Az utcákat járva, néha csendben, az embereket figyelve, sok mindent észrevehetünk. Apróságokat, amelyek segítenének megérteni a körülöttünk élőket, amelyek sok bajtól, veszekedéstől, s főként címkézéstől szabadítanának meg. Mert olyan könnyen ítélkezünk mások felett és játszunk kisistent. Legtöbbször pedig akkor tesszük ezt, ha saját életünkben valami nem úgy működik, ahogyan a felállított standardok szerint kellene. Egyszerűbb és könnyebb mások életében és döntéseiben keresni a hibát mint kívülálló. Pedig a saját életünkre is gondolhatnánk így, néha kívülről kellene szemlélni a dolgokat és elvonatkoztatni. De ez nehéz, hiszen ahány ember annyiféle történet és lelkület létezik. Ez a legszebb benne, de a legnehezebb is. Amikor valaki azt mondja: képzeld magad egy másik ember helyébe, az teljességgel lehetetlen. Mert hiába kerülünk hasonló helyzetekbe, másképpen gondolkodunk. Amikor vitatkozom vagy konfliktusba kerülök valakivel, próbálok arra figyelni, hogy én így reagálnék ugyan egy történésre, de ez csak egy pici szelet a tortából, amelyet mindannyian eszünk egy életen keresztül. Nehéz ügy elfogadni valakit úgy, ahogy van, nehéz elfogadni a döntéseit és belenyugodni. Mégis minden ember nézőpontja és döntése helyesnek bizonyul abban a vonatkozásban, amelyben ő él. Úgy hiszem, szeretteinkben és barátainkban nemcsak azt kell tisztelni és elfogadni, amit értünk, hanem azt is amit nem. Jellemzően a saját tapasztalatainkból indulunk ki, és ez teremti meg annak alapját, hogy mit tartunk helyesnek, elfogadottnak, jónak. A mást és ismeretlent izgalmasnak tartjuk, de gyanúsnak is. Könnyebb a már ismert zugokban elbújni és csak figyelni. Talán azért van ez, mert nagy erőfeszítéseket igényel az, hogy megismerjünk valami újat, idegent. Gyakran használjuk a megértés és elfogadás szavakat, elvárjuk másoktól, de talán többet kellene csendben lenni ahhoz, hogy valóban megérthessük: mit jelent a megértés és elfogadás. Egyszer azt hallottam valakitől: a világ folyamatosan változik, és nekünk is változnunk kell vele együtt. Ami nem egyenlő azzal, hogy feladjuk önmagunkat vagy az értékeinket.  Fülöp Orsolya