erős felhőzet
Ha nem ismered, miért rúgsz bele?
Semmi gond nincs azzal, hogy mindenről megvan a véleményünk, csak akkor állunk szemben problémával, amikor fogalmunk nincs az adott témáról, mégis kitartunk az álláspontunk mellett, hangoztatva: márpedig nekünk van igazunk. Nagyon sok helyzetben tapasztaltam meg ezt, legutóbb például jégkorongmérkőzésen, egy tilos felszabadítást követően kiáltotta valaki, hogy: „Hol volt ez piros felszabadítás? Hülye bíró, nem lát!” Ülj le fiam, egyes! Jómagam sem kezdek okoskodni az autószerelésről, ha pedig ne adj’ isten mégis hozzászólnék, előtte legalább megkérdezem, hogy mi micsoda. Ezek csupán a jelentéktelenebb helyzetek. Akkor vagyunk igazán tuskók, ha egy teljes szervezet tevékenységét bíráljuk, holott azt sem tudjuk, miért dolgoznak.
Töpörtyű korom óta ismerem a gyergyószentmiklósi ifjúsági irodát, az Ifitékát. Annak idején játékokat lehetett kölcsönözni – nyilván erre az egy dologra emlékszem abból az időszakból –, ha pedig az emlékeim nem csalnak, akkor talán még városunk jelenlegi polgármestere is ott tevékenykedett. Különböző játékokat, sőt idővel könyveket is kölcsönöztem onnan, a könyvtárhoz hasonlóan pedig az Ifitékánál is meg lehetett hosszabbítani a kölcsönzési időszakot, feltéve, ha nem tologattam eleget egy-egy négykerekűt.
Az Ifitéka ma is él, Málnási Andreának, mindenki Andi anyujának köszönhetően pedig évek óta olyan összetett tevékenységet folytat, amely véleményem szerint nemcsak a térségben, hanem megyénkben is különlegességnek számít. Rendezvényeket szerveznek, legnagyobbnak pedig a Gyergyói Ifinapokat mondanám, amely az egyetemi nagyvárosok diáknapjaihoz hasonlóan nálunk is számos fiatalt megmozgat.
Néhány hete az a megtiszteltetés ért, hogy zsűritag lehettem a „Téká” által szervezett diákszínjátszó fesztiválon, a szemem pedig ott nyílt ki igazán. Tudtam, hogy jelentős szervezői munka zajlik, de most láttam bele igazán, hogy mennyire tudja mindenki, hogy mik a feladatai, mekkora összhang szükséges a lebonyolításához, sokszor pedig a fáradtság és sírógörcs közepette kell helytállniuk a fiataloknak.
Hallottam már olyan lakossági véleményeket, hogy mindez fölösleges, a durvábbak pedig egyenesen a csőcselék szót is le merték írni, bírálva az iroda vezetőjét, természetesen név nélkül. Hatalmas a köd az Ifitéka tevékenységét illetően, pedig ahogy hallottam, az ajtó bárki előtt nyitva áll, puszta szemlélőként is jelen lehet lenni egy-egy szervezési folyamatnál.
Mindenféle túlzás nélkül mondom, hogy igazi családot találtam ott, ahol épp most volt generációváltás, az egyetemisták viszont visszajárnak, hisz aki egyszer „tékás” volt, az is marad. Otthonról hazajárnak a fiatalok, a nagyközönségnek szánt rendezvények mellett pedig közös programokat is szerveznek, ami – a további hiedelmekkel ellentétben – nem az ivásról, hanem a csapat összekovácsolásáról szól.
Bírálat helyett mindenkinek ajánlom, hogy legalább egyszer menjen be a művelődési házban található irodába, a saját szemével győződjön meg arról, amit ide leírtam, azt pedig nem mondom, hogy az előítéletekért kérjen bocsánatot, mert úgyis megteszi.
Kertész László
