Hirdetés

Hazaüzent Sándor bácsi

HN-információ
Nagygalambfalván öt év után rendeztek ismét faluünnepet, a rendezvénysorozat már csütörtökön kihelyezett ülésekkel kezdődött, pénteken a Ká­nyádi Sándornál tett villám­látogatás filmjét mutatták be, szombaton és vasárnap eseménykavalkáddal várták az érdeklődőket. [dropcap]A[/dropcap] Nagygalambfalva község önkormányzata által szervezett négynapos faluünnepség rendhagyó módon munkával kezdődött, csütörtökön a községben tartotta kihelyezett ülését az RMDSZ és Hargita Megye Tanácsa is. A tanácskozásokat a galambfalvi beruházások seregszemléje követte, fogadták a külföldről érkező vendégeket, este pedig Naptól virít, naptól hervad a rózsa címmel falvédőkiállítás nyílt a nagygalambfalvi Feleki Miklós Művelődési Házban. Másnap helytörténeti túrán mutatták be a külföldi vendégeknek a környék nevezetességeit, délután pedig Kányádi-estet tartottak a helyi nagygalambfalvi kultúrotthonban. Az eseményre meghívták az est névadóját is, a Kossuth-díjas költő azonban nem tudott eljönni, a szervezők tájékoztatása szerint a nagy meleg miatt egészségi állapota nem engedte az utazást. Hiányát azonban pótolni tudták, a szervezők villámlátogatást tettek a galambfalvi születésű költőnél, az itt készült videointerjú egy részét a helyi és vendégszavalók előadása után kivetítőn mutatták be mindazoknak, akik eljöttek az eseményre. Az egyszerűen csak „Sándor bácsiként” ismert Kossuth-díjas verselő köztudottan mesékből kifogyhatatlan, vidám és közvetlen ember, aki interjút szeretne készíteni vele, elég egy kérdéssel készülnie, utána már csak arra kell vigyáznia, hogy legyen elég papírja, amire lejegyzetelheti az elmondottakat. Péntek este ez újfent bebizonyosodott, a kérdezők hasztalanul igyekeztek a beszélgetés fonalát Galambfalvára, a galambfalvi falunapokra terelni. Kányádi nem változott, most is ugyanúgy adomázik, ironizál, „bölcsködik” – ahogy maga nevezi e tevékenységet –, mint a 80-as évek végén, a rendszerváltozás hajnalán, emberi egyéniségével, erkölcsi tartásával, humoros odamondogató stílusával továbbra is lebilincselően hat a hallgatóságára. Végül a sokadik alkalommal feltett „Mit üzen a galambfalviaknak?” kérdésre hamiskás mosollyal a szája szögletében annyit mondott, hogy „Hát azt üzenem, hogy ápolják József Attila emlékét”. Eseményekben sűrű volt a faluünnepség utolsó két napja, a községi sportkomplexum melletti területen berendezett helyszínen főleg a délutáni órákban volt nagy a forgalom, a szabadtéri színpadon olyan előadók is felléptek, mint a Bojtorján és Titán zenekarok, valamint Homonyik Sándor. Szász Csaba [caption id="attachment_7614" align="aligncenter" width="620"]Kányádi videointerjúban üzent. Kicsit most is „bölcsködött” Fotó: Szász Csaba Kányádi videointerjúban üzent. Kicsit most is „bölcsködött” Fotó: Szász Csaba[/caption]


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!