Glóbusszal a vállamon

A Lehóczky család

Mint egy korábbi részben említettem, anyai nagyapám, Lehóczky Lajos postatisztviselő Adán beleszeretett kolléganőjébe, Ugri Katalinba. Környezetük számára szokatlan lehetett kapcsolatuk, mivel hat év volt köztük az eladósorban lévő lány javára. Mindkét család ellenezte a frigyet, másnak szánták gyermekeiket, így hat év – természetesen plátói – epekedés várt a fiatalokra. Nagyapámat közben elhelyezték Újvidékre, a postai depónak lett a vezetője, de a levelek szorgalmasan mentek továbbra is ide-oda. A romantikus regényeken nevelkedett leendő családfő megelégelte a legényéletet, gondolt egyet, s megszöktette Katalint. A tervbe csak sógorát, Árpásy János tanítót avatták be.
A házasulandók 1925. szeptember 12-én meg sem álltak Péter­váradig, ahol a Szent György-templomban mondták ki a boldogító igent. Mint említettem, a rokonság nem tudott a jeles eseményről, így a két tanú Árpásy sógor és a templom harangozója volt.
Szerény (szűk körű) ebéd után az ifjú pár gyalog igyekezett nagyapám legénylakására, s a síneken botladozva egy kollégával is összeakadtak. „Ezt nem gondoltam volna Lajosról, hogy nőt visz fel magához” – hangoztatta úton-útfélen a szaktárs, míg fel nem világosították kapitális tévedéséről. Egy évre rá megszületett édesanyám, s a család egy nagyobb lakásba költözött. Szeretetben éltek Délvidéken, míg a háború alatt nagyapámat fel nem helyezték Szegedre.
Egy évtizede, az akkor 84 éves édesanyámmal együtt kerestük fel a nagyszülői emlékhelyeket. Elmentünk az adai templom előtt álló szoborhoz, amit még a Lehóczky család állíttatott a boldog békeidőben. Unokatestvéreim vártak az ősi házban az unokaöcsök, húgok népes hadával, s a vendéglátás továbbra is pazar volt. Utána Újvidékre vitt az utunk, ahol édesanyám keresztfia, Bandi vitt körül minket a városban. Megálltunk a Magyar Szó szerkesztőségétől nem messze eső Jovana Boškovića utca 8. szám előtt, ahol egykor a család lakott.
Ezután Péterváradra mentünk át, s együtt gyönyörködtünk a várból nyíló csodálatos kilátásban; édesanyám fátyolos szemmel nézte gyermekkora kedves városát. A Szent György-templom udvarán horvát apácákkal találkoztunk, akikkel szülém jól elbeszélgetett, az egyikük végig is vezetett minket a templomon. Édesanyám több évtizede nem beszélt horvátul, de Bandi szerint még mindig kiválóan megértette magát. Megcsodáltuk a katonaszentet ábrázoló oltárképet, oda képzeltük a térdeplő, a festményre feltekintő boldog párt, felidéztük a 85 éve történteket, s imával zártuk a „zarándoklatot”.

Lehóczky Lídia

Csermák Zoltán