Pápaszem, okuláré, azaz szemüveg. A pápaszem elsődleges jelentésében mára elavult, különben a nyelvészek sajátos magyar szóalkotásnak tartják, aminek más nyelvekben nincs megfelelője; az okulárét értjük, mert a latinból jött, emlékeztet a román ochelari-ra. A nyelvészek, akik a pápaszem szóeredetét próbálták megfejteni, azt mondják, hogy a szó a köznép száján vált ismertté, eredetét pedig egyrészt a templomokban fellelhető művészeti alkotásokon megjelenő szemüvegként azonosított tárgyhoz kötik, másrészt egy szemüveget viselő pápához. Eredetileg a nyelvész Gáldi Lászlótól (1910–1974) származik ez a feltevés: „Kellett lenni egy szemüveges pápáról képnek vagy éremnek, s ez adott alapot a pápaszem névnek.” Erdődi József (1908–1980) a pápaszem névmagyarázatára olyan képzőművészeti bizonyító anyagot gyűjtött össze, amelyekben pápaszemes pápákat ábrázolnak. Szerinte az első ilyen a bajorországi Rothenburgban a Jakobs-templom 1446-ban készült főoltárán van: az egyik kép Szent Pétert, az első pápát ábrázolja, aki bal kezében fehér keretű orrcsíptetőszerű „szemüveget” tart. A pápaszemes ábrázolás magyar vonatkozása az esztergomi Keresztény Múzeum gyűjteményében lelhető fel, az 1440 táján készült oltárképen egy szemüveges apostol képe látható. A pápaszem szó első írásos adata 1585-ből való, tehát a szóbeli használata valamivel korábbi lehetett, és X. Leó pápaságának éveire (1513–1521) tehető, ugyanis X. Leó rendszeresen használta ezt a furcsa eszközt. A magyarok közül jó néhányan személyesen is találkoztak vele, például Erdődi Bakócz Tamás és az ő társaságában a magyaroknak egész csoportja, de mások is megfigyelhették, akik huzamosabb időt töltve Rómában, több ízben láthatták a pápát, és akiknek alkalmuk nyílt megfigyelni ezt a látásjavítót, amit el is neveztek a viselőjéről pápaszemnek. Mindez persze csak feltételezés. A tulajdonképpeni szemüveg felfedezőjének Roger Bacon (1214–1294) Ferenc-rendi szerzetest tartják. Ő volt az első, aki megmérte a homorú tükrök fókusztávolságát és neki tulajdonítható a távcső gondolata is. Így írt a szemüvegről: „Ha valaki kristályból vagy üvegből való gömbszeleten néz át, amelynek magassága kisebb, mint a sugara, akkor a betűket és a kisebb tárgyakat nagyobbnak látja. Tehát nagyobb a látószög, a kép is közelebb van. Ezért ez egy kiváló eszköz az idős emberek és olyanok számára, akiknek gyenge a szemük.” Ekkortájt Itáliában a Szent Katalin-kolostor Krónikájában feljegyezték, hogy a Domonkos-rendi szerzetesek látásjavító eszközt állítanak elő. 1280 körül Alessandro di Spina szerzetes már saját készítésű szemüvegeivel ajándékozta meg a rendtársait. A keretbe foglalt lencsét eleinte kézben tartották, majd zsinórral a fejre vagy a fülre erősítették, később az orra csíptették. A 14. században az írástudó papok körében már elterjedt eszköz volt és a szerzetesi, papi élet bemutatásának egyik részletévé vált, ugyanakkor jelképpé is: a viselője tanult és bölcs ember. A történelmi adatok szerint Velence 1301-es céhszabályzatában szigorúan meghatározták az adásvételét is. A szemüvegkészítők védőszentje Szent Jeromos, ezt Domenico Ghirlandaio 1480-ban készült művével hozzák kapcsolatba, amelyen Szent Jeromos egy asztal mellett ül, amin egy szemüveg is látható. A szemüvegtörténetről még annyit, hogy a napjainkban is használatos bifokális lencse találmánya Benjamin Franklin (1706–1790) nevéhez fűződik, akit legtöbben a villámhárító felfedezőjeként ismerünk. Möller János: Az Európai Manufaktúrák és Fábrikák Mesterség Míveik (Pest, 1818) című könyvében külön fejezetet szentel a Pápaszemek vagy Okulárok leírásának. A lencsék tulajdonságainak és készítésének aprólékos magyarázata bizonyára megfelel a kor tudományos ismereteinek, de számunkra a régies nyelvből is következően csak nehézkesen követhető. Az viszont érthető és világos, hogy milyen a jó szemüveg: „Ezek, amint tudjuk, olyan eszközök, amelyekkel az erőtelen látáson szoktak segíteni. A jó okulároknak az objektumot se kisebbnek, se nagyobbnak nem kell mutatni, mint amilyennek azt puszta szemmel látjuk, és minden tárgyakat tisztán s világosan kell előadni; amely csak akkor eshetik meg, ha azok, már amint a szemnek tulajdonsága hozza magával, se nem igen domborúak, sem pedig igen kivölgyelve nincsenek. Az okulárüvegek ezüstbe, acélba, szaruba is szoktak béfoglaltatni. A hosszú nyelű okulárok természet szerint legalkalmatosabbak; a közönséges kis okulárok nemcsak az, hogy az ember orrát szorítják, hanem ennek felette a beszédet dunnyogóvá teszik… Okulárfábrikák: legszebb s legtökéletesebb okulárüvegek a párizsiak és angliaiak, nevezetesen amelyek Londonban, Birminghamben és Bristolban készíttetnek.” A pápaszem szó másodlagos jelentése ma is él, de nem a szemüvegre használjuk, hanem az állattanban. Eszerint van pápaszemes kobra, kajmán, kormorán, bagoly, gólya, réce, pingvin. Na persze vicces lenne, és a jelentése is megváltozna, ha pápaszemes helyett azt mondanánk, hogy szemüveges bagoly.

Kozma Mária