Három és fél éve már, hogy kevés olyan jégkorongmérkőzést rendeztek Csíkszeredában, ahol ne lépett volna jégre, vagy ne biztatta volna a Csíkszeredai Sportklub hokisait a lelátóról Gilics. Szurkolók döntötték el, hogy egy maci legyen a csapat kabalafigurája, a névválasztás is a drukkereké volt, Albert Szilárd viszont nem gondolta, hogy ő lesz Gilics megtestesítője. Eredetileg csak egymeccses felkérést kapott, ám tetszett a szerepe, amit a Sportklub majdnem minden hazai találkozóján eljátszott, a figura, amellyel szurkolók készítettek fényképeket, azonosult Giliccsel, ma őnálló közösségi oldala van, több ezren kedvelik és követik internetes tevékenységét is. Civilben Gilics külföldön dolgozik, a hónap közepén tért haza Csíkszeredába és házi elkülönítésbe vonult tizennégy napra. Azt mondta, ma szabadul és önkéntesnek áll, hogy másokon is segíthessen. Mérkőzések előtt a jégen, a találkozók alatt a lelátón biztatja kedvenceit, szünetben pedig a szurkolókkal készít közös fotókat – Hogyan született meg Gilics? – A Csíkszeredai Sportklub Szurkolók Egyesülete indított egy akciót, amelyben a csapat kabalájának megformázása volt a cél. A választás egy medvére esett, amelyet végül közönségszavazás alapján Gilicsnek kereszteltek. Miután a jelmez elkészült, az egyesület akkori elnöke, Szikszai Tamás barátom kérésére vállaltam, hogy a kabala bemutató mérkőzésére, amelyet 2016. október 16-án tartottak, beöltözök Gilicsnek. Ekkor csak egy mérkőzésről állapodtunk meg, az volt az egyezség, hogy keresnek majd egy személyt, aki vállalja Gilics szerepét a Sportklub minden hazai meccsén. Végül nem kellett mást keresniük. – Ki készítette a jelmezeket? – Az első jelmezt, az úgynevezett szőke Gilicset Székelyu­d­varhelyen tervezték és gyártották. Egy évig használtam azt a jelmezt, ekkor rájöttem, hogy funkcionalitásbeli hibái és hiányosságai vannak. Mivel az első jelmez kijavítása költségesebb lett volna, mint egy új legyártása, ugyancsak Székelyudvarhelyen készítették el a második Gilicset. – Ausztriában dolgoztál, onnan érkeztél haza, amikor elindult a koronavírus-járvány. Köteleztek, vagy önként vonultál házi elkülönítésbe? – Egy hét lett volna még a téli szezonból a szállodánál, ahol dolgoztam. A helyzet pillanatok alatt felgyorsult, és hirtelen Ausztriában is, úgy, mint itthon, minden leállt. Március 14-én szóltak, hogy „bezár a bazár”, és mindenki kezdett csomagolni. Tanácstalanok voltunk, percről percre érkeztek a hírek, le sem tudtuk szűrni, hogy mi igaz és mi nem. Bevallom, pánikoltunk egy picit, főként azért, mert vonattal utaztunk több országon át. Féltünk, hogy nehogy valahol megrekedjünk. Március 15-én elindultam haza, és erről három személyt értesítettem. Az osztrák–magyar határnál lázat mértek és mentünk tovább, a magyar–románnál viszont többet ültünk, itt is lázat mértek és nyilatkozatokat kellett kitöltenünk, hogy honnan jövünk, és hol fogjuk tölteni a házi karantént. – Mikor kezdted meg a házi elkülönítést és meddig voltál bezárkózva? – Harminc óra utazás után, március 16-án este értem haza Csíkszeredába. Még úton voltam, amikor felhívtam telefonon a megyei közegészségügyi igazgatóságot, bejelentkeztem és megkérdeztem, mi a teendőm, mi az eljárás. A vonal végén egy arrogáns, nevetgélő női hang volt, akinek vicces volt, hogy két hétig egyedül fogok bent ülni a lakásban. A közegészségügyi igazgatóságtól azonkívül, hogy a lakást nem szabad elhagynom, semmi érdemleges információt nem kaptam. Szerencsémre van egy jó barátom, aki már hazautazásom közben bevásárolt, mivel én három és fél hónapnyi külföldi tartózkodást követően tértem haza egy olyan lakásba, ahol semmilyen élelmiszer nem volt. Ma már szabad vagyok, tegnap telt le a kéthetes „házi őrizet”. – Szerencsés vagy, mert volt