Hirdetés

Főtanfelügyelő: lehet, hogy picit késnek a tanügyi fizetések a megyében

Szerda este elküldték az iskoláknak a tanügyi alkalmazottak Edusal nevű bérezési programja frissítését – közölte az oktatási tárca. Ettől még könnyen meglehet, hogy Hargita megyében egy kevés csúszással érkeznek meg a tanügyi fizetések.

Hírszerkesztő: Molnár Raymond
Becsült olvasási idő: 2 perc
Főtanfelügyelő: lehet, hogy picit késnek a tanügyi fizetések a megyében
Képünk illusztráció Fotó: László F. Csaba

A minisztérium közölte, az iskolák szerda este megkapták az Edusal-csomagokat, csütörtök reggel pedig megbeszélést tartanak a tanfelügyelőségi vezetők és a könyvelési osztályok vezetői. A Tanügyi Szabad Szakszervezetek Szövetsége (FSLI) és a Spiru Haret Tanügyi Szakszervezeti Szövetség szerdai közleményében megengedhetetlennek nevezte, hogy a tanintézetek még mindig nem kapták meg a bérezési programot frissítő csomagot.

A könyvelőkre hivatkozva azt mondják, emiatt késhet a bérek kiszámolása és a kifizetés is, amelynek a törvény szerint február 14-én kellene megtörténnie. 

– Minket nem érdekel, hogy az Oktatási Minisztérium tárgyalásokat folytat a programot készítő céggel a szerződés meghosszabbításáról, minket csak az érdekel, hogy a rendszerben dolgozók időben megkapják a fizetésüket –  idézi az Agerpres hírügynökség a szakszervezetiseket. 

Továbbá kérték, hogy a minisztérium hozza nyilvánosságra, mennyit fizetett az elmúlt tíz évben az Edusal szoftvert készítő és karbantartó cégnek, illetve tegye közzé az azzal kötött szerződést. Úgy vélekedtek, az ehhez hasonló késések elkerüléséért az oktatási tárcának ki kellene fejlesztenie egy saját szoftvert a bérek kiszámolására és kifizetésére.

– Emellett követeljük, hogy vonják felelősségre a késés miatt felelős személyeket –  nyomatékosították. Hozzátették,

nem ez az első eset, amikor késve vagy hibákkal érkeznek a frissítések. Ilyenkor a bérek kifizetésével foglalkozó alkalmazottaknak rendszerint túlórázniuk kell, noha a pluszmunkát nem fizetik

– írta szerdán a két szakszervezeti szövetség. 

Demeter Levente, Hargita megye főtanfelügyelője csütörtök reggeli megkeresésünkre közölte, tart a videókonferencia a minisztériummal a probléma megoldása érdekében. Mint fogalmazott, mindent megtesznek, de nem tud biztosat mondani azt illetően, hogy megkapják-e február 14-én, vagy késnek a tanügyi fizetések februárban Hargita megyében.

Nem tudom megbecsülni, lehet, picit késni fognak 

–  mondta.

Frissítés
A főtanfelügyelő a reggeli nyilatkozata után csütörtök délben megkeresett minket, elmondta, sikerül elérni, hogy mégse legyen késés, azaz időben, február 14-én megkapják a fizetésüket a tanügyi alkalmazottak. 



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!