A láthatatlanok, az „árnyéklovagok” titkos szövetsége egyik kedvenc témája és a cselekmény hajtóereje a kommersz filmek sokaságában. Az alapok régmúlt időkre vezethetők vissza, nehéz megállapítani, hogy ma mérgezik vagy nemesítik a rajongók lelkét, talán egy-egy kicsit mindkettőből. A nindzsák és szamurájok ősi világa 16. századi japán sarjadék, titkaikat és hagyományaikat a modern filmvilág népszerűsítette az egész világon, és egyidejűleg váltotta – nem is olyan apró – pénzre. Legendák sora kapcsolódik ezekhez az elit harcosokhoz, akiknek nevelése nagyon is sokoldalú volt: a fizikai állóképesség fejlesztése mellett ismerniük kellett a mindenkori hadi tudományokat, a testközeli küzdést és nem utolsósorban a rejtőzködésnek, igazi lényük álcázásának, vagyis esetükben a kémkedésnek csínját-bínját is. Ez utóbbihoz is kapcsolódik, a történelmi adatok szerint, hogy tananyaguk része és kötelező volt számukra az ókori kínai Szun mester A hadviselés művészete című írásának ismerete. Ennek igen nagy befolyása volt az évszázadok múlva kialakult nindzsa és szamuráj kultúrára, de ennél is érdekesebb, hogy a hatása és ismerete, lényegi felhasználása napjainkig követhető. Sajnos, azok névsorában, akiknek kedvenc „házi” olvasmánya, nemcsak hadtörténészeket, hadvezéreket tartanak számon, hanem elsősorban a zsarnokokat és diktátorokat. Az első európai szemelvényes fordítása 1772-ben egy francia jezsuita misszionáriusnak, Jean Joseph Marie Amiot-nak köszönhető. A hagyomány szerint ezt a fordítást ismerte és tanulmányozta Bonaparte Napóleon. 1910-ben jelent meg a filológiailag pontos, szöveghű angol, valamint német fordítása. A történelmi dokumentumok tanúsága szerint Szun mester könyvének német fordítása nem hiányzott a náci vezérkar tagjainak, így Hitlernek a könyvtárából sem. Az 1970-es években fontos szerepet játszott Csang Kaj-sek és Mao Ce-tung hadműveleti terveinek kidolgozásában is. Ho Si Minh maga fordította le vietnami nyelvre a tisztjei számára. Magyarul először 1963-ban jelent meg. Az időszámításunk előtt az 5. században írt tankönyv, azaz immár több mint kétezer éves szöveg örök életű. Sokat idézett taktikai szabálya, hogy nem az az igazán ügyes hadvezér, aki száz csatában győz, hanem az, aki harc nélkül vesz erőt az ellenségen. A győzelem legfőbb feltétele az előzetes tudás, ami legfőképpen a titkos ügynököknek köszönhető. „Kémeket alkalmazunk tehát – írja Szun mester –, mégpedig ötfélét. Vannak megtelepedett kémek, belső kémek, visszatérő kémek, a halál kémei, s vannak az élet kémei. Ha mind az ötféle kémet egyszerre alkalmazzuk, akkor senki sem ismerheti fel az útjukat, ez pedig valósággal isteni háló, drága kincs a fejedelem számára. Megtelepedett kém az, akit az ellenséges vidék lakosaiból választunk ki és fogadunk szolgálatunkba; belső kém az, akit az ellenség hivatalnokai közül választunk ki és fogadunk szolgálatunkba; visszatérő kém az, akit az ellenség kémei közül választunk ki és fogadunk szolgálatunkba; a halál kéme az, aki a külvilágot megtévesztve folytatja tevékenységét, s a mi kémeinknek is hamis híreket ad tudtára, az ellenség kémeinek is hamis híreket ad tovább; végül az élet kéme az, aki az ellenségtől hírekkel tér vissza. Ezért a hadsereg minden dolga közül a kémekkel tartsuk fenn a legszorosabb kapcsolatot, senki ne kapjon busásabb jutalmat a kémeinknél, s ne legyen titkosabb dolog, mint kémeink szolgálata. Zavard meg a másikat, és tanulj abból, hogyan cselekszik, vagy éppen hogyan nem cselekszik válaszként. Kényszerítsd rá, hogy felfedje magát, és ő maga leplezze le saját sebezhető pontjait.” Napjaink idevágó társadalomlélektani tanulmányaiban új fogalomként jelent meg az úgynevezett lélektani hadviselés, vagy operatív pszichológia, amelynek fontos része a suttogó propaganda, vagy a meggyőzés láthatatlan és alig tanulmányozható, mert „szigorúan titkos” – ám attól még rendszerszerű – megtervezése. A módszer tudottan és tudatosan manipulatív, de (sajnos) tudományos is. Révész Béla Állambiztonság és pszichológia című könyvében (2005) hangsúlyozza, hogy a „szigorúan titkos” miatt e rendszerek hosszú időn keresztül „sikeresen megúszták”, hogy tudományos kutatás tárgyai legyenek. „A suttogó propaganda pszichológiai szerepe az aktív intézkedések rendszerében – írja Révész –, az ügynök szerepalakító tevékenysége pszichológiai alapjainak kidolgozása központi része az operatív pszichológiának. Az operatív kombinációk különféle akciók végrehajtását jelentik, mint az ellenséges körbe történő beépülés, operatív játszma kezdeményezése és lefolytatása, aktív intézkedések végrehajtása, titkos operatív akciók foganatosítása, kutatás, figyelés. Ennek során lehetőség nyílik dezinformációs akciók megszervezésére, ellenséges szervezetek, csoportok bomlasztására, személyek leválasztására, elszigetelésére, az ellenséges személyek pozitív befolyásolására, az ellenséges kör bővítésének korlátozására vagy a tervezett cselekmény elkövetésének megakadályozására, megszakítására…” Egyetlen változás kétezer év távlatában, hogy mindez már nem annyira tud „szigorúan titkos” lenni. A kisember pedig (nemegyszer butábbnak tettetve magát, mint amilyen valójában) keserűen kérdezi magamagától, mert mástól nem nagyon meri: miért nem hagyják már abba?!

Kozma Mária