segítséged… – Az első napokban a barátom látott el mindennel, amire szükségem volt, de sok vicces helyzetet éltünk meg. Előre nem mertünk senkinek szólni, hogy itthon vagyok, mert a hirtelen jött pánikhangulat veszélyesnek tűnt, nem akartam, hogy a környezetemben még nagyobb legyen a káosz. Az ötödik nap után eldöntöttem, hogy ismerőseimnek szólok, hogy itthon vagyok, mert egyre inkább kezdtek érdeklődni, hogy mi van velem Ausztriában. Addigra szerencsére már elég sokan voltak házi elkülönítésben, és az emberek bár furcsállták, elfogadták, hogy nekem nem szabad kimennem. Innentől kezdve egyre többen tudták meg, hogy mi van velem, néhányan pedig fel is ajánlották a segítségüket. – Mi volt a legnagyobb gond, amivel szembesülnöd kellett a házi őrizet alatt? – A legfurcsább, hogy nem találkozhattam azokkal, akikkel a távollétem alatt telefonon tartottam a kapcsolatot. Majd jöttek az olyan gondok, hogy hogyan vásároltatok, hiszen nem volt lejem. Végül találtunk ilyen-olyan trükkös és vicces megoldásokat, mint például azt, hogy a barátom a bankkártyámat felvette a telefonja virtuális pénztárcájába, így gyakorlatilag ő a telefonjával tud az én kártyámmal fizetni bizonyos értékig, én pedig minden tranzakciót figyelemmel tudok követni és akár le is tudom állítani. Egy másik probléma és talán a legnagyobb a mozgáskorlátozottság. Ausztriában fizikai munkát végeztem és sokszor kijártam sétálni vagy épp szaladni, mert egy irigylésre méltó síparadicsomban voltunk, nehéz egy ilyen rutinból leállni. – Milyen pozitív hatása volt az életedre a házi elkülönítésnek? – Az egyedüli pozitív hatásnak csak azt lehet mondani, hogy az ember ilyenkor többet olvas. Én személy szerint szeretek és egyre gyakrabban olvasok, be is szereztettem a nemrég megjelent, csíki jégkorongról szóló könyvet. A barátom kölcsönadott egy zenekarról szóló könyvet, illetve egy autóversenyzőről írt életrajzi kötetet, ami mellé rendeltem még további négy másik könyvet, úgyhogy olvasnivalóból nincs hiány. – Hogyan teltek a napjaid? Mit csináltál a bezárkózás alatt? Változott-e meg az amúgy szokásos napi rutintevékenységed? – Az első néhány nap furcsa és vicces volt, naponta többször telefonáltam barátomnak, akitől este az ajtóm elé kaptam a csomagot, nevetgéltünk is a furcsa helyzeten. A kritikus pillanat valahol az ötödik nap után kezdődött, ilyenkor már nagyon összefolynak a napok, monotonná válik minden, az embernek van ideje töprengeni, és mivel mindenhonnan ömlik a pánikhangulat, pszichikailag könnyen össze lehet omlani. Ennél rosszabb már csak az, amikor megszűnik az áramszolgáltatás, ott már valóságos börtönnek éli meg az ember a bezártságot. Egy hét után már fogalmam sem volt a napokról meg a dátumról, összevissza aludtam, rengeteget ettem, ami korántsem jó. Olyan kevésbé káros dolgokkal foglalni el magam, mint a főzés-evés, olvasás, videojátékok, filmnézés és néhány vicces bejelentkezés a közösségi oldalon. A hetedik nap után már egy olyan szintre kerül az ember, hogy mindenféle őrültséget képes kitalálni, mint például Giliccsel leülni sörözni vagy épp társasjátékozni, illetve megtanítani a Rudolfnak keresztelt mamuszt a korongot visszahozni (nevet). A bezártság sok mindent képes az emberen változtatni, természetesen a napi rutinom is sokat változott, például jóval többet ültem a teraszon, amit eddig aligha csináltam. – Mi lesz az első dolog, miután lejár a házi elkülönítésed? – Elmegyek egyet Giliccsel sétálni! Viccet félretéve, elég furcsa tervezni ebben a patthelyzetben. Mivel jelenleg külföldi munkából élek, lehetséges, hogy alapos újratervezés következik az életemben, főleg ha sokáig elhúzódik ez a koronavírus-mizéria. Gondolkodtam azon, hogy jelentkezek önkéntesnek, ezzel kijátszhatom a kijárási tilalmat és