Megfeszített tempóban dolgoztak a Hargita Megyei Mentőszolgálat alkalmazottai az új típusú koronavírus-járvány őszi felerősödésének időszakában. Dr. Péter Szilárd igazgatóval oltásról, lakossági ellenállásról, öngyógyításról, nehézségekről és sikerélményekről beszélgettünk, de az is kiderült, hogyan viselik a mentősök, amikor reménytelen esethez riasztják őket. – Az idei járványhullám miben különbözött a tavalyi évben tapasztaltaktól? – Már az előjelzések alapján kiderült az, hogy ebben az évben virulensebb hullámra kell számítani, több beteggel. Erre mi tudatosan készültünk, a csapatokat hamarabb elengedtük szabadságra. Tanultunk a tavalyi helyzetből, és számítottunk arra, hogy szeptember–október között mindenkire szükség lesz, hiszen az iskolakezdéssel a vírus terjedési sebessége megugrik. Kicsit meg is lepődtem azon, hogy tavaly, amikor még nem volt oltás, akkor központi utasítást kaptunk, hogy mit kell csinálni, az idén viszont nem hozták meg a szükséges döntéseket. Nagyon sok volt a hezitálás az iskolák bezárásával kapcsolatban, a maszkhasználatról is folyamatosan ment a vita, miközben a tavaly láttuk, hogy a szigorú járványügyi intézkedések csökkentik a Covid-19 terjedését. Mi első kézből tapasztaltuk mindezt, hiszen 2020-ban közel sem volt annyi betegünk, mint idén ősszel. Persze tudjuk azt is, hogy virulensebb volt az idei járványhullám, de ettől függetlenül időben meg kell tenni azokat a kötelező lépéseket, amelyekkel az esetek száma csökkenthető. – A felkészültség ellenére voltak meglepő helyzetek? – Felfigyeltem két tényezőre. Tavaly nem volt olyan, hogy több száz beteget kelljen teszteljünk a szállítóautóban, hiszen akkor szeptemberben 31 RT-PCR-tesztet végeztek összesen a megyében. Októberre ez a szám 813-ra nőtt, idén szeptemberben pedig RT-PCR-tesztből már 318-at, októberben pedig 1293-at végeztek el. A mentőszolgálat gyorstesztjeivel kapcsolatban elmondható, hogy idén szeptemberben az 545 tesztből száz lett pozitív, októberben pedig az 1321 mintából 462. Valamint olyan sem történt 2020-ban, hogy azoknál a riasztásoknál, ahol a bejelentés alatt nem említettek Covid-19-tüneteket, a tesztelés alatt pozitív legyen a beteg eredménye. Ráadásul a csúcsidőszakban megduplázódott a ne­hézlégzéses esetek száma. Ami a legdrasztikusabb, az az újraélesztések aránya volt. Olyan még korábban nem fordult elő, hogy harminckilenc újraélesztés legyen egy hét leforgása alatt. Ez a szám rengeteg, hiszen kilenc, tíz szokott lenni általában. Sajnos, szomorú adat, hogy harminckilenc emberből csak hármat lehetett újraéleszteni. Sajnos, az sem volt egyedi eset, amikor ellenállásba ütköztünk a betegekkel szemben. Tehát megkaptuk a bejelentést, kivonultunk, és a helyszínen azt tapasztaltuk, hogy a beteg nem vállalja a kórházi ellátást, és inkább otthon maradna. Olyan helyzet is akadt, amikor a másodszori riasztás alatt már súlyos állapotba került az illető, és a kórházba szállítás előtt leállt a légzése, újra kellett éleszteni, ami sajnos sikertelen volt. – Tavaly is ennyire halogatták az emberek a kórházi kezeléseket? – Nem. Most valamiért nagyon divat lett az öngyógyítás, az otthoni kezelések preferálása. Nem értem, hogy jutottunk el idáig, de az emberek ténylegesen féltek a kórháztól, és az utolsó pillanatig képesek voltak otthon reménykedni, miközben folyamatosan romlott az állapotuk. Sajnos, amikor már ötven-hatvanas szintre csökken valaki oxigénszaturációja, már drasztikus állapotról beszélünk. Ilyenkor élet és halál a tét. – A megnövekedett esetszám miatt kellett bővítsék a csapatot is? – Igen, idén ősszel fordult elő először az, hogy a túlterheltség miatt növelnünk kellett csapataink létszámát. Ez Székelyudvarhelyen és Székelykeresztúron történt meg. Ezeken a helyszíneken egy-egy szolgálati csapattal kellett bővíteni a létszámot. Fontos kiemelni, hogy az említett övezetben kevesebb mentőállomás található, mint a Csíkszereda–Maroshévíz közötti útvonalon. Jelenleg összesen háromszázharminchat alkalmazottunk van. Hozzátenném, hogy a csapataink létszámát azért is kellett bővíteni, mert a kórházak túlterheltek voltak, a mentők órákat kellett várjanak az udvaron, amíg felszabadult egy üres ágy a beteg számára. – A Covid-gyanús esetekhez kivonuló mentősök protokollt is kell/kellett kövessenek… – Igen, ilyenkor a legelső a beöltözés. Ha a betegnek enyhe tünetei vannak, akkor a csapat a kiszállás helyszínén veszi fel a védőruhát, súlyos riasztásoknál útközben, az autóban öltöznek át. Utóbbi balesetveszélyes az egészségügyi személyzetre nézve, viszont csökkenti a kiszállás időtartamát. Az