Az emberek évezredek óta munkálnak meg fémeket, az igény pedig, hogy ezeket az anyagokat megbízhatóan egyesítsék, ugyancsak évezredekre nyúlnak vissza.
Tárgyi emlékek igazolják, hogy már i. e. 5000-ben olvasztottak és ötvöztek olyan fémeket, mint a réz, az ezüst és az arany, hogy aztán kultikus tárgyakat készítsenek belőlük. Az ón felfedezésével a forrasztási technológia is jobban fejlődött: a római vízvezetékek építésénél, ékszerek készítésénél is használták, míg a görögök az oszlopok elemeinek összeépítésekor használtak olvasztott ólmot. A forrasztást korábban olyan kályhák és fürdőkádak összeállításánál is alkalmazták, melyek bronzlemezekből készültek, ugyanakkor a technikát a fegyverraktárban és az ötvösiparban is használták fémek összekapcsolására.
Napjainkban elsősorban az elektronikai ágazatokban és a kézművesiparban használják a forrasztópákát és -pisztolyt. A művelet folyamatát és alkalmazását tekintve beszélhetünk lágy és kemény forrasztásról.

Elektronikában lágy, fűtésvezetéknél kemény
Míg lágyforrasztás során a melegítés szelektíven történik, keményforrasztásnál ez nagy felületen valósul meg, így utóbbi esetében értelemszerűen a felhasznált hő is nagyobb. A lágyforrasztást elsősorban az elektrotechnikában alkalmazzák: alkatrészek vezetőképes csatlakoztatására nyomtatott áramköri laphoz, LED-sorok bekötéséhez, egyéb elektronikai csatlakozások, drótok kapcsolásához. Ezenkívül, mivel kis felületen lehet általa viszonylag precíz munkát végezni, elszakadt ékszerek kipofozására is megfelelő.
A lágyforrasztás üzemi hőmérséklet-tartománya 180-250 °C között van, így az összekötendő alkatrészek nincsenek kitéve hőterhelésnek, ellentétben a keményforrasztással, melynél ez 450-1000 Celsius-fok közötti is lehet a keményebb ötvözetek megolvasztása miatt.
A lágyforrasztás előnye, hogy a forrasztott kapcsolat elegendő mechanikai szilárdságot biztosít ahhoz, hogy még a nagyobb méretű alkatrészek is biztonságosan rögzíthetők legyenek: például egy ellenállás vagy egy nagyobb súlyú LED-sor forrasztása is időtálló, ha a művelet megfelelően van elvégezve. Egy másik előnye, hogy a forrasztás rövid időn belül végrehajtható, mivel a forrasztópáka vagy -pisztoly csak egy adott pontban melegíti fel az anyagot.

A forrasztás folyamata
A forrasztás három lépésből áll: nedvesítés, áramlás és kötés, ám ezt alapos előkészületek előzik meg, mint például a szükséges eszközök hevítése és a forrasztási felület letisztítása. A forrasztáshoz alapvetően három eszközre van szükség: forrasztópákára, forrasztópasztára (fluxus) és forrasztószálra; utóbbi ón vagy egyéb puhafém ötvözete is lehet. 
Első lépésként a forrasztópákát kell a megfelelő hőmérsékletre hevíteni. Ennél a mozzanatnál a felület és a felhasznált anyagok tekintetében változik a forrasztáshoz szükséges hőfok, így nincs szabványosítva (kisebb teljesítményű forrasztópákák esetében ezt a hőfokot nem is lehet szabályozni). Mialatt a páka forrósodik, érdemes előkészíteni a forrasztásra szánt felületeket: ha a forrasztószálban nincs fluxus, forrasztópasztával kell lekezelni a felületeket, ugyanis ez eltávolítja az oxidokat, zsírokat és egyéb szennyeződéseket. Ezt követően a forrasztási felületet a forrasztóheggyel felmelegítjük, majd rávezetjük a forrasztóanyagot. Ügyelni kell arra, hogy a kötést az olvadt forrasztóanyag teljesen befedje. Az áramlás fázisában a folyékony anyagnak vagy ötvözetnek be kell áramlania a forrasztási kötések közötti terekbe, hogy az alkatrészek között kötés alakuljon ki – ha ez létrejött, a forrasztóhegyet el lehet venni a forrasztási kötésből. Ezt követően a forrasztási kötés lehűl és megkeményedik, ezalatt mellőzni kell a munkadarab mozgatását, mivel károsíthatja a forrasztási kapcsolatot. A forrasztás általában akkor jó, ha maga a folyamat nem haladja meg az öt másodpercet, ellenkező esetben hőkárosodás léphet fel, ami a forrasztott elektronikai eszköz károsodásához is vezethet.