Amikor elkezdtem olvasni, nem holmi varázslatos módszerben reménykedtem, ami majd megmondja, hogy miként kell jól élni a hétköznapokat. Sokkal inkább a kíváncsiság hajtott, mert ki akartam deríteni, vajon tényleg járhat-e egyfajta katarzis azzal, ha alkalomadtán magasról teszek a körülöttem történő dolgokra.

Az írónak egyébként nem lehetett egyszerű feladat megfogalmazni mindazt, amit a környezetünk ignorálása kapcsán tudni érdemes. Az olvasmány óta Manson-rajongó vagyok – közösségi oldalain és honlapján olyan ötleteket oszt meg, melyek valóban kissé megváltoztatják az emberek élethez való hozzáállását. Életmódtanácsai egytől egyig tudományosan megalapozottak, gyakorlatiasak, nem a „bull­shit” kategóriába tartoznak. Elismerem, a könyv címe kissé megbotránkoztató, ugyanakkor mint egy piros felkiáltójel, azonnal felhívja magára a figyelmet. Olvasása előtt fel sem tűnt, milyen gyakran felmerülő kérdés, hogy mi az, amire magasról teszünk; mi az, amire magasról szeretnénk tenni; vagy mi az, amit bármennyire is akarunk, nem tudunk semmibe venni. Ezek átgondolása és egy fontossági sorrend felállítása ügyes-bajos teendőink között segít megszabadulni attól a nyomasztó érzéstől, hogy valamitől meg kellene válni az életben, de nem tudom, hogy mitől…
Mindenkinek szüksége van arra, hogy megtanuljon fittyet hányni bizonyos kisebb vagy nagyobb jelenségekre. Például arra, hogy mit gondolnak róla mások. A könyv nagyon sok gyakorlati mintát bemutat, ezek pedig rámutatnak életünk azon területeire, melyek nem hoznak boldogságot. Ekkor indul el az a bizonyos lavina, amely maga alá temeti a lehúzó tényezőket: teszek rá, kit érdekel, úgysem volt jó nekem.
Az író nem fél beleállni a mély vízbe, bátran boncolgatja azokat a lemondásra váró helyzeteket (egy hátunk közepére kívánt protokollvacsorát) vagy a véges erőforrásokat (idő, pénz, energia), melyeket én is magamra tudtam vonatkoztatni. Jogosan merül fel a kérdés: ha minden számomra kellemetlen meghívást visszautasítok, akkor bunkó lesz a viselkedésem? Sajnos a könyvben sem találtam erre választ. Valójában a hozzáállásom alapja, hogy megfogalmazzam, mi az, ami számomra fontos, és hogy hová szeretném összpontosítani az energiaforrásimat. Tudok úgy nemet mondani és szelektálni a teszek rá/érdekel kategóriák között, hogy közben kedves, tisztelettudó maradok, s nem bántok meg senkit. Ilyenkor nem kezdek el sajnálkozni, nem is kérek bocsánatot, de nem is kezdem fejtegetni, hogy mit csinálok a meghívás helyett szívesebben. Viszont minden alkalommal, amikor valakinek vagy valamire nemet mondok, akkor valami másra igent, mert magammal szemben úgy tisztességes, ha azt az időt, energiát és pénzt olyan dologra fordítom, ami engem boldoggá tesz. Olyan ez, mint egy önismereti gyakorlat, választ ad arra, hogy mi az, amitől jobban érzem magam.
Annyi emberen látom, hogy nap mint nap különböző tevékenységekbe kezd, vagy olyan helyzetekbe sodorja magát, aminek a végeredményét nem is élvezi igazán. A legnagyobb dolog megtanulni le*ni és nem foglalkozni ezekkel. Manson könyve is arra mutat rá, hogy márpedig vannak olyan dolgok az életben, amelyekre magasról tenni nem egy száznyolcvan fokos fordulat, inkább az életben maradás kötelező alapszükséglete.