Hirdetés

Gyilkostói sokadalom

HN-információ
A hagyományaink bemutatása és megőrzése a legfőbb célkitűzés – fogalmaztak a 12. Gyilkostói Népművészeti Sokadalmat szervező Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ munkatársai. Mint kifejtették, a július 26-i, vasárnapi rendezvény ezúttal is a 13 órakor kezdődő gyilkostói Szent Kristóf-kápolnában tartott búcsús szentmise és a járművek megáldásának szertartása köré épül, az ezt követő szórakoztató programokon pedig a népzene és a néptánc kapja a főszerepet. Nem marad el a már hagyományos főzőverseny sem, a különböző gyermekprogramok önfeledt szórakozást ígérnek a kicsiknek, a katonai hagyományok kedvelőinek pedig a Góbé Lovasudvar és a Földváry Károly Hagyományőrző Egyesület jóvoltából létrejövő huszártábor nyújt kikapcsolódást. – Az értékeket folyamatosan fel kell eleveníteni, és újra meg újra be kell építeni a köztudatba – fogalmazott Kisné Portik Irén, a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ ideiglenes vezetője, hozzáfűzve: a rendezvény sikerességét az nyomatékosítja, hogy már 12. alkalommal tartják. Idén Gyergyószék összes népzenei együttese meghívást kapott a sokadalomra, de többek között fellép a Magyarországról érkező Bognár Szilvia és az Etnoé is. Fél 2-kor, a gyergyószentmiklósi Művelődési Ház előtti térről autóbusz is indul a Gyilkos-tó partjára, a visszaút este 8 órakor lesz. A 12. Gyilkostói Népművészeti Sokadalom főtámogatói Hargita Megye Tanácsa és a Bethlen Gábor Alap.


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!