Felkészültek a tanintézetek az iskolakezdésre

HN-információ
Jövő héten kezdődik az új tanév: több Hargita megyei tanintézetben jelenleg is tatarozzák az iskolaépületeket, de ez nem akadályozza a jelenléti oktatás elkezdését. A tanárok is elfoglalták a megmaradt pedagógusi állásokat, és a legtöbb oktatási intézmény rendelkezik a szükséges működési engedélyekkel. Tegnap zajlott a megyei tanfelügyelőségen az üresen maradt pedagógusi állások, félállások, tanár nélküli tanórák elosztása, ezen általában a versenyvizsgán gyengébb osztályzatot elért személyek vagy nem megfelelő szakképesítésűek vesznek részt. Demeter Levente főtanfelügyelő tájékoztatása szerint eddig 81 százalékban sikerült betölteni a meghirdetett egész vagy részleges állásokat, ez az arány tegnap délutánra bizonyára sokat javult. Megyénkben egyébként az előző évek tapasztalatai alapján mindössze 2-3 százalékra tehető a szakképzetlen vagy nem megfelelő oklevéllel rendelkező oktatók aránya az iskolákban és napközikben – közölte a főtanfelügyelő. Rendszerint matematika-, fizika-, kémia- és romántanárból van kevés, illetve a szakoktatás terén is nehéz minden órára, állásra megfelelő szakembert (mestereket, mérnököket) találni. Több székelyudvarhelyi tanintézetben is voltak tegnap még lefedetlen tanórák vagy üres állások, amelyekre még nem került pedagógus, igazából tanévnyitás előtt pár nappal a személyzeti kérdés jelentette a legtöbb helyen a legnagyobb fejtörést az intézményvezetőknek. Néhány iskolánál ugyanakkor korszerűsítés, bővítés zajlik, de ez sehol nem akadályozza a tanévkezdést: minden napközis csoport, iskolai osztály a saját iskolájában, megfelelő körülmények között kezdheti a tanévet. Balázs Sarolta, a polgármesteri hivatal oktatási osztályvezetője elmondta: egyetlen intézmény sem maradt egészségügyi és tűzvédelmi engedély nélkül. A szokásos kisebb javításokkal, meszeléssel idejében elkészültek mindenhol, legfeljebb a járványszabályokkal kapcsolatos ellentmondó vagy épp későn érkező elvárások teljesítése okoz kisebb nehézséget. A napköziknek pedig az, hogy kevés a dadusposzt, minden évben kérik, hogy bővítsék a keretet – tudtuk meg az illetékestől. Balázs Sarolta még kiemelte, hogy az iskolaorvosi hálózat példaszerűen működik a városban: az új tanévet is 5 iskolaorvossal, valamint 21 iskolai asszisztenssel kezdik, gyakorlatilag minden tanintézetben van állandó egészségügyi személyzet. Folyamatban van az iskolaorvosi rendelők gyógyszerekkel, eszközökkel, fertőtlenítőszerekkel való feltöltése is – tette még hozzá Balázs Sarolta. [caption id="attachment_130917" align="aligncenter" width="2560"] Zeyk Domokos Technológiai Líceum, Székelykeresztúr FOTÓ: HADNAGY ÉVA[/caption] Beruházások Székelyudvarhelyen Régészeti feltárás zajlik az Eötvös József Szakközépiskolánál, a Székelytámadt-vár falainak gyűrűjében található tanintézetnél, de ez nem jelent különösebb nehézséget, mindössze a mozgássérült-bejárót kell újraaszfaltozni, ezt a polgármesteri hivatal oldja meg hamarosan. Jól halad a sportterem és a könyvtár építése a Bethlen Gábor Általános Iskolánál (pályázati forrásokból finanszírozzák a beruházást), de a munka itt sem okoz különösebb gondokat az hétköznapokban. Az Orbán Balázs Általános Iskolánál mostanában fedik be a szintén pályázaton nyert pénzből épülő sporttermet, emiatt az iskolaudvar egy részét egy daru foglalja el, így kisebb felület marad szabadon a gyerekeknek, de ez is időszakos kellemetlenség. A Tamási Áron Gimnáziumnak viszont ebben a tanévben is a „kicsi iskola” nélkül kell megszerveznie az oktatási folyamatot, az egykori zárda épülete továbbra is felújítás alatt áll. Mint Laczkó György igazgató elmondta, az elemi osztályos gyerekek a bentlakás épületében tanulnak, az általános iskolások pedig a főépületben a szaktermeket, laboratóriumokat foglalják el. Bejáratott rendszer