Ha nem lesz fagy, lesz aszfalt is

Két ponton végez útfelújítási munkálatot Székelyudvarhelyen az a szakcég, amely tavaly az erre vonatkozóan kiírt közbeszerzést megnyerte. A kivitelezés előrehaladását már csak az időjárási körülmények, legfőképpen a hőmérséklet-ingadozás gátolja.

Pál Emil
Becsült olvasási idő: 3 perc
Ha nem lesz fagy, lesz aszfalt is
Több lakónegyedi útszakasz és parkoló is megújul Fotó: Hodgyai István

Már januárban közölte hivatalos oldalán Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala, hogy az éves költségvetés elfogadásával elkezdődhet a Gyepes, Morum, Tihadar és Verőfény bejáratok, valamint a Cipészek utca korszerűsítése. Az említett útszakaszok és parko­lóövezetek felújítására már korábban elkészültek a szükséges műszaki tervek, jelenleg két ponton – a Cipészek utcában és a Verőfény bejáratnál – is elkezdték a tereprendezést, ám amíg nem fordul melegebbre az időjárás, az aszfaltozási munkálatokra várni kell.
Zörgő Noémi városházi szóvivő közölte: a Cipészek utcánál a kivitelező jól halad, zajlik a teljes felület aszfaltozásra való előkészítése. – Elsősorban az időjárási körülményektől függ, hogy mikor lesznek kész. Ez két fontos részt határoz ugyanis meg: az új felület kialakítását, ugyanakkor a hőmérséklettől függ, hogy mikor indulnak el a meleg aszfaltot előállító keverőállomások – ismertette a kivitelezés körülményeit a szóvivő, rámutatva, hogy a hőmérséklet alacsony éjszakai értékei nagyban befolyásolják a munkavégzést.

Hodgyai István
Kérdésünkre továbbá, hogy a lakosság részéről érkezett-e panasz a munkálatokra vonatkozóan, azt felelte: hivatalos panasz nem érkezett, a munkálatokról mindig időben, több közösségi felületen keresztül és a helyszínen is értesítették az érintett lakosokat. – A javítási terveket már januárban közöltük a honlapon és a Facebookon, ezt követően pedig a műszaki igazgatóság egyeztetett a lépcsőházfelelősökkel is. Rádióadásokban is beszámoltunk a munkálatokról. Az érintett tömbházaknál jelenleg is ki vannak ragasztva a tervek, illetve kezdés előtt minden autó szélvédőjére felhívást helyeztünk ki a kezdődő munkálatokról – részletezte. A szóvivőt arról is megkérdeztük, hogy melyik lesz a kivitelező következő munkapontja, mint tudatta, a helyszínválasztás a kivitelezővel való egyeztetés függvényében történik, de ahogy korábban tették, a közterületeken folyó munkálatokról minden esetben több csatornán értesítik a lakókat, lehetőség szerint lakossági megbeszélést is tartanak a helyszínen – foglalta össze.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!