyan gondolataim, hogy külföldre menjek, s bántam azokat a lehetőségeket, amelyeket rezidens koromban elszalasztottam – hogy maradhattam volna, és nem maradtam –, de most már megszoktam, itt van a család, a gyermekek. – Milyen problémákkal fordulnak leggyakrabban önhöz az emberek? – A gyergyószentmiklósi kórházban a belgyógyászaton belül van az ideggyógyászati részleg, körülbelül tíz ággyal dolgozom, attól függően, hogy mennyi beteg érkezik. Őszi-téli időszakban nagyon sok a stroke-os beteg. A mi betegeink főként az idősebb generációból kerülnek ki, elhanyagolt magas vérnyomással, diabétesszel, komplikációkkal kerülnek hozzánk. A patológiánk 70 százaléka sürgősséggel jön, agyi keringési zavarral, nagyon elhanyagolt állapotban. Legtöbbször régi betegekről van szó, akik súlyos állapotban vannak. Az utóbbi időben fiatalabbaknál is gyakoribb már az agyi érkatasztrófa: például az ötvenes korosztálynál, sőt a negyvenesek között is előfordul már. Régen az ilyen ritkaság volt. Rengeteg a fiatal migrénes nő, fogamzásgátlót szednek, cigiznek, ez mind növeli a stroke kockázatát. A betegek kis hányadát olyanok teszik ki, akik született alvadékonysági hajlam miatt kerülnek hozzánk, s korábban betegségüket még nem diagnosztizálták. – Milyen nehézségekkel találkozik munkája során? – A legnagyobb hiányosság az én szempontomból, hogy nincs a gyergyószentmiklósi kórházban CT, Csíkszeredába kell küldenünk vizsgálatra a betegeket. Sokszor kómás betegekről van szó, akiket orvosos mentővel kell küldeni, mert állapotukat folyamatosan monitorizálni kell. Bár sokszor klinikailag elég egyértelmű a probléma, de a 21. században CT nélkül nem lehet a betegség okát keresni, kezelést beállítani. Nehéz, nagy a nyomás, nem egyszerű a feladat. Várólista is van, az ambuláns betegek általában várólistára kerülnek, például épp most előjegyeztettem egy betegemet, két hónapot kell várnia. Mióta Csíkszeredában van MR is, valamelyest javult a helyzet, persze ott is várni kell. Viszont vannak olyan esetek, amikor a betegnek nagy fájdalma van, nem lehet várni, ilyenkor a beteg kénytelen megfizetni a vizsgálatot – általában a fiatalabbak vállalják ezt. – Sok a beteg, az osztályon pedig egyedül dolgozik ideggyógyászként, nagy teher hárul önre. – Ideggyógyászként valóban egyedül vagyok az osztályon, a poliklinikán van egy segítségem, az ambuláns betegek nagy részét ő intézi, én két nap vagyok 3-3 órát a járóbeteg-rendelőben, így is nehezen győzöm. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy az idegsebészeti esetek egy részét Csíkszeredába küldjük, mióta idegsebészek dolgoznak a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórháznál. Korábban az idegsebészeti esetek ellátása is az én dolgom volt, ha szükségesnek láttuk, Marosvásárhelyre küldhettük a betegeket, nehéz volt mindezt megszervezni. Azt mondhatom, hogy jó az együttműködés a csíkszeredai idegsebészettel, ez pedig nagyon előnyös dolog. – Említette, hogy sok az elhanyagolt állapotban érkező beteg. Ennek mi az oka? – Ez annak tulajdonítható, hogy nem figyelnek a prevencióra, a családorvosok egy része sem, de főképp a lakosság nem értette még meg, mennyire fontos, hogy megelőzzük a betegségek kialakulását. Ha akkor kezeljük a magas vérnyomást, amikor már stroke van, az késő, és ha akkor kezeljük a koleszterint, vagy akkor akarunk lefogyni, amikor baj van, az is nagyon késő. Nagy Levente