ez, hiszen a múlt tanévben is így működtek, de tény, hogy emiatt kevesebb bentlakót tud fogadni az intézmény. Remélik, hogy jövő tanévre visszatérhetnek a rendes kerékvágásba. Felkészültek a székelykeresztúri oktatási intézmények A székelykeresztúri Orbán Balázs Gimnáziumban csak kisebb karbantartási, fertőtlenítési munkálatokat végeztek a nyári vakáció hónapjaiban, hiszen az épület jó állapotban van, így nagyobb volumenű beruházásra nem volt szükség ‒ tudtuk meg Sipos Máriától, az oktatási intézmény titkárnőjétől. Elmondta: az iskola alárendeltségébe tartozó Mesevár Napközi Otthonban a nyár során felcsiszolták és újralakkozták a padlót, akárcsak a fiatfalvi Ugri-Bugri Napközi Otthonban, az iskolák tantermeiben pedig a szokásos meszelést és fertőtlenítést végezték el a vakáció ideje alatt. Most már minden készen áll az iskolakezdésre és a diákok fogadására. Sipos Mária még elmondta: 26 osztállyal kezdődik a 2021–2022-es tanév az Orbán Balázs Gimnáziumban és az alárendeltségébe tartozó oktatási intézményekben. Ebből kilenc napközis csoport, 17 pedig iskolai osztály, összesen 566 gyermek kezdi meg tanulmányait szeptember 13-án. A Zeyk Domokos Technológiai Líceum is felkészült a tanévkezdésre. Itt sem végeztek nagyobb korszerűsítési munkálatokat, a vakáció ideje alatt kimeszelték az osztálytermeket ott, ahol szükséges volt, és elvégezték a kötelező fertőtlenítéseket ‒ tájékoztatott Bán Ildikó titkárnő. A központi épületen kívül a betfalvi általános iskola és a fiatfalvi általános iskola is a Zeyk Domokos iskolaközpont alárendeltségébe tartozik. Itt egyébként 19 osztályban 340 tanuló kezdi meg a tanévet hétfőn. Székelykeresztúr harmadik középiskolájában, a Berde Mózes Unitárius Gimnáziumban sem akadályozza semmi a tanévkezdést. A nyár elején felavatták az újonnan épített napközi otthont, amelyben a második tanévet kezdhetik a gyerekek. Lakatos Sándor, az oktatási intézmény aligazgatója elmondta: nagy, látványos felújítások nem voltak az iskolában. Összesen 20 csoporttal indul a tanév, 479 a diákok összlétszáma, amelybe a napközis csoportoktól a tizenkettedikesekig mindenki beletartozik. Mint mondta, teljes létszámmal indul a tanév, minden szabad helyük betelt. Két középiskolai osztály működik párhuzamosan, egy reál és egy humán osztály, nyolcadik osztálytól lefelé azonban egy-egy osztályuk van évfolyamonként. Hozzátette: ugyanazokkal az óvintézkedésekkel kezdődik a tanév, mint 2020-ban, maszkviseléssel, kézfertőtlenítéssel, távolságtartással és különböző bejáratok használatával készülnek. Az unitárius gimnázium egyébként három épületben működik, az alsó tagozatosok külön épületbe járnak, a felső tagozatosok és a középiskolai osztályok a központi épületben kaptak helyet, valamint külön épülete van a napközi otthonnak is. Ezenkívül étkező és bentlakás is tartozik az iskolához, amelyek szintén használható állapotban vannak, valamennyi engedéllyel rendelkeznek, így várják a diákokat. Lakatos Sándor ugyanakkor azt is elmondta, a pedagógusi állások szerdai elosztása nem érintette az intézményüket, hiszen szakképzett tanári karral rendelkeznek. [caption id="attachment_130918" align="aligncenter" width="2560"] A Kós Károly Szakközépiskola. Munkában a betonkeverő FOTÓ: LÁSZLÓ F. CSABA[/caption] A megyében nyolc épületnek nincs közegészségügyi működési engedélye Tar Gyöngyi, a Hargita Megyei Közegészségügyi Igazgatóság ve­ze­tője érdeklődésünkre ugyanakkor elmondta: Hargita megyében ötszáz tanügyi alegységnek van közegészségügyi működési engedélye, és van nyolc olyan, amelynek még nincs ilyen engedélye. Az intézményvezető kifejtette: már régóta azon dolgoznak, hogy a megyében levő tanintézetek épületei megfeleljenek az előírásoknak, ennek köszönhető, hogy csak nyolc épület nem kapott még engedélyt. Hozzátette: nemcsak az iskolaépületek sorolhatók ide, hanem valamennyi