Ha nem dobjuk el, nem kell összeszedni
„Igaz ugyan, hogy a faluról ugy szoktunk beszélni, mint az egészség forrásáról. Van is benne valami. A falusi ember foglalkozása és életmódja határozottan egészségesebb, mint a városi emberé. De csak általánosságban van ez így, a részletek bizony nagyon sok elszomorító dolgot mutatnak fel” – fogalmazta meg egy újságíróelődöm a Székelység 1912. november 3-i lapszámában, s kitért a kutak és a trágyadomb közelsége, valamint az apró ablakok által okozott egészségügyi problémákra, megjegyezve, hogy minden csak nevelés kérdése. Ezek a gondok az ívóvíz-hálózatok kiépülésével és az építkezési szokások megváltozásával lassan megoldódni látszanak. De biztosan éppígy nevelés kérdése lenne a hulladék helyes kezelése és mondjuk az utcán való szemetelés megszüntetése is, jutott eszembe, amikor a hóolvadás után az utcánkban még feltűnőbb mennyiségben megjelenő csokis- és csipszespapírokat megláttam, vagy a sáncokban és az üres telkek mellett halmozódó, az áthaladók által elszórt szemetet szemügyre vettem. S akkor még a Nádra és patakmederbe hulladékot leürítő falubeliekről nem is szóltam. Pedig a falusi lakosság többsége is fizet hulladékszállítási díjat (ezt a legnehezebb behajtani), mégsem tisztul látványosan a környezetünk, és nem hordanak kevesebb palackot a patakok…. Biztosan nevelés kérdése is, de nem csak. Például ideje volna faluhelyen is az utcákat ellátni rendesen köztéri kukákkal, s ne csak a faluközpontot vagy az országút szélét, és természetesen azokat rendszeresen kellene üríteni. Öntudat, jóérzés kellene. Ideje lenne felfogni, hogy ha nem dobjuk el, nem is kell összeszedni. És földnapi hulladékgyűjtések helyett ideje volna kíméletlenül büntetni. Nemcsak a külföldi vállalkozót a kellőképpen dobra vert esettel, hanem a hulladékszállító fuvarost és a szemetelő gyereket is. Az integrált hulladékkezelési projekt bevezetésének napjaiban ilyen szempontból is felébredhetnénk, hanem saját mocskukba fulladhatnak bele az inkább rátarti, mint rendtartó székely falvaink.
Daczó Katalin