Immár több mint egy hónapja kényszerfogságban töltöm én is napjaimat, így hát mit is tehetnék, a napi sajtó olvasása mellett – amely tele van a (Covid) koronavírus által okozott nyomorúságok közlésével – mit tehet egyebet a magamfajta, immár a 82-ik évemben lévő tanító, az emlékek szárnyán a múltba repülök, és mély tisztelettel emlékezem az egykori és jelenlegi, a magyar kultúránkat ápoló kiemelkedő személyekre, az ismeretségi körömből meg az emlékeimből. Mert tudatában kell legyünk annak, hogy generációs, közösségi felelősségünk van abban, hogy az utánunk jövő nemzedékek ne az eszmei üres ládáját kapják tőlünk, hanem a hagyományok megőrzésének, ápolásának, a kulturális és nemzeti összetartozás erejének érzetét. Annál is inkább, mert Györffy István néprajztudós így fogalmazott: „A néphagyomány tart meg bennünket magyarnak, s a nemzetség tesz bennünket európaivá.” Ezért fontos a népi mesterségek, népi szokások, népi játékok, a népdalok, néptáncok összegyűjtése, felelevenítése, és bemutatása. Ezt szolgálja a néprajzgyűjtés, amelyet nagy felelősséggel, szakszerűséggel kell végezni, hogy áttekintőbb, hiteles képet mutathassunk be népünk múltjáról, a jelen és jövő nemzedékének. A székelykeresztúri Tanítóképzőben az ötvenes évek elején tanáraink vezetésével diákként (szombaton és vasárnaponként) körbejártuk a Keresztúr környéki falvakat, összegyűjtöttük az öreg, öregedő székelyektől a balladákat, népdalokat, néptáncokat, de az akkor használatos háztartási meg a primitív, régen használatos mezőgazdasági eszközöket is. Lelkes vezetőnk dr. Molnár István volt, és mai napig büszke vagyok arra, hogy a ma híres keresztúri múzeum létrehozásának első lépésében én is részt vehettem, amit akkor „falumunka” néven összegyűjtöttünk, az volt az első lépés e jelentős intézmény beindításához. E helyen kötelességemnek tartom megemlíteni az egykori és jelenlegi általam ismert néprajzkutatót, népzenészt, népművészt, táncoktatót, hogy ne menjen feledésbe a nevük: Haáz Ferenc, Haáz Rezső, Haáz Sándor, Baczó Zoltán, Kovács Piroska, Szőcs Lajos, István Lajos, P. Buzogány Árpád, Lőrincz József, Kelemen Magdolna, Pávai Ferenc, Kovács Dénes, Salló István, Becze Antal, Kardalus János, Balázs Antal, Jánosi József, Székely Dénes, László Csaba, Mátéfi Csaba, és a nemrégiben elhunyt Kallós Zoltán, akik a magyar kultúra igazi élkatonái voltak, de idesorolhatom Mihály János, Herman Gusztáv, Egyed Ákos és Balázs Lajos urakat is, akik fáradhatatlan tevékenységükkel szolgálják e magasztos eszmét. Természetesen a felsorolás nem teljes, mert Balázsi Dénes, Balázs Irén meg Popp Anna dicséretre méltó tájházakat létesítettek. Adjon a jó Isten erőt és kitartást ezen áldozatos tevékenységükhöz!

Gálfalvi Gábo