Felzárkóztató program

Hátrányos helyzetű gyerekek iskolai felzárkóztatását célzó programot indít három Gyergyó térségi iskola, európai uniós pályázatból. A projektet tegnap délelőtt mutatták be.

Barabás-Pál Hajnalka
Becsült olvasási idő: 3 perc
Felzárkóztató program
Az iskolaelhagyás csökkentése érdekében dolgoznak Fotó: Barabás-Pál Hajnalka

A gyergyóújfalvi Elekes Vencel, a remetei Fráter György általános iskolák, illetve a ditrói Puskás Tivadar Szakközépiskola részese annak a pályázatnak, amely összesen 321, hátrányos helyzetű családból érkező vagy roma tanuló iskolai felzárkóztatását célozza. Többnyire iskolán kívüli tevékenységekkel próbálják nemcsak oktatni, hanem nevelni is a segítségre szoruló gyerekeket.

– Lesz kertészkedési program, mindhárom tanintézet kap két-két melegházat, melyben a zöldségtermesztést tapasztalhatják meg. Más iskolán kívüli tevékenységek is tervben vannak: jutalomkirándulásokat, táborokat szervezünk ezeknek a tanulóknak – közölte Román Sándor, a projektvezető Fráter György Általános Iskola igazgatója.

Barabás-Pál Hajnalka

Mint elhangzott, a kirándulásokon pontozási rendszer szerint vehetnek részt a gyerekek, a legérdekesebb helyekre azok mehetnek, akik a legjobb teljesítményt nyújtják. A pályaválasztásban is segítséget nyújtanak a gyerekeknek, a hetedik és nyolcadik osztályosokkal Hargita megye össze szakközépiskoláját végigjárják a projekt során, hogy a tanulók érdeklődését felkeltsék a továbbtanulás iránt. A tevékenységektől, a pénzdíjas vetélkedőktől azt várják, hogy jelentősen csökkenni fog az iskolaelhagyás, a gyerekek szívesen járnak majd iskolába.

– Az a cél, hogy ezeket a gyerekeket felzárkóztassuk – mutatott rá Román Sándor.


A több mint egy évet tartó projekt kivitelezésére 1,3 millió lejt kap a három iskola. A bemutatón Remete és Újfalu polgármestere is jelen volt, támogatásukról biztosították az iskolákat a kivitelezés során.



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!