Hirdetés

Felmérés az ifjúságról

HN-információ
Megalakításának tízéves évfordulóját ünnepli a Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács (GYTIT), ez alkalomból pedig a tevékenységét is erre építi a szervezet. Számos tervük van idénre, többek között olyan felmérést kívánnak végezni a gyergyószéki középiskolá­sok körében, amelynek eredményeire bátran támaszkodhatnak a további tevékenységük során – számolt be lapunknak Erős Levente, aki negyedik éve vezeti a szervezetet. Kiemelte, azon igyekeznek, hogy az elkövetkezőkben egyre inkább szakmai alapokra helyezzék a munkát – ennek első lépése a közvélemény-kutatás. [caption id="attachment_65900" align="aligncenter" width="1000"] Gyergyó Területi Ifjúsági Tanács. Felmérést terveznek Fotó: Archív[/caption] Három éve indította el a GYTIT az ifjúságkutatást Gyergyószéken, ennek folytatását tervezik idénre, amely szakmai alapokra helyezett, szociológusok által koordinált felmérésben nyilvánul meg – vezette fel mondandóját Erős Levente, majd visszaemlékezve megjegyezte: Dániel Botond szociológussal osztották meg ötleteiket a felmérés témája kapcsán, mondván, mindenképp hiánypótló megvalósítás lenne a térségben. – Első körben különböző elemzéseket készítettünk, próbáltuk leszűkíteni azokat a tevékenységi köröket, amelyeket a közvélemény-kutatás által kívánunk feltárni – részletezte a GYTIT-elnök, hozzáfűzve: időközben összeállították a felmérés alapját képező kérdőívet is, amelyet – a lehetőségek szerint – minden egyes gyergyószéki középiskolás kitölt majd. Mint mondta, olyan kérdésekre próbálnak választ kapni, hogy miként képzelik el a középiskolások a jövőjüket, milyen terveik vannak, milyennek látják a régiót, illetve mit gondolnak a benne rejlő lehetőségekről. A projekt legfőbb céljával kapcsolatban Erős Levente rámutatott, az eredményekből reprezentatív anyagot készítenek, amely nemcsak a GYTIT további tevékenységét alapozza meg, hanem iránytűként szolgálhat az összes gyergyószéki ifjúsági szervezetnek. – Az összeállított szakmai anyag által tervezhetőbbek lesznek, és sokkal inkább szakmai alapot kapnak a tevékenységek – mondta Erős, megjegyezve: mindez által a hibalehetőségek is csökkenhetnek, ami nagyon fontos. Hangsúlyozta: a fő szempont, hogy az ifjúság igényeinek megfelelően menjen a munka, és ne a különböző szervezeteknek kelljen kitalálniuk ezeket. A Gyergyó Területi Ifjúsági Tanácsnak jelenleg 44 tagszervezete van a térségben, és többek között olyan rendezvényeket szerveznek, mint az Ifibörze, a fiatal pedagógusok fóruma, vagy épp a gólyabál. Mindezek mellett az európai uniós pályázatok nyújtotta lehetőségekkel is élnek, ami főként különböző csereprogramokban nyilvánul meg. Arra a kérdésre válaszolva, hogy milyennek látja a szervezetet tíz év múlva, Erős Levente azt mondta, nagyon szeretné, ha a GYTIT ifjúsági hálózatot működtető civil központtá nőné ki magát. Kertész László


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!