Sem a világjárvány, sem a megnövekedett energiaárak, sem pedig a drága üzemanyag nem kedvez az állattartó gazdáknak. A Kászonokban időnként még a vízhiány is nehezíti hétköznapjaikat. Keddi ottjártunkkor megpróbálták eladni a község egyik legnagyobb bikáját, de becsületes vásárlóra nem találtak, ezért megütötték az állatot. Ezzel ott is véget ért a vízkereszttől tartó vidám mulatozások időszaka. A több száz éves múlttal rendelkező téltemető szokás még a globalizálódó és zűrzavaros világunkban is összekovácsolja a közösséget – legalábbis ezt tapasztaltuk a farsangbúcsúztatón.

András Zoltán, a község polgármestere lapunk érdeklődésére azt mondta, a Kászonokban nagyon fontos a hagyományok megőrzése, megélése és továbbadása, ezért az évek során mindig gondoskodtak arról, hogy továbbadják a legszebb szokásokat, hagyományokat.

– Szoktuk mondani, aki nem ismeri a múltját, annak nincs jövője. Nekünk kötelességünk megőrizni a néphagyományainkat és átadni gyermekeinknek, unokáinknak, és ezt nagyon-nagyon ügyesen csinálja a kászoni hagyományőrző csoport – mondta az elöljáró.

A népviseletbe öltözött fiatalok maskarások társaságában énekelve, muzsikálva vonultak Kászonaltízből Kászonfeltízbe, hogy eladják bikájukat. Azaz a farsangolók egyike idén is magára öltötte a szalmafonatot és a fejére helyeztek egy cserépedényt is. Így testesítették meg a mulatság egyik legfontosabb szereplőjét, vagyis az állatot. Egyébként a bika fejét jelképező cserépfazék a zsíros ételekre és a termékenységre utal.

„Szerencsés jó napot kedves mindnyájuknak kívánok! Megjöttek a kászoni bikapásztorok. A jó kövér bikát ide elhozták, hogy az itt lévőknek jó sok pénzért eladják. Ahol ennyi ember, könnyen áll a vásár, el is kél egy jó bika minden rendes háznál. Úgy nézzék, uraim, hogy ez nem közönséges állat, ő zárja be mindig nálunk a farsangot. Egész télen etettük sonkával, kolbásszal, szalonnával, meg is itatgattuk jó szilvapálinkával. Kidajkáltuk a farsang fakára minden nagy mulató nagy-nagy bánatára, de hogy ezt a jószágot elhoztuk, el is kéne adjuk, hogy a kapott pénzből jó nagyot mulassunk. Temessük vele a telet s a vígságot, hogy minden emberfia lásson a munkához.”

Ezt kiáltozták a hagyományőrzők Kászon utcáin, miközben találkoztak néhány kupeccel. Az érdeklődők közül senki sem akart tisztességes árat, azaz tízezer lejt fizetni a jószágért, de a sikertelen alkudozások nem verekedésekben, hanem fergeteges mulatságokban végződtek.

Csürös Zsolt, a helyi hagyományőrző csoport tagja, a bika egyik gazdája a Hargita Népe érdeklődésére elmondta, immár több mint tíz éve ő alakítja a bika gazdájának szerepét, de volt már sirató és zsidó vásáros is.

– Már a pogány korokban ezzel az ünnepéllyel zárták a telet, és ekkor fogtak neki a tavaszi munkálatoknak. A lényeg, hogy temetjük a telet és a vígságot, ez azt jelenti, hogy hamvazószerdától lejár a mulatozások ideje, mindenki elcsendesedik és készül a húsvétra. Egyébként jól esik, hogy évről-évre visszahívnak a bikaütésre, és jó látni azt is, hogy egyre több olyan fiatal vesz részt, akinek már nem tudom a keresztnevét, az apját még ismerem, de magát a fiatalt nem. Valamelyik nap azon gondolkodtam el, hogy amikor kezdtem járni a bikaütésekre, akkor a jelenlegi csoport legfiatalabb tagjai meg sem voltak születve – részletezte Csürös.

A mulatozókat egy-egy utcasarkon hagyományos farsangi elemózsiákkal kínálták a szer lakói.

– Lángost, pánkót, zsíros kenyeret, szendvicset, májpástétomot, szezámmagos kiflit, forralt bort és teát kínáltunk a farsangolóknak. Ilyenkor elkergetjük a telet és várjuk a tavaszt, a szomszédokkal közösen is elfogyasztunk egy forralt bort, teát, kávét, közben jól érezzük magunkat – mondta Gál Teréz helyi lakos.

A bikavásáron az utolsó kupec az egyik kászonfeltízi hídon alkudozott a jószágért, ám ő sem akart tisztességes árat fizetni érte. A gazda arra gondolván, hogy sem a világjárvány, sem a megnövekedett energiaárak, sem pedig a drága üzemanyag nem kedvez számára, no meg alkalomadtán vízhiány is van a településen, ezért fejbe ütötte az állatot. Az edény széttörése a hamvazószerdával kezdődő negyvennapos böjtöt jelzi. A megütött bikát a jelenlévő asszonyok elsiratták, a bőrét jelképező szalmát a farsangolók elégették és a hamut a patakba szórták. Mindezt azért tették, hogy a víz elvigyen a településről minden megrontást és rosszat. A kászoniak téltemetése önfeledt mulatozással zárult.

Biró István