A bonchidai Bánffy-kastély – Erdély „Verszáliája”

Hargita Népe
Nagy örömet jelent az olvasónak és az épített örökség kedvelőjének, amikor egy olyan jelentős értéket képviselő műemlékről esik szó, amely jó kezekben van. Sokan tudjuk és látjuk, hogy amióta a kolozsvári Transylvania Trust Alapítvány megegyezett Bánffy Miklós (1873-1950) örökösével, Bánffy Katalinnal (1924) és 49 évre koncessziós szerződést kötött, egyre látványosabbak a várkastélyon elvégzett állagmegőrzési és felújítási munkálatok. Az elmúlt két évtizedben Bonchida és a Bánffy-család által ránk hagyott épületkomplexum markánsan felkerült Erdély kulturális és idegenforgalmi térképére. [caption id="attachment_128258" align="aligncenter" width="2560"] Szabó Károly filmrendező, a Városi Könyvtár munkatársa köszönti idősebb és ifjabb Dávid Gyulát[/caption] A székelyudvarhelyi Városi Könyvtár Látvány- és Hangzóanyag-tárában, a szerda délután tartott bemutatón a két Dávid Gyula képviselte a Polis Könyvkiadót. A 93. életévében járó Dávid Gyula szerkesztő, irodalomtörténész bevezetőjében röviden felvázolta az utolsó tulajdonos, Bánffy Miklós életútját is, hiszen élete és munkássága szervesen összefonódott a kastély sorsával. Örökségként 1929-ben vehette át a birtokot – akkor még földterület és ménes is tartozott hozzá –, majd családjával odaköltözve, ő volt az, aki állandó lakóként elvégeztetett bizonyos átalakításokat, amelyek egy lakosztályt alkalmassá tettek a 20. századi életvitelre. [caption id="attachment_128259" align="aligncenter" width="2560"] Jelentős érdeklődés mellett zajlott a vetítéssel egybekötörtt könyvbemutató[/caption] A kiadó vezetője külön hangsúlyozta Bánffy Miklós értelmiségi szerénységét, aki arisztokrataként soha nem ragaszkodott a grófi címhez, irodalmi műveit és publicisztikai írásait Kisbán Miklós néven jegyezte – ma is nehezményezné, hogy Magyarországon újabban kiadott művein szerzőként az áll, hogy Gróf Bánffy Miklós, és azt sem szeretné túlságosan, hogy a fülszövegeken is folyton olyan fotóit használják előszeretettel, amelyeken díszmagyarba öltözötten látható. Valóban tisztelnünk kell személyében a politikust, a fontos közéleti embert, hiszen az Osztrák-Magyar Monarchiában, a későbbi Magyarországon, majd Romániában, illetve az Észak-Erdéllyel kibővült Csonka-magyarországon is fontos tisztségeket viselt, amelyeket mindenekelőtt a nemzetért tanúsítandó kötelességek teljesítésére használt. Plebejus értelmiségi volt elsősorban, tudatos polgárként viselkedő arisztokrata. [caption id="attachment_128260" align="aligncenter" width="349"] Bánffy Miklós (1873-1950) egy 1930 körül készült felvételen[/caption] Egyéni tragédiáját nemcsak a tulajdon elvesztése, hanem a felhalmozott értékek pusztulása, széthordása is tetézte, illetve az a beskatulyázás, amikor eltiltották a publikálástól – bár 1945 után rövid ideig még írhatott kolozsvári lapokba, könyve is jelent meg –, de a proletkult ideológusai, köztük Nagy István, úgy vélték, hogy műveit nem forgathatják olvasmányként a felnövekvő nemzedékek, hanem „csak” negatív példák, olyan szöveggyűjtemények, amelyek a követhetetlent, az elrettentő példát ábrázolják. Groza Péter segítségével jutott aztán útlevélhez, és került magyarországi „száműzetésbe”, Budapesten hunyt el aztán 1950-ben igen sivár körülmények közepette. A létezett szocializmusban – a hetvenes-nyolcvanas években valamelyest kedvezőbben ítélték meg írói munkásságát – mondotta Dávid Gyula, aki akkor a Kriterion Könyvkiadó szerkesztőjeként kitartóan próbálkozott a „rehabilitációjával”, sikertelenül –, csak egy könyve látott akkor napvilágot, de főműve, az Erdélyi Trilógia már nem jelenhetett meg. De legalább emlegették a középiskolások és a kolozsvári bölcsészhallgatók óráin. Az erdélyi magyar értelmiség ettől függetlenül ismerte, nagyra becsülte, tisztában volt a sokoldalú alkotó szerteágazó életművének fontosságával, amely nélkül nem értelmezhető a transzszilvanizmus. [caption id="attachment_128262" align="aligncenter" width="2560"] Gy. Dávid Gyula fotókkal és filmrészletekkel