Háború és hidegháború

Vlaicu Lajos

Könnyű a vezetőket kritizálni. Nem célom ezt tenni, de van néhány történelmi jó példa, egykori vezetők által alkalmazott stratégia, amelyeket érdemes figyelembe venni az ország kormányzásakor. Napóleont idézném: „Azok a férfiak – hozzátenném, ez nőkre is igaz –, akik megváltoztatták a világot, soha nem a vezetők lecserélésével, hanem mindig a tömegek megmozgatásával vitték sikerre vállalkozásukat.”

Kétségtelen, a siker szüli a nagy embert, a siker pedig nem a szerencse műve, hanem sokkal inkább a kitartó munka és a gondos tervezés eredménye. A vezető jelenléte nélkülözhetetlen, ő a sereg feje, ő minden. Nem a római hadsereg hódította meg Galliát, hanem Caesar, nem a karthágói hadsereg rémítette meg a köztársasági sereget Róma kapuinál, hanem Hannibál. De talán elég is lesz e pár történelmi példa felsorolása. Még két 20. századi példát is említenék, ugyanis közelebb állnak hozzánk, a 21. század szülötteihez. 

A közelmúltban, a hidegháború idején már nem annyira a harctéren dőltek el a csaták, hanem – egyfajta sakkjátékhoz hasonlóan – íróasztalok mögül tettek döntő lépéseket egyes országok vezetői. Közös vonásuk, hogy nehéz helyzetben vették át országuk vezetését. Különösen igaz volt Németország vezetőjére, akinek jellemzője a hosszú távú pozitív gondolkodás volt. Konrad Adenauer sok mindent látott, és mindabból leszűrte magának a tanulságot. Irodájában állítólag egy kanapé és egy íróasztal állt. Jellemzője pedig az alázat volt, hogy szolgálja a nemzetét, annak hosszú távú érdekeit. A kudarcba fulladt második világháború után meglátta a vesztes helyzet adta lehetőségeket, és országa, valamint nemzete hasznára használta ki azokat.

Egy másik remek példa Charles de Gaulle, Franciaország vezetője, akinek a stratégiája az akarat volt. Nevéhez fűződik két nagy teljesítmény: az első, hogy a második világháborús vesztes helyzetből visszaültette a franciákat a nyertes helyzetbe, a másik pedig a hidegháborúan nyújtott teljesítménye, amely az Ötödik Francia Köztársaság megalapítását eredményezte.

Ha jól felmérjük saját korlátainkat és egymás korlátait, ugyanakkor törekszünk mások hiányosságait tolerálni, akkor elkerülhetők a háborúk. Igaz ez talán minden korban és minden helyzetre. Az érdekek azonban nem erre vezetnek, a keresztény értékeket magukat is ideológiává süllyesztették, s a világra szabadították a háború istenét.

Nos, mi folyik napjainkban? Jövőre választások lesznek. A tusványosi panelbeszélgetések alkalmával elhangzott, hogy egyszerre zajlik a háború – az ukrán–orosz fegyveres konfliktus – és a hidegháború geopolitikai téren. A világ többpólusúvá vált, a hatalomért folytatott harc ma már nem két szuperhatalom privilégiuma, hanem több résztvevős folyamat. Harcban áll lassan mindenki mindenkivel. Az országok igyekeznek saját pozíciójukat erősíteni. Egymással szövetkeznek és versengenek egyszerre. Tét az új világrend kialakítása, és azok lesznek az új világrend alakítói, akik legjobban kufárkodnak talentumaikkal, akik képesek felmérni a jelen történéseit és minél pontosabban meghatározni a jövőt. Úgy tűnik, egyszerre éljük az imént említett nagy hódítók korát és a kőkemény hidegháborús politikát folytatókét, akik döntéseikkel átszabták a világot.

Ezért könnyű a vezetőket kritizálni.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!