kárpótolhatom a tizennégy napos bezártságot, ráadásul segíthetek a rászorulókon, ami mindig jó élmény számomra és pozitív energiával tölt fel. – Mit tanácsolsz azoknak az embereknek, akik hazatértek ugyan külföldről – főleg veszélyzónából –, de nem vonultak önként karanténba? – Tudomásom szerint most már a veszélyzónából érkezetteket rögvest karanténba zárják. A gond a sárga zónából érkezetteknél lehet, akik köztes övezetből jönnek és elvileg nem veszélyesek. Mindenképp azt javasolom, hogy tartsák be az előírásokat és ne szórakozzanak mások egészségével! A román hatóságokat nagyon meghaladja a feladat, ez több szinten is látszik, és több szempontból is megtapasztaltam: például engem napi szinten ellenőrzött a rendőrség, a kollégáimat viszont az első hét nap alatt egyszer sem ellenőrizték. Elszigetelődtünk, de senkit nem érdekelt, hogy mit csinálunk, hogy vagyunk, csak mérjük magunknak a lázunkat, és azzal annyi. Ráadásul annak ellenére, hogy több ezren vagyunk házi elkülönítésben, a kijárási tilalom kivételei közt egy betűvel sem említenek minket, mint ellátást igénylő személyeket, akiknek állapota nem sürgős, de kétnaponta kenyérre van szükségük. – Amúgy hogyan szolgál az egészséged? – Én úgy érzem, jól vagyok, viszont néhány kilót felszedtem. Majd a Gilics-jelmezben kiszaunázom. Folyamatosan lázat mérek, igyekszem kihasználni az erkély adta napsütéses délutánokat. Sajnos kicsi a lakás és a szomszédok sem igazán díjaznák, ha tornagyakorlatokat végeznék itthon. Már várom, hogy egy kicsit kimozdulhassak. – Mi a véleményed arról, hogy félbeszakadt a hokiszezon? Szerinted a Románia-kupa után a hazai bajnokságot és az Erste Ligát is megnyerte volna a Sportklub? – Sajnos a félbeszakításról nem tehetünk, ennél jóval nagyobb kaliberű bajnokságok és sportesemények is futottak zátonyra, mint például az orosz liga, foci Európa-bajnokság vagy épp az olimpia. Az Erste Ligában a két bajnok hirdetésével viszont nem értettem egyet, és szerintem, ebben a helyzetben nem kellene bajnokot hirdetni, úgy, ahogy azt több bajnokságban is tették. Az idén úgy tűnt, hogy egy erős és jól összeforrott csapatot sikerült összerakni, amire az utóbbi években nem igazán volt példa. Sajnálom, hogy így ért véget a szezon, mert véleményem szerint idén reális esélyünk lett volna az Erste Ligát is megnyerni, a Fradi hullámzó rájátszását tekintve is. – Mit üzen a szurkolóknak Gilics, mire biztatja a hokisokat a 2020/2021-es idény előtt? – Kitartás, messze van még az ősz, még legalább öt hónap van az új szezon első csíki hokimeccséig. Továbbá arra biztatok mindenkit, hogy tartsa be az előírásokat és amennyiben tud, segítsen embertársain. Most óriási szükség van arra, hogy egymást támogassuk mind lelkileg, mind fizikailag vagy akár anyagilag is. Végső soron szeretném megköszönni a játékosoknak a 2019/2020-as idényt, a jó mérkőzéseket, a győzelmeket, a szurkolóknak pedig a kitartást és a jó értelemben elhíresült vákári hangulat biztosítását. Találkozzunk ősszel, megújult erőkkel! Hajrá, Sportklub! Albert Szilárd, alias Gilics Nem zavarja egyáltalán, hogy az utcán is Gilicsként szólítják meg, habár sokáig csak egy szűk társaság tudta, hogy Albert Szilárd testesíti meg a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapatának kabalafiguráját. – Nyílt titok, hogy én személyesítem meg a csapat kabaláját. Sokan összefüggésbe hoznak a jelmezzel, van, aki a hétköznapi életben is a kabala nevén szólít meg, attól függetlenül, hogy nem vagyok beöltözve. Ez úgymond rám is átragadt, mert nemcsak beöltözök a jelmezbe és a mérkőzéseken részt veszek, hanem én kezelem a kabala közösségi oldalát, illetve a kabala népszerűsítésével is én foglalkozom. Legutóbb például Gilics-naptárt készítettem – mondta Albert Szilárd

Kopacz Gyula