erős felhőzet
szórványos felhőzet
kevés felhő
Girbegurba fecsegések 100.
Egy vicc szerint a nagyon okos, nagyon csúnya férfi elhatározza, hogy feleségül vesz egy nagyon buta, nagyon szép nőt, mert úgy gondolja, hogy a frigyből majd nagyon okos és nagyon szép gyerek születik. A kiszámíthatatlan jövő és a természet fricskája viszont megtréfálja: a gyermek az apjától a rútságot, anyjától a butaságot örökli. Ki gondolná, hogy a vicc azt a valóságot utánozza, amiben a szereplők ráadásul valódi okos emberek, annyira, hogy munkásságukat Nobel-díjjal is értékelték. Az 1970-es évek végén a biológiai kutatások világának, tudományos folyóiratoknak és a bulvárlapoknak egyaránt vezető híre lett, hogy William B. Shockley Nobel-díjas fizikus három másik Nobel-díjas tudóssal együtt spermabankot létesített azzal a céllal, hogy utódaik a tudós elitet másolják és továbbvigyék, s így atyai jóindulatuk által és mesterséges megtermékenyítés révén minél több okos gyerek szülessen. Az elhúzódó hírfolyamot és vitát, amely kilépett a tudomány szférájából, vallási, erkölcsi s hasonló köznapi felhangot is kapott, végül is Francois Jacob (1920–2013) francia biokémikus, genetikus, ő maga is Nobel-díjas kutató zárta le, tévedésnek nevezve az efféle okos-gyermek-csináló képzelgéseket. Jacob 1965-ben Jacques Monod-val és André Lwoff-fal megosztva részesült orvostudományi Nobel-díjban az enzim- és vírustermelés genetikai szabályozásának felfedezéséért. Népszerűsítő cikke a nagy példányszámú és megbízható hitelességéről ismert Le Monde című napilapban jelent meg 1980-ban. A bonyolult genetikai kutatások eredményét közérthető nyelven fogalmazta meg így összegezve: „Az egyén genetikai értékét nem génjei minősége adja, hanem az, hogy génjeinek összessége egyedi bárki máséhoz viszonyítva. Az adja, hogy egyedi. Az emberi faj sikere biológiai sokféleségén múlik.” Azóta eltelt negyven év, és ezt a közérthető és nem utolsósorban megnyugtató választ vajon mennyire teszi kétségessé a tömeges klónozás lehetősége? Jacob Az idő és a jövő feltalálása című esszéjében (1982) az evolúció folyamatába bevonja az időt mint fontos tényezőt. Telnek az évek, és a kisgyerekből erőteljes fiatal, majd ráncos vagy éppen rokkant öreg lesz. „Az öregedés folyamatát nem értjük, írja Jacob. Teljesen elképesztő, hogy egy komplex organizmus, amelyet a morfogenezis [az élő szervezetek jellegzetes alaki és szerkezeti sajátságainak kifejlődése] rendkívül bonyolult folyamata alakított ki, miért nem képes végrehajtani egy sokkal egyszerűbb feladatot: egyszerűen megőriznie azt, amije már megvan… A változatosság, a sokféleség a biológiai játszma egyik nagy szabálya. A gének, melyek a faj örökségét alkotják, a nemzedékek során át egyesülnek és szétválnak, hogy létrehozzák a mindig mulandó és mindig különböző kombinációkat: az egyedeket. Ennek a végtelen kombinatorikai rendszernek az értékét, amely a sokféleséget létrehozza és mindnyájunkat egyedülállóvá, egyszerivé tesz, egyszerűen nem lehet túlbecsülni. Ez adja a fajnak minden gazdagságát, teljes sokoldalúságát, összes lehetőségeit.” A mottó, amit Jacob választott az esszéje élére, vagyis munkája első mondatának szánt: „Ne tanítsd a majmot fára mászni. Si King ősi kínai versgyűjtemény.” Olvasom, hogy a hagyomány szerint ezt a versgyűjteményt Konfucius ókori bölcs állította össze. Jacob a későbbiekben így példálózik a majommal: „Ha annak az elképzelésnek, amelyet a majom fölépít magának az ágról, ahová föl akar ugrani, semmi köze nincs a valósághoz, akkor a majomnak vége. És ha ez nem lenne érvényes miránk is, akkor mi sem lennénk itt, hogy megvitassuk a kérdést.” Kedves Olvasóm! Azon töprengek, beszélünk-e ma bölcs emberekről, olyanokról, akik közöttünk/mellettünk élnek? Vajon jó lesz, ha klónalakban tervszerűen és önmagukkal azonosan újjászületnek? (Na és a korlátlan hatalommal bíró diktátorok?!) Ki mondja meg, hogy ki az, akit érdemes klónozni? Az biztos, hogy a bölcs egyben okos is. Okosokat valamennyien ismerünk, ám hány, de hány okos emberből hiányzik a bölcsesség! Eltűntek volna a bölcs öregek vagy csak bölcsen hallgatnak? A kedvesebb megfogalmazás szerint ma idős emberek vannak, a durvább általánosításban főleg gazdasági elemzésekben és politikai szlogenekben nyugdíjasok, akiket a bevett állítás szerint az aktív, munkaképes fiatalok „tartanak el”. A rejtett üzenet így azt sugallja, hogy a nyugdíjasok egyféle ingyenélők, akik szinte megoldhatatlan nyűgöt jelentenek a társadalom számára, nemegyszer „szerető” családjukban is, miközben ősrégi lelkiismereti hagyományok alapján az agg embert, akár bölcs, akár nem, illik tisztelni. Díszvendég lettem a saját asztalomnál, mondta egy idős ismerősöm, persze jobb, mint ha kegyelemkenyérre várnék ugyanott. A családban, rokonságban ennél is bonyolultabb a helyzet: a drága nagymamától, a mindent tudó nagypapától az agyalágyult vén hülyéig sokféle besorolás és megnevezés létezik. Nem beszélve arról, hogy úgynevezett aktív fiatalok 35-40 éves korukban is fészeklakók, eszükben sincs senkit eltartani, még saját magukat is alig. Nemrég egyik boltocska előtt, várakozás közben türelmetlenül telefonálgató legényecske mondta beszélgetőtársának, persze inkább nekünk szólt, akik ott álltunk és hallottuk: Sietnék, de sorban állok. Gyorsabban haladnék, ha a nyugdíjasokat a sor végére küldhetnénk, vagy mennének maguktól oda, hiszen nekik van idejük. Mire? – kérdezte valaki.
Kozma Mária
