Hirdetés

Hátrányos helyzetű gyermekeken segítenek

HN-információ
Szociálisan hátrányos helyzetben lévő, 6–7. osztályosoknak hirdet önismereti, élménypedagógiai programot a gyergyószentmiklósi Pro Terra Alapítvány, a tevékenységre nyolc diák jelentkezését várják. A szervező alapítvány vezetője, Szőcs Zsuzsánna kifejtette: a cél, hogy a résztvevők megismerjék a saját erősségeiket, ugyanakkor azokra a készségeikre is rálátást nyerjenek, amelyek fejlesztésre szorulnak. [caption id="attachment_53510" align="aligncenter" width="1000"] Fotó: Kertész László[/caption] Olyan hátrányos helyzetű gyermekek jelentkezését várják, akik részt vennének élménypedagógiai foglalkozáson, azonban különböző okoknál fogva anyagilag nem engedhetik meg maguknak – tájékoztatott Szőcs Zsuzsánna főszervező, a Pro Terra Alapítvány vezetője. A július 24–28. között tartandó ötnapos program – a Jan Post Egyesület támogatásának köszönhetően – ingyenes, a jelentkezéseket pedig pénteken 18 óráig várják. Szőcs Zsuzsánna rámutatott: a kedvezőtlenebb családi körülmények mellett, egy másik feltétel is van a részvételt illetően. A diáknak motivációs levelet kell írnia, amelyben megfogalmazza, hogy miért kíván részt venni a programban, illetve leírja, hogy véleménye szerint miért jó az, ha még jobban megismerheti önmagát. – Arra kérjük többek között a pedagógusokat, hogy akiknek tudomásuk van nehezebb körülmények között élő gyermekekről – gondolok például arra, hogy csak egyik szülő neveli, krónikus beteg van a családban, esetleg az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a 250-350 lejt – működjenek együtt, hogy olyan diákokhoz jusson el a program híre, akik tényleg nem tudnák megengedni maguknak a fizetős táborokat – részletezte Szőcs Zsuzsánna. A foglalkozások reggel 9 órától délután 3-ig tartanak majd, a gyermekek pedig – két szakember irányításával – személyiségfejlesztő tevékenységeken vehetnek részt, amelyek többek között a nyelvi készségüket, a szókincsüket fejleszthetik, de csapatépítő és művészetterápiás foglalkozások is lesznek. A Pro Terra Alapítvány vezetője mindezek mellett elmondta, a közösségi élmény is hozzájárulhat a gyermekek fejlődéséhez, később pedig a pályaválasztási tájékozódásukat, a továbbtanulásukat is segítheti. Egyéb részletekről a proterra96@yahoo.com e-mail-címen vagy Szőcs Zsuzsánnánál lehet érdeklődni a 0744–138720-as telefonszámon. [box type="shadow" ]Vége a nyári foglalkozásoknak Véget értek a Pro Terra Alapítvány nyári kézműves-foglalkozásai, a három hét alatt számos érdekességet kipróbálhattak a részt vevő gyermekek: szőttek, poharat és textilt festettek, nemezeltek, linómetszetet készítettek, fakanálból pedig állatokat alakítottak ki. Szinte minden korábbi évben voltak a tevékenységeknek külföldi résztvevői, ez pedig idén sem maradt el, mint ahogy jó hangulatban sem volt hiány. Szőcs Zsuzsánna megjegyezte, hálás köszönet jár a gyermekeknek, és mindazoknak, akik segítettek a tevékenységek megvalósításában. A nyári foglalkozásokat a Communitas Alapítvány támogatta. [/box] Kertész László


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!