Néhánya napja elérhetővé vált az interneten is a Tóth Boglárka és Botár István régészek dendrokronológiai kutatásait be­mutató honlap a http://dend­rolab.ro címen. A kutatók 2003 óta közel kétszáz műemlék épületből, lelőhelyről gyűjtöttek dendrokronológiai vizsgálatra mintákat, adatsorokat, és nem egy esetben a történészek számára is meglepő következtetésekre jutottak. [caption id="attachment_40569" align="aligncenter" width="1200"] Mintavétel a lelőhelyen végzett fúrással Fotó: dendrolab.ro[/caption] A dendrokronológia az a tudományos módszer, amely az élő fák és fából készült elemek évgyűrűinek vizsgálata alapján képes megállapítani egy ismeretlen korú faszerkezethez felhasznált fa kivágási idejét – magyarázta Botár István régész, a csíkszeredai dendrokronológiai laboratórium egyik létrehozója. – A honlapon elérhető egy rövid módszertani bevezető a dendrokronológia alapelveiről, alkalmazási lehetőségeiről, a mintavételezési eljárásokról, illetve, ami talán a legfontosabb, a jelentősebb kutatások eredményeinek rövid, képekkel is ellátott kivonata is olvasható. Ugyanitt a témában megjelent cikkeinkhez is hozzáférést biztosítunk. Botár István, Tóth Boglárka és munkatársaik egész Erdélyben végeznek dendrokronológiai vizsgálato­kat Besztercétől Szebenig és Uzontól Ma­rosillyéig, de több-kevesebb rendszerességgel kutatnak a Bánságban és a Partiumban is. Vizsgálatuk tárgya különböző műemlékek, történeti faszerkezetek, fából készült berendezési tárgyak, illetve régészeti leletek dendokronológiai keltezése. Hargita megyében is számos elemzést végeztek, elsősorban templomokban, többek között Agyagfalván, Bögözben, Csíkdelnén, Karcfalván, Csík­som­lyón, Csíkszentkirályon, Gyer­gyóalfalu­ban, Gyer­gyó­szár­he­gyen, Gyer­gyó­szent­mik­ló­son, a Ho­mo­ródmentén, Szé­kely­ud­var­helyen és környékén. – Ami a templomtornyaink faszerkezetét illeti, az egyik legfontosabb eredmény, hogy a sokszor idézett tatár–török dúlások ellenére többfelé megmaradtak a templomok középkori, 15–16. századi tetőszerkezetei a Küküllők mentén – világosított fel Botár István. – A Csíki-medencében pedig több, korábban középkorinak tartott harangtoronyról derült ki, hogy valójában 17. századi építésűek. Ez a helyzet például a csíksomlyói Szent Péter-plébániatemplom esetében is, amelynek nyugati harangtornyát – támpillérei, elfalazott csúcsíves ablakai, középkori harangja miatt – középkorinak tartotta a művészettörténeti kutatás. Viszont a torony építés-korabeli fagerendáiból vett minták a dendrokronológiai elemzés alapján a 17. század végére keltezhetők. A régészeknek sikerült azonosítaniuk egy olyan lakóépületet is Csíksomlyón, a Kájoni utca 255. sz. alatt, amelynek építéséhez kezdetben 1717 körül kivágott tölgyfákat használtak, míg egy későbbi periódusban 1830 körüli gerendákat építettek be a házba. – Jelenlegi ismereteink szerint ez a ház a legkorábbi civil épület Csíkszeredában – jegyezte meg a régész. – Számomra a Csíkban végzett vizsgálatok legnagyobb tanulsága az volt, hogy a 17. század előtt itt is használtak az építkezésekhez tölgyfákat, azaz a jelenlegi fenyő-dominancia csak újabb fejlemény, és a medence erdőtakarója sokkal színesebb volt, mint az utóbbi pár száz évben. Szintén izgalmas volt, amikor az ausztriai importdarabnak tartott csíkszentdomokosi oltárképről kiderült, hogy hazai, erdélyi fenyőfából készült, így biztosan valahol itt készítették. Amúgy kissé meglepő módon a megkeresések eddig jobbára nem Csíkból érkeztek, ezért a hazai pálya ellenére itt kevesebbet kutattunk. Udvarhelyszéktől eltérően itt még nem kelteztünk középkori tetőszerkezetet, de bízunk benne, hogy ez csak idő és lehetőség kérdése. Van azonban kutatnivaló itt is; többfelé lappanganak például olyan beépített elemek (oromfalakban, pincékben, nyíláskeretek), amelyek akár középkori építkezéseket is keltezhetnek. Botár István elmondta, Gyer­gyóban is több olyan esettel találkoztak, amikor egy adott épületen belül többféle fát, tölgyet, fenyőket és szilfát (!) is használtak egyazon periódusban. Ugyanakkor néhányszor volt arra is példa, hogy a Gyulafehérvár környéki minták olyan nagyfokú egyezést mutattak az itteni adatsorokkal, hogy a régészek szinte biztosak benne, hogy innen származnak és a marosi tutajozás révén kerültek jelenlegi lelőhelyükre. Udvarhelyszéken a székelyderzsi erődtemplom tetőszerkezete és védelmi folyosója lepte meg a kutatókat, amikor kiderült, hogy ez az egyik legkorábbi ilyen építészeti megoldás, és nem szászföldi, hasonló szerkezetek kései másolata. A legjelentősebb eredménynek a nagyszebeni evangélikus templom tetőszerkezeteinek keltezését tekintik. Ebben az esetben pontosan tudták keltezni az építkezés menetét, amely a szentélytől indult a 14. század első harmadától, majd több, akár évtizedekig elhúzódó lépésben haladt nyugat felé. – A legfontosabb, hogy a laboratóriumot fenntartsuk – válaszolta további terveiket firtató kérdésemre a dendrokronológus. – A másfél évtized alatt összegyűlt adatbázis, az elméleti és terepi tapasztalat, a csapat (mert terepi munkáinkon hárman dolgozunk) talán nem szerénytelenség, de olyan tudáskincs, amely egyedi nemcsak Székelyföldön, de az egész országban. Ráadásul nem öncélú, hanem kifejezetten közhasznú tevékenység, hiszen a műemléki helyreállításokhoz és a történeti kutatásokhoz elsőrangú és pótolhatatlan információkkal tudunk hozzájárulni. Ennek keressük a hosszú távú fenntartható pénzügyi és szervezeti hátterét. Ugyanakkor a laboratórium szeretné a jelenleg rendelkezésre álló kronológiáikat minél korábbi időszakokig visszavezetni és a kutatásokat a korábban ilyen szempontból elhanyagolt Kárpátokon-túli régiókra, Havasalföldre és Moldvára is kiterjeszteni. Daczó Katalin