melléképület, amely az iskolához tartozik. Ezek a létesítmények egyébként azért nem kaptak működési engedélyt, mert valamilyen rendszerszintű probléma van a háttérben, amelyeket nem lehet egyhamar megoldani. Van olyan helyiség, ahol például csak folyóvíz van az iskolában vagy óvodában, ivóvíz nincs, illetve olyan intézmény is akad, ahol az udvaron kerti vécé van. Máshol az épület elhelyezése vagy kialakítása nem megfelelő, ezért nem kaptak közegészségügyi működési engedélyt. Csíkszentmártonon korszerűsíteni kell a tornatermet A nyolc engedély nélküli épületből háromban jelenleg felújítás zajlik, azért, hogy a munka befejezése után megkapják a működési engedélyt. Ilyen például a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Szakközépiskolához tartozó tornaterem, amely azért nem kapott működési engedélyt, mert a fiúk és a lányok öltözője nem volt megfelelően kialakítva. Pál Zoltán igazgató érdeklődésünkre elmondta: mostanra sikerült elkülöníteni két, a célnak megfelelő helyiséget, így a tanévkezdés előtt megkapják a működési engedélyt. Hozzátette: a tornatermet korszerűsíteni kell, és bővíteni is akarják az épületet, de ez a folyamat még évekig eltart. Az iskolaépületben egyébként a szokásos nyári karbantartási munkát végezték el, és kimeszelték a tantermeket. Az igazgató elmondta: a csíkszentmártoni szakközépiskola része a Rose-projektnek, így három középiskolai osztályban digitális táblákat is felszereltek, korszerűsítették a világítást és a fűtést is, lebontották a régi csempekályhákat. Ezenkívül minden középiskolás, kilencedikes diák új laptopot kap saját használatra, számukra már nem okozhat problémát az online oktatás sem: ‒ Ha ismét át kell költöztetni az oktatást valamilyen online felületre, akkor a középiskolás gyerekek használhatják ezeket a számítógépeket otthon is – közölte az igazgató. Pál Zoltán lapunk kérdésére még hozzátette: a szakközépiskolában nem teltek be a helyek, még várják a diákok jelentkezését a szakosztályokba és a szakközépiskolai osztályokba is. Tizennégy tanintézetet modernizáltak Csíkszeredában Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere a Hargita Népének elmondta: a városi önkormányzat összesen tizennégy tanintézeti épület tatarozását támogatta, illetve támogatja még a következő időszakban, amíg be nem fejezik. Továbbá építenek még két teljesen új tornatermet és egy napközit. Az elöljárótól megtudtuk: európai uniós társfinanszírozással három óvodát (Aranyalma, Tulipán, Csipike), három általános iskolát (József Attila – Tudor negyedi épület –, Liviu Rebreanu és Nagy Imre), három középiskolát (Kájoni János, Kós Károly, Venczel József), továbbá két bentlakást (Octavian Goga, Székely Károly) újítottak fel vagy korszerűsítenek ezután. Szintén uniós társfinanszírozással korszerűsítik a Micimackó Óvodát és a Kós Károly Szakközépiskola tanműhelyét, helyi forrásokból pedig az önkormányzati bölcsődét újítják fel. Kivitelezés alatt áll ezeken kívül a Nagyrét utcai napközi, továbbá a Nagy István Művészeti Középiskola és a Petőfi Sándor Általános Iskola tornaterme. Az elöljáró elmondta: a felújítások uniós támogatása 41,94 millió lejre rúg. Kevésbé kedvező fejlemény ugyanakkor, hogy a város önrésze – elsősorban az építkezési piacon történt változások eredményeként – óriási mértékben megugrott az elmúlt években: 71,85 millió lejt tesz ki. A Petőfi Sándor Általános Iskola tornaterme esetében 8,91 millió lej értékű a kivitelezési szerződés értéke, a Helyi Fejlesztések Országos Programja (PNDL) 3,69 millió lejjel támogatja a beruházást. A Nagy István Művészeti Középiskola esetében a szerződés értéke 8,87 millió lej, a PNDL pedig 2,69 millió lejjel finanszírozza a beruházást. Szintén PNDL-s társtámogatással épül a Nagyrét utcai napközi. A kivitelezési szerződés értéke 10,6 millió lej, a központi támogatás értéke pedig kétmillió