Hirdetés

Felszerelik a kultúrotthonokat

HN-információ
Szállítható hang- és fénytechnikai elemekkel, bútorokkal, légkondicionáló berendezésekkel, fűtő- és hűtőrendszerekkel szerelik fel Farkaslaka község hat kultúrotthonát európai pénzekből. A tanintézeti épületek terén is történt és történik fontos előrelépés. [caption id="attachment_37505" align="aligncenter" width="2592"]A kultúrotthonok felújítása mintegy 420 ezer euróba kerül Fotó: Kovács Hont Imre A kultúrotthonok felújítása mintegy 420 ezer euróba kerül Fotó: Kovács Hont Imre[/caption] Farkaslaka község kilenc települése közül – Szencsedet leszámítva – nyolc rendelkezik kultúrotthonnal, a közelmúltban valamennyi átesett már egy-egy jelentős felújításon. Hat esetében további fejlesztéseket eszközölt az önkormányzat: bútorzattal, fény-, hang- és fűtéstechnikai berendezésekkel, légkondicionálóval, elektronikus irányítású függönyökkel szerelik fel a községközpont melletti Nyikómalomfalva, Székelyszentlélek, Bogárfalva, Kecset és Székelypálfalva közösségi épületeit. – Az eszközök többnyire hordozhatók lesznek, így amellett, hogy nem kell majd bérelni őket, az a másik előnyük, hogy akár átszállíthatók Kisfaludba vagy Firtosváraljára is, ha szükséges. A farkaslakit korábban már LEADER-alapokból is fejlesztettük részben – nyilatkozta Kovács Lehel polgármester. A kultúrotthonok felújítása mintegy 420 ezer euróba kerül. Nyikómalomfalván ugyanakkor a tavalyi külső után idén a belső felújítás is megtörtént az 1–4. osztályos iskolaépületben. A helyi mellett megyei finanszírozást is tartalmazott a felújítás, csakúgy, mint a falu focipályájának öltözője esetében. A közel 290 ezer lejbe kerülő épület költségeinek mintegy felét a megyei tanács biztosítja. Alapvető funkciója – mosdókkal és irodával ellátott hazai és vendégöltözők – mellett közösségi térként is használják majd a november végére elkészülő épületet. – A szülők kérésére Farkaslakán napközi épül az elkövetkezőkben. 600 ezer eurós, vidékfejlesztési költségvetésből valósul meg, ez magában foglalja az építés mellett a berendezés és egy gyermekeket szállító autó vásárlását is – közölte a polgármester. A végső tervek megvannak, bízik benne, hogy a tél folyamán a közbeszerzés is lezárul. Az önkormányzat ugyanakkor kész pályázattal a megfelelő kiírásra vár a farkaslaki 1–4. osztályos iskola energetikai korszerűsítését illetően. Kovács Hont Imre


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!