enyhe eső
borús égbolt
enyhe havazás
Gyergyói mézédes
A magyar archaikus világmagyarázatokat elemezve Barna Ferdinánd Ősvallásunk főistenei (Bp., 1881) című könyvében ezt írja a méhészetről: „Hogy az őshazában őseink a méhészetet jól ismerhették, annak emlékét fenntartotta a Gaál György-féle népmesegyűjtemény Zöldike című hitregészeti népmeséje, melyben azonkívül találkozunk még, ha nem is a Méhészet istenével, mindenesetre egy kisebb isteni egyeddel, a Méhkirállyal. E mesében a mesehőst, Zöldike vitézt a Hattyútündér, mivel a vitéz a koronáját, addig amíg ő fürdött, elkapta, és az ezt észrevett tündér rimánkodására visszanézett, holott ezt, ha a koronát és az azt viselő tündért el akarta nyerni, tennie nem lett volna szabad, a korona visszavétele után találóan, csintalanul e szavakkal: »mivel oly édes a te gondolatod, tehát legyen belőled egy erdei méhkas, és belőled a méz szüntelen folyjon és soha meg ne álljon« megátkozta úgy, hogy legott méhkassá változott.” Jankovics Marcell Az aranyhajú kertészbojtár (Ahol a madár se jár. Bp., 1996) című tanulmányában Zöldike a növényi eredetű, beszélő hősnevek közé tartozik, mint Köles vitéz, Rózsa vitéz, Virágfi János, amiből az következik, hogy népmesehőseink között úgynevezett vegetációs istenek vannak, ők napistenek, s az általuk megszemélyesített növények életciklusa megegyezik a Nap éves életciklusával. Egyes meseváltozatokban Zöldikét a tündér arcul csapja és a vitéz vak aranyszarvassá válik. Az arany, és a vakság is arra utal, hogy Zöldike naphérosz. A Nap mindent lát, ha megvakítják, elveszíti az erejét. A méhkirályok és naphéroszok ma erejüket veszítve, vaksin pisloghatnak a világra, hogyan pusztulnak világszerte a méhek és a természetes méhlegelők. Szomorú prognózis, hogy akár néhány évtized múlva a méhek már a kihalófélben lévő, esetleg a már kihalt élőlények számát gyarapítják. De hátha mégis sikerül példát venni arról a 19–20. században indult mozgalomról és buzgalomról, amivel nemcsak dicsérték a méhészetet, hanem szakmai tanácsokkal is ellátták. Ennek a törekvésnek volt szócsöve a Méhészeti Közlöny, havonta megjelenő méhészeti szakfolyóirat, ami Kolozsváron indult 1886-ban, 1919-ben megszűnt, de jelentőségét jelzi, hogy 1921-ben újra kiadták Erdélyi Méhész Egyesület szaklapja alcímmel. 1950-ben újra megszűnik, pedig akkor már országos kezdeményezésekről ad hírt, az egyesület tanfolyamokat, előadásokat szervez Erdély-szerte. Gyergyói mézédest ígértem. Most következik Zilahi Sándor újságíró tollából: „Gyergyó méhészete. Gyergyószentmiklós és Vidéke Méhészköre Márk István fáradhatatlan elnökével és lelkes munkatársaival: Simon Lajossal, Kereső Sándorral és Szász Istvánnal a dolgozó méhészek megszervezése érdekében széles körű munkát végez. Közérdekű tevékenységükben a környékbeli lelkes és dolgos körzetvezetők támogatják őket, Gyergyóalfaluban Tőzsér Béla, Tekerőpatakon Ilyés István, Kilyénfalván Szász Félix, Gyergyóremetén Balázs Dénes, Korpos István és György József, Szárhegyen Török József és Gáspár Viktor, akik mindnyájan nagy lendülettel segítik elő e fontos mezőgazdasági ág többtermelését” (Méhészeti Közlöny, 1949. április). „Gyergyó példát mutat. Ez a szervezetünk ez év január 23-án alakult meg 62 taggal, Gyergyószentmiklós székhellyel. Rövid két hónap alatt négy méhészeti tanfolyamot szervezett meg: Gyergyószentmiklóson 52, Gyergyóalfaluban 44, Gyergyóremetén 50 és Szárhegyen 25 hallgatóval. Ez a nagyarányú és eredményes szervezőmunka Márk Istvánnak és kitűnő segítőtársainak: Simon Lajos, Szász István, Kereső Sándor gyergyószentmiklósi, Tőzsér Béla gyergyóalfalusi, Balázs Dénes gyergyóremetei és Gáspár Viktor szárhegyi lelkes méhészeknek köszönhető, akik mindannyian fáradságot nem kímélve, segítettek… Gyergyószentmiklós és Vidéke Méhészköre munkatervébe vette a méhlegelő állandó javítását. Legutóbbi gyűlésükön egyhangúlag kimondták, hogy minden méhész minden évben minden méhcsaládja után az itteni éghajlatnak legjobban megfelelő egy mézelő facsemetét szerez be és ültet el, vagy fedezi ennek költségeit. A fákat az illetékes hatóságok támogatásával ültetik el. Így évenként Gyergyószentmiklóson és a környező falvakban 1500-1600 darab mézelő fát ültetnek el” (Méhészeti Közlöny, 1949. július). És még egy idézet, azaz a Méhészeti Útmutató (1916) mottója: „Méhek! Ti erélyes, a dolgok mélyére hatoló kis nép, melyet a melegség s világosság táplál s az, ami a természetben legtisztább, a virágok lelke, az anyag legátlátszóbb mosolya, legmeghatóbb igyekezése a boldogság és szépség felé, ki mondja meg nekünk, mily problémákat oldottál te meg, melyek részünkről még megoldásra várnak, mily bizonyosságok birtokába jutottál, melyeket nekünk még ezután kell megszereznünk. Maeterlinck.”
Kozma Mária
.jpg)