idézte fel a kastély múltját[/caption] Az ifjabb Dávid Gyula, Gy. Dávid Gyula művészettörténésznek ez a harmadik Bonchidához kapcsolódó kötete. (1.) Adalékok. A szerző egyúttal Áttekinti a Bánffy-család és a Bonchidán álló és valaha állt épületek történetét, a különböző történelmi töréspontokat is beiktatva, hiszen az elmúlt nyolc évszázad során több alkalommal is dúlások áldozata volt. Átível ez a történet a különböző kegy- és fővesztéseken, mígnem elérkezik az utolsó tulajdonosokig, az oldalági rokon losonci Bánffy György (1845-1929) koráig, Bánffy Miklós édesapja koráig, aki megvásárolta és ismét felvirágoztatta a kastélyt és a hozzá tartozó uradalmat. Talán a legizgalmasabb újdonságokat azáltal szolgáltatta most Gy. Dávid, hogy bemutatta azokat a mozgóképes információkat, amelyek a romániai filmgyártás révén maradhattak fenn. Igen kártékony módon két alkalommal forgattak itt játékfilmet: a Liviu Ciulei (1923-2011) által rendezett Akasztottak erdeje című alkotást – Liviu Rebreanu azonos című regényéből –, amely 1965-ben a cannes-i fesztiválon a legjobb rendezés díját nyerte el, majd két évtized múlva (1985) Dinu Tănase (1946) filmjét, amelynek címe: Az adás folytatódik. „A Ciulei-filmben a katonák csak jönnek-mennek a képben a történelmi kulisszák között, de Tănase mozijában már igen erősen imitálják a gépesített háborút – tankok, géppuskák, gépágyúk és pirotechnika bevetésével – mellesleg jóvátehetetlen károkat okozva” – állapítja meg a filmrészlet vetítése közben. Kiegészítő információkként elárulta még, hogy sok rosszat tettek ugyan az 1948 és 1990 közötti időszakban is, hiszen állami-szövetkezeti tulajdonban volt a Bánffy-katély, a park fáit kivágták, a környező területet beépítették, az ingatlant pedig mindenféle nemtelen célokra használták. Volt itt gabona- és vegyszerraktár, kocsma, gépállomás, de akkor kezdődött a legsivárabb időszak, amikor a vad-kapitalista új demokrácia hajnalán a helyiek sejtették azt, hogy előbb-utóbb visszaadják az ingatlant az örökösnek, ekkor tűntek el jelentős szobrok, vasszerkezetek, amelyek pótlása ma komoly anyagi erőfeszítést igényel. Gy. Dávid újabb kutatásainak másik nagy erénye, hogy utánajárt bizonyos tárgyak sorsának, s ha nem sikerült különböző közgyűjteményekben maradéktalanul fellelnie a létező darabokat, de hasznosított a munkájához a levéltárakban megtalált tervrajzokat, fotográfiákat, különböző leltárokat és leírásokat, amelyeket segíthetik majd a restaurátorokat abban, hogy minél inkább megközelíthessék és visszaállítsák az eredeti szépséget. Megmenekül ez a komplexum. Az értékek rehabilitációja a szemünk láttára történik. Dávid Gyula is megjegyezte a találkozó végén, hogy helyiek már nem ellenségei a várkastélynak, tisztában vannak annak fontosságával, büszkék rá, és tudják, hogy az ide irányuló idegenforgalom ma már gazdaságilag is igencsak kifizetődő. Épp ezekben a napokban – augusztus 6. és 15. között – zajlik az idei Electric Castle nevű összművészeti fesztivál, amelyet idén – figyelembe véve a közegészségügyi előírásokat – kissé visszafogottabb keretek között tartanak, részben Kolozsvárra, részben Bonchidára vonzva az érdeklődőket. Tíz nap alatt így is több tízezer látogató keresi fel ezeket a programokat, amelyek által a kastély beágyazottsága tovább erősödik a tizen- és huszonévesek körében, helyiekben és idegenekben egyaránt. „Erdély Verszáliája” ez utó-korban kezdi élni újabb reneszánszát.

Simó Márton

Dávid Gyula irodalomtörténész, szerkesztő, az erdélyi könyvkiadók doyenje 2021. augusztus 13-án tölti 93. életévét. Ezúton kívánunk számára további erőt, egészséget a soron következő munkákhoz és a további könyvekhez! (A Szerk.) A szerző felvételei
(1.) Gy. Dávid Gyula kapcsolódó kötetei: A bonchidai Bánffy-kastély. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2011. Első kiadás; A bonchidai Bánffy-kastély. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2018. Második, bővített kiadás; Adalékok a bonchidai Bánffy-kastély építéstörénetéhez. Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2021.