igazság az, hogy minden ilyen művelet növeli a kivonulási időt, de magunkat is kell védjük. Ha ez nem történik meg, akkor egy áldozatból több is lehet. További protokoll az autó fertőtlenítésének kérdése is, hiszen fertőzött kocsival nem vonulhatunk ki senkihez. Azt kell mondjam, a súlyos járványhelyzet ellenére zökkenőmentesen dolgoztunk, de történt olyan eset, amikor várólistára kerültek a betegek. Hargita megyében ez ritkán fordul elő, az ország más régióihoz képest. Mi nagyrészt azonnal küldünk csapatot, és az nem történt meg, hogy valaki órákig kellett várjon a mentőre. Viszont, amikor a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház udvarán sorakoztak az autóink, és beérkezett egy riasztás távolabbi régiókból, értelemszerűen nem tudtunk azonnal odaérni a helyszínre. – Említette az oltást. A Hargita Megyei Mentőszolgálat alkalmazottai igényelték a Covid-19 elleni vakcinát? – Igen. Nálunk az átoltottság folyamatosan nő, de az igazság az, hogy hamar elértük a kötelezőnek vagy ajánlottnak mondott hatvanszázalékos küszöböt. Most 75 százalék fölött van a megyei mentőszolgálat alkalmazottainak oltottsági aránya. Ennek köszönhető, hogy idén ősszel nagyon jók voltak a statisztikáink a dolgozóink fertőzési arányával kapcsolatban. Mindössze két személy volt, aki pozitív tesztet és tüneteket produkált, de mindketten otthoni elkülönítésben felgyógyultak. Rajtuk kívül karanténban még négy alkalmazottunk volt, de egyikük sem betegség miatt kellett otthon maradjon, hanem a házastársa pozitív eredményének következtében. Tavaly jóval súlyosabb volt a helyzet, olyan időszakok is voltak, amikor attól féltünk, hogy mentőpontokat kell bezárni. Akkor sajnos nagyon terjedt a járvány az alkalmazottainak között, többen súlyos állapotba kerültek. Idén, az oltásnak köszönhetően, mindezt megúsztuk pár hét karanténnal. – Jelenleg országszerte csökken a Covid-fertőzések száma. Ezt a megyei segélyhívások is alátámasztják? – Úgy látom, hogy mostanra normalizálódott a helyzet. Például hétfőn a sürgősségi csapatok egyetlen covidos személyhez kellett kivonuljanak. Ez mindenképp megnyugtató adat. Ami a hívásokat illeti, a csúcsidőszakban is kaptunk egyéb vészhelyzetről bejelentéseket. Nem mondhatom, hogy háttérbe szorultak a nem Covid típusú hívások, inkább az volt a jellemző, hogy túl sok volt a koronavírusos beteg. A hívások arányát tekintve harmincszázalékos növekedést tapasztaltunk. – Mi volt a legnagyobb kihívás ebben az időszakban? – Nekünk az volt a legnagyobb kihívás, hogy úgy végezzük a munkánkat, hogy másnap is bevethetők legyünk. Vagyis ne legyünk betegek és minél több embert tudjunk megmenteni. Sajnos, sok olyan eset van, amely mélyen megrázza a mentősöket, de ilyenkor is talpra kell állni. Nem olyan rég történt, amikor egy édesanyához riasztottak bennünket, és a helyszínen kiderült, hogy két hete kezelik otthon a fiatal nőt. A férje nem szerette volna, ha kórházba kerül, aggódott amiatt, hogy nem lesz, aki a gyermekekkel foglalkozzon. Sajnos az édesanya állapota olyan súlyos volt, hogy nem lehetett segíteni rajta, a helyszínen belehalt a Covid-19 okozta szövődményekbe. Ilyenkor a mentős is megrendül, hiszen mindig abban reménykedünk, hogy meg tudjuk menteni a beteget, senki nem akar árván maradt gyermeket látni. – Sikerélményeket is megtapasztaltak? – Igen, ezekből töltekezünk. Vannak sikeres újraélesztések, ta­lál­kozunk olyan személyekkel, akik a segítségünket kérték és megköszönik a munkánkat. Nekünk is szükségünk van a pozitív megerősítésre. – Hogyan készülnek a következő hetekre, hónapokra? – Jelenleg az éves jótékonysági akciónkra készülünk, ugyanis idén decemberben is útjára indul a fénybe öltöztetett mentőautó. Ilyenkor ajándékokat adunk át olyan nélkülöző gyermekeknek, akiknek családját ebben az évben ellátásban részesítettük. Most erre fókuszálunk, mert a Coviddal kapcsolatos fejleményekre úgy érzem, fel vagyunk készülve. Tudjuk, hogy lesz ötödik hullám is, tesszük a dolgunkat. Bízom abban, hogy helytállunk, de ez csak akkor valósulhat meg, ha szoros lesz a kapcsolat az ember–családorvos–mentőszolgálat–kórház alkotta láncban. Mindig azok a jó időszakok, amikor együttműködés van, amikor az emberek segítenek egymáson. Ha a széthúzás jellemző, ha a beteg fél és megpróbálja önmagát kezelni, nehezebb segíteni rajta. Ilyen szempontból az a fontos, hogy minél több információt kapjon az illető és minél több helyről kérjen segítséget, és csak azután hozzon döntést. Ha ez nem történik meg, és nem kérünk támogatást, egyedül biztosan nem tudjuk megoldani a krízishelyzeteket.

Fazakas Bea