2021. június 18, péntek.
Hirdetéscustom_html_banner1

Főpróbát tartanak a magyarok

Néhány nap múlva kezdetét veszi a labdarúgó Európa-bajnokság, amely főpróbáját tartja a magyar válogatott. A Marco Rossi által dirigált magyar csapat Írország ellen zárja a felkészülést, majd várja a torna első mérkőzését Portugália ellen.

A magyar labdarúgó-válogatott ma az ír csapattal játszik, ez lesz a főpróba a pénteken rajtoló, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra.
Marco Rossi szövetségi kapitány pénteken a Ciprus ellen 1–0-ra megnyert első felkészülési találkozón több kulcsemberét kisebb problémák miatt pihentette, akik valószínűleg ezúttal már szerepet kapnak. Ennek nemcsak az az oka, hogy a szigetországiak jóval komolyabb játékerőt képviselnek – ötven hellyel előzik meg Ciprust a világranglistán és csupán tízzel vannak a magyarok mögött –, hanem az is, hogy az olasz szakvezető szerint az írek hasonló fizikai adottságokkal rendelkeznek, mint a csoportrivális franciák és németek. A futballisták számára így a soron következő meccs kiváló tapasztalatszerzési lehetőséget kínál a párharcok tekintetében, míg a szakembernek segíthet megtalálni a kezdőcsapatát a fizikálisan erősebb ellenfelekkel szemben.
Ezen túl különösebb tétje nem lesz a meccsnek, legfeljebb annyi, hogy a magyar csapat folytatja-e tíz találkozó óta tartó veretlenségi sorozatát. Legutóbb ilyen jó szériára húsz éve volt példa, akkor a nemzeti együttes 2000 márciusa és 2001 áprilisa között 12 összecsapáson nem talált legyőzőre.
Az írek ellen még azért lenne fontos a győzelem, hogy a magyar csapat megfelelő önbizalommal várja az Eb-t, melyen a világ legjobbjai közé tartozó ellenfelekkel találkozik majd: előbb jövő hét kedden a címvédő portugálokkal, majd négy nappal később a világbajnok franciákkal küzd meg a Puskás Arénában, végül június 23-án a csoportkör utolsó fordulójában a németek vendége lesz Münchenben.
Az Írország elleni felkészülési mérkőzés ma 21 órakor kezdődik a Szusza Ferenc Stadionban.

Karantén várhat a portugálokra
Az As információi szerint Sergio Busquets pozitív koronavírustesztje miatt a spanyol és a portugál válogatott is 12 napos karanténba kerülhet az Európa-bajnokság előtt. A lap szerint azonban nem kerül veszélybe egyik csapat részvétele sem.
Sergio Busquets, a Barcelona középpályása pozitív koronavírustesztet produkált, így el is hagyta a válogatott madridi edzőtáborát. A futballista azonban pályára lépett a Portugália elleni felkészülési mérkőzésen, 61 percet játszott is, így mindkét válogatottra karantén várhat az Európa-bajnokság előtt. Ennek oka, hogy már a találkozót megelőzően kapcsolatba került a portugál játékosokkal – a csapatkapitányok üdvözlésekor, valamint közösen fotózkodott annak apropóján, hogy Portugália és Spanyolország közösen rendezné meg a 2030-as világbajnokságot –, majd az összecsapáson is, azt követően pedig ölelkezett Cristiano Ronaldóval, és több ellenfelének is gratulált. Az As szerint emiatt mindkét gárdának követnie kell az UEFA-protokollt, és 12 napos karanténba kell vonulnia.
A magyar válogatott június 15-én Portugália ellen kezdené meg az Európa-bajnokságot, viszont a kialakult helyzet még nem tudni, hogy befolyásolja-e valamilyen módon az összecsapást. A spanyol válogatott játékosai május 31-én estek át először koronavírusteszten, azonban ekkor még mindenki negatív eredményt produkált.

HN-összeállítás

Előző cikkHorgászverseny gyerekeknek
Következő cikkA szurkolás

Kapcsolódó cikkek:

Érvénytelenítették a közszolgálati média ideiglenes vezetőinek kinevezését

Érvénytelenítette az alkotmánybíróság csütörtökön a közszolgálati rádió és televízió ideiglenes vezetőinek kinevezéséről szóló parlamenti határozatokat, amelyek ellen az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) emelt óvást. A...

Kétezernél több embert oltottak be a háziorvosok

Több mint kétezer személyt oltottak be Hargita megye háziorvosi rendelőiben, amióta megnyílt erre a lehetőség – írja közleményében a prefektusi hivatal. A Johnson&Johnson egydózisú...

Új családtámogatási rendszert javasol az RMDSZ

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) új családtámogatási rendszert dolgoz ki és terjeszt legkésőbb az év végéig a kormánykoalíció elé. Ennek az új támogatási...

Legfrissebb