Székelykeresztúron, a Zeyk Domokos iskola épületében, az Állomás utcában volt az Állami Tanítóképző. Rövidítése K.T.K. (keresztúri tanítóképző). Később gyermekotthon. 1989-ben vette fel a Zeyk Domokos nevet, aki honvéd alezredes volt, Bem tábornoknak hűséges katonája. Az iskolának 18 tanára és 47 végzős tanulója volt 1952-ben, a B osztályokban. Nos, ennek az iskolának voltam a tanulója 4 éven át, 1948–1952 között. Már volt 10–20–30–40–50–60 éves találkozónk. Hála Istennek, megértem a 65 évest is. Az iskola udvarán hátul van a kopjafánk, amelyre fel van vésve 47 név. A kopjafa alatt Bálint Gáspár osztálytársunk felolvasta az ünnepi beszédet. Fényképet készítettünk, utána bevonultunk a város vendéglőjébe. Ott tartottuk meg az osztályfőnöki órát. Sorsot húztunk: ki kezdi meg a beszámolóját és mutatja be tanáraink érdemeit, munkáját. Mivel én húztam ki az 1-es sorszámot, én beszéltem elsőnek. Elmondtam, hogy tanáraink jól felkészült, igazi pedagógusok voltak, kitűnő, eredményes munkát végeztek, igazi emberek voltak. Arra törekedtek, hogy hozzájuk hasonlók legyünk a munkahelyünkön. Minden munkaterületünkön élen járjunk, felkészülve, pontos, rendszeres legyen a munkánk, folyamatosan, csak úgy tudunk tekintélyt szerezni a tanulók, a szülők előtt. Nekem Haáz Sándor tanárom volt a példaképem. Már akkor elhatároztam, hogy olyan leszek, mint ő. Nekik és a halott osztálytársaimnak kívánok egy nyugodt, csendes, békés pihenést. Nyugodjanak békében! Ekkor kértek egy perc néma csendet a lelkük üdvösségéért. Magamról elmondtam azt, hogy minden területen igyekeztem megszerettetni magam. Ha a tanulók szeretnek, akkor a szülők is szeretni fognak. A példa ragadós. A tekintélyt nehéz megszerezni, de könnyű elveszíteni. Első kinevezési helyem Oroszhegy volt. Egy hónap után besoroztak és elvittek katonának Galacra. Galacon voltam analfabéta-oktató 3 évig. Szakaszvezetői rangot kaptam, regrutákat oktattam két évig. Közben szerveztem a héttagú sícsoportot. Versenyre mentünk Predealra, ahol országos elsők lettünk. Röplabdacsoportom is volt. Galacon kiképeztek felderítőnek, térképésznek. Leszerelésem után kihelyeztek Szentegyházára, ahol meg is nősültem. Feleségem, Csoboth Erzsébet tanító lett, a felszegi iskolában tanítottunk. Itt összefogtunk Tamás Mihály kántortanító nagybácsimmal. Én táncot tanítottam, ő zenét. Sok versenyen részt vettünk, egy futballcsapat kapusa is voltam. A feleségem kívánságára átkérezkedtünk a szülőfalujába, Kászonújfaluba. Itt összefogtam a pap bácsival Ft. Fábián Dénessel, a kántor bácsival, Nagy Lajossal. Hárman dolgoztunk a halálukig. Én táncot tanítgattam, a kántor úr zenét tanított. Rengeteg versenyre elmentünk, ahol első, második, harmadik helyezettek voltunk, díjakat nyertünk: egy cimbalmot, négy hegedűt, egy nagybőgőt, egy harmonikát, egy klarinétot. Rengeteg előadás volt a kultúrotthonban, ez a pezsgő időszak 30 évig tartott. A pap bácsival, a tanulókkal, s a szülők segítségével összegyűjtöttük a tájház anyagát. Egy parkot harcoltunk ki a közbirtokosságtól, s a közepére az első és a második világháború hőseinek emlékére emlékművet állítottunk. Az oktató-, nevelő-, kultúr- és sporttevékenységem mellett még voltam iskolaigazgató, kultúrigazgató, néptanács-alelnök, párttitkár, képviselő, a futballcsapatok edzője. Most 21 éve nyugdíjas vagyok, jó nyugdíjam van, egészségem is hozzá, mert a hosszú élet titka a végtelen türelem, az ésszerű táplálkozás, a sok mozgás és a napi torna, s az elfoglaltság, hogy ne vedd észre az idő múlását. Hogy diáknak érezzük magunkat, egy pár diákcsínyt mondanék: egyensapkánk volt, amelynek a homlokára fel kellett varrjuk a K.T.K. rövidítést. Az udvarhelyi képzős lányok elneveztek kicsi taknyos kölyköknek. Mi őket elneveztük prepóknak, de azért jókat barátkoztunk hol nálunk, hol náluk. Hogyan loptuk az almát a pincéből? A pinceablakon át bedugtunk egy olyan hosszú pálcát, amely elérte az almáspolcot, s a végére egy hosszú szeget vertünk, megszúrtuk az almát a polcon és kihúztuk az ablakon. Minden diák szalmazsákot kellett vigyen, ott megtöltöttük szalmával. Egy hónap után a közepe besüppedt, s ülve aludtunk vagy felpuhítottuk. Hogyan szöktünk ki a városi bálba? Öt lepedőt összekötöttünk, s azzal engedtük le egymást, s húztuk vissza. Hogy bagóztunk a vécében? Egyikünk őrt állt, s a többi nyugodtan húzta, volt amikor elkapott a soros felügyelő, de le tudtuk kenyerezni. Stb. A diákéveket nem lehet visszasírni. Fiatalság bolondság. Mihály Domokos, nyug. tanító, Kászonújfalu [box type="shadow" ]Levélbontás oldalunkon az írásokat, leveleket szerzőik előzetes hoz­zá­járulása nélkül, mondanivalójuk tiszteletben tartásával, esetenként rövidítve jelentetjük meg. Az itt megjelent vélemények nem feltétlenül azonosak a szerkesztőségével.[/box]