lej. A bölcsőde teraszának beépítésére 195,7 ezer lejt különített el az önkormányzat az augusztus 27-i ülésén. A felújítás véget ért, és az önkormányzat átvette a munkát az Aranyalma és a Tulipán óvoda, a Nagy Imre és a Liviu Rebreanu Általános Iskola, a Kájoni János és a Venczel József Szakközépiskola, továbbá az Octavian Goga Főgimnázium bentlakása esetében. A Csipike Óvoda, a József Attila Általános Iskola, a Kós Károly Szakközépiskola, illetve a Székely Károly Szakközépiskola bentlakása esetében még nem történt meg a műszaki átvétel. ‒ Lesz olyan épület, amelynek a munkálatait nem vesszük át a tanévkezdés előtt, de ezek a munkák már nem akadályozzák meg a jelenléti oktatás megszervezését. Az új épületek kivitelezése természetesen még folyamatban van, ezekben nem kezdődhet az oktatás – tette hozzá az alpolgármester. Több lehetséges forgatókönyvvel készülnek Gyergyóban 520 diákkal és hallgatóval, 22 osztállyal és rövid ünnepséggel indítja az új tanévet a gyergyószentmiklósi Batthyány Ignác Technikai Kollégium. A szokásos javításokat, festést és fertőtlenítést elvégezték, emellett zajlik a bentlakás épületének termikus rehabilitációs projektje – mondta el lapunknak Gál Enikő, az intézmény igazgatóhelyettese. A középiskolai, szakiskolai és posztliceális oktatást biztosító intézményben minden lehetséges forgatókönyvre felkészültek, amely a járványügyi helyzetből adódhat. A diákok országos program keretében táblagépeket igényelhettek, a Rose-projekt révén az intézmény okostáblákat, laptopokat kapott, amelyek megkönnyítik az online vagy hibrid oktatás menetét. A borszéki Zimmethausen Iskolaközpontban is felkészültek a tanévre a lehetőségekhez mérten: megvásárolták a szükséges fertőtlenítőeszközöket, maszkokat, megtörtént az osztályok elosztása, és kialakították a törvény által előírt körforgásos rendszert is – tájékoztatott Ferenczy József intézményvezető. Hozzátette: az 1956-ban épült iskolaépület sürgős felújításra szorul, különös tekintettel a fűtésrendszerre. A borszéki önkormányzat által megnyert integrált pályázat részeként az iskolaépület is teljes felújításon fog átmenni, de a munkálatok kivitelező hiányában egyelőre nem kezdődnek el. Az ide tartozó Tündérkert Óvoda a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program részeként kívül-belül megújult 2019-ben. A diáklétszám jelentősen nem változott az előző tanévhez képest, újdonság viszont, hogy idéntől a tanfelügyelőség jóváhagyott egy szakiskolai osztályt, amely, szórványvidék lévén, rendkívül fontos az anyanyelvi oktatás szempontjából – mondta Ferenczy József. Szórványosodás Maroshévízen Évről évre egyre kevesebb a gyermek Maroshévízen, a Kemény János Elméleti Líceumban. Kilencedik osztályban két szakot indítanak 13-13-as létszámmal, természettudományok és filológia profillal. A természettudományok osztályban megvan a maximális létszám, a filológia szakra öt jelentkező van, várják a tanfelügyelőség jóváhagyását, hogy elindíthassák az összevont osztályt – közölte Deme Gabriella, hozzátéve: a nagymértékű elvándorlás miatt lassan a szórványoktatás helyszínévé válik a maroshévízi intézmény. Összesen 207 diák kezdi el a tanévet a Kemény János Elméleti Líceumban idén. Az intézmény informatikalaboratóriumának felújításához igényeltek és kaptak támogatást a helyi önkormányzattól. A rendszer kiépítése folyamatban van, várhatóan októberben befejeződik – adta tudtunkra Deme Gabriella igazgatónő. Az iskola itt is felkészült a járványügyi helyzetből adódó esetleges nehézségekre: az osztályokban laptopok, tévék és széles sávú internetelérés biztosítja az online vagy hibrid oktatáshoz szükséges feltételeket. A 26 fős pedagógusközösség nagy része megkapta a koronavírus elleni védőoltást.

Asztalos Ágnes Boncina-Székely Szidónia Hadnagy Éva Péter Ágnes



Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!