Folytatódik a Klassz-Tavasz

HN-információ
Az elkövetkező két hétben kamarazene-koncertre, fényképkiállítással egybekötött könyvbemutatóra és táncelőadásra is várják az érdeklődőket a Gyer­gyószentmiklósi Művelődési Központba (GYMK) – tájékoztatott Fórika Sebestyén igazgató. Folytatódik a Gyergyószent­miklósi Művelődési Központ által szervezett Klassz-Tavasz Fesztivál, melynek következő programpontjaként, csütörtök este hét órától a Duo Art, azaz Siklódi Réka és Kelemen Gábor kamarazene-koncertjét hallgathatják az érdeklődők. Ezt követően szerdán délután hat órától Gáll Tímea Kölcsönkért kovász című kosztoskönyvét mutatják be a gyergyószentmiklósi művelődési ház Karancsi Sándor-termében, a kötetről már korábban lapunkban is olvashattak. A könyvbemutatót fényképkiállítással együtt nyitják meg, Ádám Gyula A megkerült Paradicsom című tárlatát tekinthetik meg a jelenlévők. A szervező intézmény igazgatója, Fórika Sebestyén rámutatott, nem egy szokványos recepteskönyvről, hanem egy egész életképet tartalmazó kötetről beszélünk, a bemutató pedig szorosan kapcsolódik a fényképkiállításhoz, hisz a könyv képanyagát Ádám Gyula készítette. Az érdeklődők kérdéseket is feltehetnek majd a szerzőknek, akikkel Bajna György újságíró beszélget az anyag létrejöttéről. Csütörtök este újabb Ország­járók–Világjárók előadást tartanak, amely ezúttal nem egy távoli vidékre, hanem hozzánk közelebbi helyszínekre kalauzolja a hallgatóságot. A Babeș–Bolyai Tudományegyetem gyergyószentmiklósi kihelyezett tagozatának oktatója, Horváth Alpár Erdély a turistabusz ablakából – a honismerettől a turisztikai termékig címmel tart előadást. – Fontos, hogy az élményszerűséget ne csak a távoli helyszínekkel, hanem a saját vidékünkkel kapcsolatban is megkapjuk, hisz ennek értékközvetítő és értékteremtő vonzata lehet – vélekedett Fórika Sebestyén. Kiemelte a Magyar Állami Népi Együttes gyergyószentmiklósi fellépését, amelyet pénteken este hét órától tartanak. A kamarazene-koncertre, illetve a Magyar Állami Népi Együttes fellépésére elővételben is jegyek válthatók a Gyergyószentmiklósi Művelődési Központ irodájában. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!