Fiatalokkal, túl az interaktív színházon

Közösségi-önismereti utazásra invitálja a középiskolás osztályokat a Tomcsa Sándor Színház: tantermi előadássorozat indul, amely a jövő tanévben is folytatódik – ha igény lesz rá. A produkció a budapesti Nyitott kör színházi neveléssel foglalkozó módszertani műhellyel együttműködésben jött létre.

Tegnap, a Tamási Áron Gimnáziumban mutatták be a Vérszirom című produkciót, amelyet a héten még két alkalommal játszanak. A színházi nevelési előadás középiskolásokhoz szól, egyszerre egyetlen osztály diákjai vehetnek részt rajta, legalább egy pedagógus jelenlétében, a saját osztálytermükben, tanítási időben. A „darabot” Meszlényi-Bodnár Zoltán rendezte, a határon átnyúló projekt a magyar kormány Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával jött létre.

Újratervezés eredménye

A Tomcsa Sándor Színház már több éve figyel arra, hogy kamaszoknak is sokrétű programot, kapcsolódási lehetőséget kínáljon. Bekő-Fóri Zenkő és P. Fincziski Andrea színművészek kezdeményezésére 2018-ban jött létre szinT elnevezésű színházi nevelési program is, előadásfeltáró foglakozásokkal, érdekes kiadványokkal. Később a színházi neveléssel foglalkozó módszertani műhellyel, a magyarországi Nyitott Körrel is sikerült hosszú távú, határon átívelő együttműködést kialakítaniuk. Mint Nagy Pál színházigazgató elmondta, hogy a mostani produkció kezdetei 2019-re nyúlnak vissza, akkor egyeztek meg a rendezővel, a Nyitott kör vezetőjével, Meszlényi-Bodnár Zoltán a közös munkáról. Most is bonyolult a szervezés, de legalább három előadást szeretnének megtartani és ősszel ismét előveszik.

Azt szeretnék, ha a továbbiakban az osztályfőnökök igényelnék a lehetőséget. A bemutatót tavaly tavaszra tervezték, közben – még a múlt év elején – a társulat egy része budapesti közös műhelymunkán is részt vehetett, de aztán mindent ellehetetlenített a koronavírus járvány. Egy évvel később újból belevágtak, sőt, a produkciót műsoron is tartják, a jövő tanévben is elviszik bárhová, ahová hívják. Az előadást szervezett osztályközösségeknek játsszák, előzetes egyeztetés alapján, és várják a nyitott osztályfőnökök jelentkezését. Érdeklődni és további időpontokat egyeztetni a közönségszervezőnél lehet a 0740 897 499-es telefonszámon.

A hullám után, szabadon

Meszlényi-Bodnár Zoltán, a Nyitott kör vezetője, bő másfél évtizede foglalkozik színházi neveléssel. Vannak olyan előadásaik, amik közvetlenül a tananyaghoz kapcsolódnak, és vannak olyanok, amelyek etikai-erkölcsi-társadalmi tanuláshoz nyújthatnak támpontokat, a Vérszirom ilyen.

– Közösségi kérdéseket, közösségekben kibontakozó nehézségeket boncolgat, amelyek kihívást jelentenek az egyén, de maga a közösség számára is. Az inspirációt A hullám című német film adta. Ez az alap – mondta a rendező.

A résztvevő osztály tagjai nem csak nézői, hanem aktív szereplői a történetnek, gondolataikkal, döntésekkel befolyásolják az eseményeket.

– Túl az interaktív színházon, ez egy közös performansz lesz a fiatalokkal – fogalmazott Meszélnyi-Bodnár Zoltán.

Várhatóan nem lesz két egyforma produkció és minden előadást beszélgetés követ majd, hiszen ami az osztályteremben történik, feltáró munka is egyben, a résztvevőket önreflexióra is készteti.

– A közösség elgondolkodhat magáról – elindulhat egy folyamat, ami akár jól is hasznosulhat – tette hozzá a magyarországi rendező.

Egyébként a komplex színházi nevelési előadás, a serdülőknek szóló színház nagy hiánycikk Románia-szerte, bár egyre nagyobb igény lenne rá – hangoztatják pedagógusok, diákok egyaránt, több fórumon.

Pörgés a Tomcsa Sándor Színháznál, jön a Vihar.

A május 17–24. között zajló XVII. Hargita Megyei Napok keretén belül három előadást is játszik a társulat két helyszínen. Az öreg király hagyatéka című álmokból szőt bábjátékát az Udvarhely Bábműhely csütörtökön 10 és 12 órától a székelykeresztúri Művelődési Házban, pénteken 11 órától pedig Farkaslakán mutatja be. Szombaton pedig ismét mûsorára tûzte a társulat a két alkalommal már halasztásra kényszerített Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij Vihar c. mûvének bemutatóját. A darabot Botos Bálint állította színpadra.

Asztalos Ágnes