borús égbolt
Girbegurba fecsegések 76.
Az emberek többsége a rendet barátságosnak, a rendetlenséget ellenségesnek ítéli meg. Kész káosz az életem, mondják fejveszetten a rendszerető emberek, akiknek életében ez a jól bejáratott rend fölborul. A káosz szó hétköznapi jelentésével valamilyen megoldhatatlan és reménytelen rendetlenséget sugall. A káoszelmélet mint tudomány a tudósoknak és hozzáértőknek világos választ ad, a laikusok számára viszont nehezen érthető matematikai alakzatok és képletek sora, amit az ebben járatos kutatók és tudósok értenek pontosan és fejlesztik tovább. Avatatlanok számára is hozzáférhetők azonban a népszerűsítő és így közérthetővé tett magyarázatok, amelyek szerint valójában minden ember „káoszban” él, amennyiben bármely apró és jelentéktelennek tűnő cselekvése befolyásolja a jövőt, egyetlen kis, hibás vagy „véletlen” mozdulat, beszéd felforgathatja az életét, a megszokott rendet. Magyarázat futballrajongóknak: a labda pattanására igen kicsiny tényezők is igen nagy hatást gyakorolhatnak. Például a talaj esetleges egyenetlenségei, a labdát ütő vagy rúgó játékosok mozdulatai, kicsiny hibái is kiszámíthatatlan és előre megjósolhatatlan eltéréseket okozhatnak a labda mozgásában. Közismert magyarázat példának okáért önjelölt népvezéreknek: egy szeg miatt a patkó elveszett, a patkó miatt a ló elveszett, a ló miatt a csata elveszett, a csata miatt az ország elveszett… A magyarázatok között minduntalan olvasni lehet az úgynevezett pillangóhatásról vagy pillangóeffektusról. A kifejezés magában foglalja a kiindulási tényezők fontosságát a káoszelméletben, a kezdeti feltételek apró változásai nagymértékben megváltoztathatják az egész rend vagy éppen a rendetlenség hosszú távú működését: a Föld egyik oldalán egy pillangó egyetlen szárnycsapása a Föld másik oldalán tornádót idézhet elő. Az embereknek nem igazán van elég fantáziája ennek a gondolatnak a megértéséhez, inkább költői képnek hiszik. A káoszelmélet története szerint elsőként Edward Lorenz amerikai matematikus és meteorológus írt a káoszról tudományos elemzést 1963-ban a New York-i Tudományegyetem számára, kimutatta, hogy az események és jelenségek jól meghatározott rendjébe bármikor becsúszhat előre nem látható, véletlenszerűnek látszó változás. Lorenz az időjárásrendszerek tanulmányozása közben észlelte, hogy az nem az elvárásoknak megfelelően változik. A kezdeti feltételek pár perces változásai a számítógépes modellben hatalmas eltéréseket eredményeztek a jósolható időjárásban. Lorenz kezdetben egy sirály szárnycsapásának metaforáját használta; a pillangóhatás kifejezés az 1979-ben tartott előadásából ered. A beszéd címe egy kérdés: „Előrejelezhetőség: képes-e egy pillangó brazíliai szárnycsapása Texasban tornádót kiváltani?” És a szerző előadásának végén erre a kérdésre bizonyított igenlő választ adott. Ha nem matematikusokat, hanem irodalomtörténészeket és a tudományos-fantasztikus irodalom rajongóit kérdezzük, akkor először is azt a választ kapjuk, hogy a pillangóhatás felfedezője Ray Bradbury, a bizonyítékot pedig a negyed századdal azelőtt, 1952-ben írt Mennydörgő robaj című novellájában találjuk meg. A történet azzal kezdődik, hogy egy utazási ügynökség kirándulásokat szervez a múltba vezető időgéppel: „Cégünk biztosítja önnek a leghátborzongatóbb kalandot, amilyenről egy vérbeli vadász valaha is álmodott. Visszavisszük hatvanmillió évvel, hogy elejthesse minden idők legnagyobb vadját”, egy dinoszauruszt. Legfontosabb szabály, hogy a látogatóknak nem szabad lelépniük az ösvényről, amit a „Minden Idők Vadjai Rt. épített, célja megakadályozni, hogy az utasok bármilyen módon érintkezzenek a múlt világával”, ahonnan egyetlen porszemet sem szabad felvinniük az időgépre. A lövésnek akkor kell eldörrennie, amikor a vezető jelt ad erre, vagyis a dinoszaurusz természetes halálának előre kiszámított pillanatában. A vadász azonban pánikba esik a hatalmas ősállat láttán, futni kezd visszafelé és lelép az ösvényről. A vezető rémüldözik: „Letért az ösvényről! Úristen! Isten tudja, mit művelt az Idővel, a Történelemmel.” Az időgép a földrajzi helyet tekintve rendben visszatér a múltból, csakhogy nem a jelenbe, hanem a jövőbe, ahol és amikor már egy diktátor uralkodik. A főhős pedig „vadul piszkálgatni kezdte a csizmáira száradt vastag sarat. Reszkető kézzel mutatott fel egy göröngyöt. Nem, lehetetlen! Ettől a parányi állattól? Nem! Sárba ágyazva egy zöld, aranysárga és fekete szárnyú pillangó csillogott, egy gyönyörű halott lepke. Az a csillogó valami, az a kis semmiség a padlóra esett: ez a kis semmi borított fel valamilyen egyensúlyt, eldöntött egy sor kis dominót, azok egy csomó nagyobbat, a nagyobbak még nagyobbakat végig az évek hosszú során… Térdre esett. Remegő ujjakkal szedte fel az aranyszínű pillangót. Nem lehetne, kérdezte siránkozva a világtól, saját magától, a tisztviselőtől, a Géptől, nem lehetne visszavinni, életre kelteni? Nem kezdhetnénk elölről? …Hallotta, hogy Travis megragadja a puskáját, csattan a biztonsági zár… Aztán mennydörgő robaj hallatszott.” Kedves Olvasóm! A mennydörgő robaj a dinoszaurusz ordítása, azaz a pillangóval együtt megérkezett az ősállat is a jövőbe. Sokan felvetik, hogy a novella megjelenésének éve, az időrend indokolja azt a feltételezést, hogy Bradbury pillangója az elsőszülött, Lorenz ismerte őt, örökbe fogadta és tudománnyal hitelesítette, bizonyította az irodalmon kívüli valóságos létét. Vajon kijelenthetjük, hogy olykor az írók képzelete pillangóhatással bír: ledönti az első dominót?
Kozma Mária
_web.JPG)
