Hagyományátadás: Fontos a szellemi örökség továbbadása Gyergyóalfaluban

HN-információ
Hagyományos, énekes-táncos farsangi táncházat szervezett az Al-Falusi Kaláka Egyesület pénteken este Gyergyóalfaluban. Az esemény hangulatát a csíkmadéfalvi Rokolya Népi Énekegyüttes tagjai, valamint a helyi és környező települések adatközlői tették még ünnepibbé. A szervező egyesület a szellemi örökség megismertetése mellett fontosnak tartja a helyi közösség megszólítását a hosszú járványidőszak után. Két év kihagyás után ismét zene- és énekszóval, népviseletbe öltözött meghívottakkal ünnepelhette a farsangot a gyergyóalfalvi Al-Falusi Kaláka Egyesület. A péntek esti mulatságra adatközlőket, zenészeket is meghívtak, hiszen egyik legfontosabb céljuk a szellemi örökség továbbéltetése a közösségben. A csíkmadéfalvi Rokolya Népi Énekegyüttes tagjai mellett a közösségi eseményen jelen volt Györfi Erzsébet népdalénekes is. – Az utóbbi időszakban kevés lehetőségünk volt az együttlétre: pontosan két évvel ezelőtt voltunk házigazdái a Hagyományos Gyergyai Bál vándorrendezvénynek, a Hagyományok Háza társszervezésében, következő alkalommal csak a tavaly őszi gazdanapi táncházban találkozhattunk. A mostani rendezvény lehetőség arra, hogy újból közösségként működjünk, tanuljunk időseinktől, és átadjuk azt gyermekeinknek is – fogalmazott Gál Adél, az egyesület vezetője. Hozzátette: az elmúlt időszakban a műhelymunkákra összpontosítottak, valamint pályázatok révén igyekeztek bővíteni eszköztárukat, így gazdagodtak egy női viselettel a helyi önkormányzat és a helyi közbirtokosság támogatása által. Az egyesület tagsága a bútorfestés és a tűnemezelés tudományával ismerkedik a műhelyfoglalkozásokon, hiszen fontosnak tartják a már-már elfeledett technikák, mesterségek felidézését és gyakorlását. – Jómagam a Csutorás Nemzetközi Népzenei és Néptánctáborban ismerkedtem meg a bútorfestéssel, a lányaimat kísértem el az eseményre és végre kipróbálhattam ezt a régóta vágyott tevékenységet. Kezdetben szakmai segítséget kérve, ma már az én irányításommal az egyesület tagjaival igyekszünk rendszeresíteni találkozóinkat, közösen festünk, emellett egyik tagunk jóvoltából idéntől a tűnemezelés technikáját is elsajátíthatjuk Pál Ibolya segítségével. Fontosnak tartjuk a gyökereinkbe való kapaszkodást úgy, hogy közben a lombok is zöldüljenek, vagyis a gyermekeink is részei legyenek a tevékenységeknek – beszélt tevékenységeikről Gál Adél. Az Al-Falusi Kaláka egyesület más hagyományőrző csoportokkal is kapcsolatot tartva céljának tartja azon jellegzetes gyergyói tevékenységek, mesterségek, szokások felelevenítését, amelyek által közösségeink megmaradtak és amelyeket még ismerve át lehet örökíteni a következő generáció számára is. Rengeteg tervünk van, a műhelymunkák rendszeresítése mellett népi hangszereket is vásárolnánk az egyesület részére, ugyanakkor népdalaink, anekdotáink életben tartásával szeretnénk megőrizni azt a szellemiséget, amelyben elődeink éltek és élhető közösségeket teremtettek – összegzett az egyesület vezetője.

Boncina-Székely Szidónia



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!