Főhajtás a háború áldozatai előtt

A Don-kanyari áttörés a 20. századi magyar történelem egyik legtragikusabb eseményének számít, azokra az elesettekre, eltűntekre és túlélőkre emlékeztek vasárnap este Csíkszeredában, akik hazájuktól távol, fagyban, megfelelő öltözék és fegyver nélkül harcoltak – hangzott el a megemlékezésen.

Kovács Andrea
Becsült olvasási idő: 4 perc
Főhajtás a háború áldozatai előtt
A Don-kanyarban odaveszett honvédekre emlékeztek Fotó: László F. Csaba

A kolozsvári, marosvásárhelyi és székelyudvarhelyi állomások után, a magyar kultúra napján, vasárnap este Csíkszeredában, a Csíki Székely Múzeumban is megemlékező ünnepséget tartottak a Don-kanyari áttörés nyolcvanadik évfordulója alkalmából.

László F. Csaba
Mint az eseményen elhangzott: idén nyolcvan éve annak, hogy a magyar 2. honvédhadsereg a doni hadműveleti területen az 1943. január 12–14. közötti áttörés után élet-halál harcot vívott a szovjet erőkkel és a kegyetlen hideggel. Nagyjából 125 ezer főre tehető a magyar 2. hadsereg közel egyéves keleti hadszíntéri tevékenysége során elesett, megsebesült, fogságba esett honvédek és munkaszolgálatosok száma. Közülük 45-50 ezren estek el, és közel ugyanennyien sebesültek meg, a hadifogságba esettek számát pedig 28 ezerre becsülik. A veszteség hatalmas volt, de a szovjet erőknek nem sikerült elérniük elsődleges céljukat: bekeríteni és megsemmisíteni a teljes 2. hadsereget, az alakulatok kiemelkedő hősiességének és helytállásának köszönhetően.

Lukács Bence Ákos vezető konzul köszöntőbeszédében úgy fogalmazott: ma van kerek kétszáz esztendeje annak, hogy Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én, Csekén befejezte „a magyar nép zivataros századaiból” vett példákra épített költeményét, a Himnuszt.

– Ezek a zivataros századok kitartottak a költemény megírását követő másfél évszázadban is. Elég, ha csak a két, külső erők által levert szabadságharcunkra és az első, illetve második világháborús veszteségeinkre, közte a nyolcvan éve megsemmisült magyar 2. honvéd hadseregre gondolunk – mondta a konzul.

Ábrám Zoltán, az EMKE Közép-erdélyi régiójának alelnöke szerint ez a megemlékezés kötelesség.

– Mi úgy gondoljuk, hogy amiként az egykori áldozatoknak kötelességük volt egy értelmetlen háború eseménysorozatában részt venni, és az egész nemzet áldozattá vált jelképesen, azonképpen nekünk kötelességünk megemlékezni.

Amikor megemlékezünk a doni áldozatokról, akkor voltaképpen általában az értelmetlen háborúk ártatlan áldozatairól emlékezünk meg.

Abban talán megegyezik a közélet és a történetírás, hogy az volt a poklok pokla, hiszen keveseknek adatott meg, hogy hősi halált haljanak. A fogságba esettek kilencven százaléka hideg, éhezés és járványok miatt szenvedett és vesztette életét – fogalmazott Ábrám Zoltán.

László F. Csaba
A megemlékezésen Berekméri Árpád Róbert történész-levéltáros részletesen felelevenítette a harctéri eseményeket. A doni történések egyik néhai résztvevőjétől, egy tüzér főhadnagytól kapott harctéri fotógyűjtemény bemutatásával szemléltette a csata tragikus pillanatait.

Benkő József történész Mindennapok a Don-kanyari harctéren címmel a saját gyűjteményéből elhozott korabeli katonai felszerelési tárgyakat mutatott be rögtönzött kiállításként.

– Az egyszerű emberek történetét őrzöm, akik kint harcoltak, akik a részüket adták. Nekik akartam emléket állítani, és az ő visszaemlékezéseiket őrzöm – fogalmazott Benkő József.

A megemlékezés zárásaként Szabó Erik hegedűs katonanótákat játszott. A háború áldozatai előtt tisztelgő eseményt az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és a Csíki Székely Múzeum közösen szervezte meg.

Hirdetés

Kövessen a Facebookon!