Gyergyói diákok portugáliai gyakorlaton

HN-információ
Portugáliában gyakorolhatják szak­májukat a gyergyó­szent­mik­lósi Batthyány Ignác Szakközépiskola diákjai az Erasmus+ programnak köszönhetően. Pénteken bemutatták a tanulóknak az új lehetőséget, ami által külföldi tapasztalatra tehetnek szert. [caption id="attachment_76972" align="aligncenter" width="1000"] Fotó: Lázár Hajnal[/caption] Uniós projektbe kapcsolódott be intézményünk, mely segíti a gyerekeket, hogy azt a szakmát, amit tanulnak, kipróbálják külföldi gyakorlaton – mondta Farkas Zoltán, az iskola igazgatója. Hozzátette, első lépésként bemutatták a programot a diákoknak, és ismertették a fontosabb tudnivalókat. Az állategészségügyi, élelmiszeripari, valamint pincér–szakács szakon tanuló diákok vehetnek részt külföldi gyakorlaton. Az igazgató elmondta, 17 hónap alatt három csoport utazhat Portugáliába. Lesz, aki szállodában gyakorlatozik, mások pékségben vagy farmon, ki-ki a tanult szaknak megfelelően, mindannyian Lisszabon környékén. A diákok háromhetes, öthetes, illetve kilencven napos gyakorlaton vehetnek részt, ez utóbbi a végzősöknek szól. Munkájukért bért nem kapnak majd, viszont utazásuk és ellátásuk teljes költségét biztosítja az Európai Unió. – A szerződést megkötöttük, a pénz megvan a projekt lebonyolítására, nem látom semmi akadályát annak, hogy kivitelezhető legyen – fogalmazott az igazgató. Az eseményen Glodeanu Cristi­nel-Fănel főtanfelügyelő-helyettes is jelen volt. Mint mondta, nagy lehetőség, hogy a diákokat úgy készítik fel az életre, mint európai polgárokat, tapasztalatcserén vehetnek részt, hogy lássák, hogyan zajlanak az adott tevékenységek más országokban. Véleménye szerint nagyon fontos az is, hogy a fiatalok nyelvet tanulhatnak, megismerhetik egy másik nép kultúráját és barátokat szerezhetnek. A program bemutatásán elhangzott, célja, hogy felkészítse a fiatalokat a holnap kihívásaira. Lázár Hajnal


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!