Már megint dallamtapadásom van, a fene egye meg! Tudják, amikor az ember nem tud szabadulni egy dal refrénjétől, mert folyamatosan az szól a fejében. Ezúttal egy nagyon rövid, de ikonikus részlet Chris Rea The Road to Hell (szabadfordításban: A pokolba vezető út) című klasszikusából. A refrén. Ez az út vezet a pokolba. Valamiért ez a dalrészlet van beakadva tudatom meglehetősen rövid lejátszólistáján. Ilyenkor a „kutyaharapást szőrével” módszerrel szoktam megszabadulni a nem kívánt dallamtapadástól. Azaz addig hallgatom a dalt, addig olvasom újra a dalszöveget, amíg az agyamnak elege nem lesz belőle, megunja és végre leveszi a lejátszási listáról. A dalszöveg olvasása közben döbbenten csodálkoztam rá az 1989-ben kiadott sláger félelmetes aktualitására. Látszólag csak egy szürreális látomás, ami ugye elő szokott fordulni a tudatmodósító szerek használatától nem feltétlenül tartózkodó zenészek világában. Mekkora marhaság már, hogy valaki ott áll a folyóparton, de a víz nem folyik benne. Ellenben épp forr benne mindenféle elképzelhető méreg. Ugye? Na meg az a sor, hogy „a perverz félelem az erőszaktól mosolyt fagyaszt mindenki arcára, a józan ész pedig megkongatja a vészharangokat”. Szigorúan szabadfordításban így hangzana, vagy akár így is hangozhatna. És akkor nem is említettem azt a képtelen állítást, hogy az összes úton forgalmi dugó alakult ki a hitelek miatt. Emiatt az ember semmit sem tehet, papírok repülnek körülötte. Mondjuk, ezt érteni vélem: diszkrét utalás a bürokrácia útvesztőjére. Igazi troll módjára folytathatnám a kötekedést, de minek? Túl egyszerű lenne. Nem is kell hozzá túl sok ész. Sőt! Ami azt illeti, egységes egészként szemlélve, a dal minden egyes sorának van értelme. Ez nem is lenne baj, mert jót tesz egy dalszövegnek, ha üzenete megfejthető. Ami igazán aggasztó benne, hogy félelmetesen aktuálisnak hat. Keresve sem találhatnánk jobb hasonlatot napjaink közéletére, mint egy olyan folyó, amelyben víz nem folyik, ellenben forr benne a méreg. Ha erről meg szeretnénk győződni, bőven elég, ha egy pillantást vetünk közösségi oldalunk üzenőfalára. A hírfolyam nem folyik sehová, ellenben forr benne az indulat. (Na jó, a macskás képeket leszámítva.) Ha pedig kicsit jobban utánanézünk, akkor talán azt is észrevehetjük, hogy azért vesz bennünket körül ennyi indulat, mert az emberek félnek. Azért félnek, mert olyan időket élünk, amikor minden bizonytalan, és nem lehet kiszámítani a holnapot. Ennek a félelemnek pedig gyakran csak erős indulattal tudnak hangot adni, miközben eszük ágában sincs beismerni, hogy félnek. A rengeteg felgyülemlett, kibeszéletlen feszültség dühöt és sajnos vak gyűlöletet szül. Ne gondoljuk, hogy mi kivételek vagyunk! A gyűlölet bármikor beférkőzhet a mi elménkbe is. Igaz, legalább küzdhetünk ellene. Hogy is énekelte Chris Rea? „A perverz félelem az erőszaktól mosolyt fagyaszt mindenki arcára, a józan ész pedig megkongatja a vészharangokat”. Ugye, hogy ebben a kontextusban már nem is hat szürreálisnak? Nem, ez nem műszaki meghibásodás, ez az út vezet a pokolba! Kivéve persze, ha időben eszmélünk és leszállunk róla.

Kiss Előd-Gergely