Hirdetés

Girbegurba fecsegések 193.

Kozma Mária
Becsült olvasási idő: 5 perc

Adott iskolai csoportoknak viselkedéskutatók általi két évtizedes megfigyelése és elemző kiértékelése azt bizonyítja, hogy felnőtt korukban azok a gyerekek érnek el sikeresebb megvalósításokat, akik minden helyzetben magas önuralmat és akaraterőt tanúsítanak. „Az egyik első vizsgálatot az 1960-as években végezték – írja Daniel Goleman Fókusz. Út a kiválóság felé című könyvében (2013) –, hátrányos helyzetű gyermekeket az óvodai évek során egy speciális programba vontak be, amely egyéb készségek mellett az önfegyelem fejlesztésére irányult. A projekt eredeti célja az volt, hogy növelje a gyermekek intelligenciahányadosát, ez azonban nem sikerült…


Hirdetés

A nagy sokkot a következő okozta: a statisztikai elemzés azt mutatta, hogy a gyermekek önuralmi szintje pontosan olyan erőteljes előrejelzője a felnőttkori anyagi és egészségi állapotnak, valamint a bűnelkövetési hajlamnak, mint a társadalmi helyzet, a származási család anyagi helyzete vagy az intelligenciahányados… Bármi, amit annak érdekében teszünk, hogy fokozzuk a gyermek kognitív képességét az önuralomra, segítségére lesz majd az életben.” Önuralom, önfegyelem, higgadt és racionális választási képesség az adott lehetőségek közül, önmérséklet, akaraterő, szemlélődés és a nyugalom megőrzése a szenvedélyek forgatagában: általában pozitívnak tartott, egymáshoz nagyon hasonló háttérfogalmak az emberi viselkedésben, amelyeket dicsérni szokás és illendő. Abraham Maslow (1908–1970) amerikai pszichológus vezette be a viselkedéskutatásba az önmegvalósítás fogalmát és tudományos elméletét. Nem az orvosi esetekkel, vagyis az elmebetegségek kórtanával foglalkozott, hanem az egészségesnek minősített szakmai kiválóságok, a leginkább önmegvalósító személyiségek életvitelét és annak egyénfüggő és társadalmi befolyásoltságát tanulmányozta. Szerinte az emberi késztetések piramisszerűen egymásra épülnek. Ebben hét szintet sorol fel. Az első négy szinten találhatók a biológiai szükségletek, mint az élelmiszer, a víz, a levegő, a higiénia, az alvás, a szex és a viszonylag állandó testhőmérséklet. Miután az egyén ezeket kielégíti, akkor összpontosíthat a biztonsági szükségletek állandósítására: testi épség, az otthon és a család megtartó ereje a kaotikus világban. A biztonság kulcsfontosságú a gyermekek testi és szellemi növekedéséhez. A szeretetvágy és az összetartozás igénye magában foglalja a családhoz, barátokhoz, eszmetársakhoz, csoporthoz tartozás fontosságát, ez sokakat arra késztet, hogy sokszor egyéni meggyőződésük ellenére is nagyobb, valamilyen közös eszmét valló, például vallásos közösséghez csatlakozzanak. Innen már egyenes út vezet az egyéni megbecsültség kivívásához, amely nemcsak az önbecsülést erősíti, hanem az elfogadottság érzését is. A megbecsültség hosszú távú hiánya viszont csüggedéshez, sőt kisebbrendűségi komplexushoz vezethet. Olykor a tudás és a hozzáértés tényleges túlértékelése, nemegyszer a mások csodálata iránti felturbózott igény kielégítése (előbb) rajongók hangos, (majd) megfélemlítettek hallgatólagos segítségével a valamilyen „hatalom” felé vezető út, ami végletes esetben teljhatalommá alakulhat. A piramis csúcsa felé a három utolsó a legmeghatározóbb az értelmiségi ember számára. A kognitív szükségletek: tudni, érteni, megismerni; esztétikai szükségletek: szimmetria, rend, szépség; önmegvalósítás szükséglete: beteljesíteni a bennünk rejlő lehetőségeket. A piramis pozitív tanulsága, hogy az önmegvalósítási igények az ember ösztönös öröméből fakadnak, miközben maximalizálja saját képességeit. Az akaraterőhöz, sikeres önmegvalósításhoz általában a pozitív életpálya képét társítjuk, pedig minden pöffeszkedő, autokrata hajlamú ember is beleillik a sémába, amikor is az érintett holtbiztos, hogy ennek fényében sütkérezve értékeli önmagát, igaz, többnyire átugorja a szimmetria, rend, szépség szintjét, a kívülállók figyelmeztetése már mit sem ér, hiába látják, hogyan fordul sok pozitív elem az ellenkezőjébe. A sikeres emberekre (vezetők és vezérek, tudósok, sportolók, művészek stb.) ömlő sok dicséret, netán áhítatos hódolat aztán elnyeri méltó „jutalmát”, és az érintett személyben a korábbi akaraterőt önfejű akarnokság, saját maga iránti elfogultság színezi, az önszeretet elhatalmasodása már nemigen hagy helyet más érzésnek az emberi kapcsolataiban, mert minden űrt kitölt az öncsodálat és más „ön…”, ami mindennél fontosabb lesz számára. Végezetül hadd írjam ide Maslow jelképes költői képben megfogalmazott, 1966-ból származó, figyelmeztető összegzését az emberi természetről: „Azok az emberek, akik csak a kalapáccsal tudnak jól bánni, minden problémát egy-egy szögnek látnak.” Kedves Olvasóm! Egyre nehezebb eligazodni a fülsiketítő kalapácsütések zajában. Mit tehet az ember? Keres egy saját kalapácsot, amit aztán túlélésnek nevez? Mindeközben sokan egyáltalán nem látják a csúcsot, és már nem is hisznek a létezésében.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!