Ha azok közül, akik annak idején elfogadták, de azok közül is, akik annak idején gyakorlatba ültették az immár több mint 16 éve hatályossá vált helyi közigazgatási, a 2001/215-ös törvényt most elolvassák, annak szövegére bizonyára rá sem ismernének. Nem, mert azt utólag annyit „bügyürgették”, toldozták-foldozták, hogy annak számos előírása ma már nem az, nem úgy értendő, nem úgy alkalmazandó, mint egykor. Ilyen vagy olyan okokból, illetve érdekekből kifolyólag a mindenkori törvényhozás, illetve kormány amolyan előszeretettel próbálta meg kiigazítani, azaz módosítani és kiegészíteni a törvény egyes előírásait, egyes szövegrészeit. Ilyen múlt esztendei honatyai szándék nyomán jelent meg a minap egy ilyen, a helyi közigazgatási törvényt újólag módosító törvény. A Hivatalos Közlöny június 20-i számában jelent meg és holnap válik hatályossá a 2017/140-es törvény. Menjünk kissé vissza az időben. A múlt esztendő áprilisában nyújtották be a parlamenthez azt a 30 képviselő és szenátor (jobbára liberális párti honatyák) által aláírt kezdeményezést, amely révén módosítani szándékoztak a helyi közigazgatási törvény ama 128-as szakaszának az előírásait, amely lényegében a helyi vagy a megyei tanácsok tisztségviselőinek, a területi-közigazgatási egységek jegyzőinek, valamint a polgármester, illetve a megyei tanács szakapparátusa személyzetének a felelősségére vonatkoznak. Ennek a szakasznak az értelmében mindezen személyek a hatáskörük gyakorlása során elkövetett tettekért esetről esetre szabálysértési, közigazgatási, polgári vagy bűnügyi felelősséggel tartoznak. Nos, ennek a 128-as szakasznak a szövegét azért kívánták átfogalmazni, mert meg kellene fékezni a helyi közigazgatásbeli politikai döntéshozó tényezőkkel szembeni megfélemlítési és korrumpálási akciókat. Továbbá azt is indokoltnak tartották, hogy a jegyzők, valamint a közigazgatási egységek szakapparátusa személyzete által kibocsátott, illetve aláírt törvényességi egyetértésekért kizárólag azok feleljenek. A minap megjelent törvény szövegéből ez azonban nem derül ki egyértelműen, mint ahogy az sem biztos, hogy elejét lehet venni a hatályba léptetést követően az esetleges, ilyen vagy olyan nyomásgyakorlásnak. De térjünk vissza a múlt esztendei fejleményekhez. Kifutottak az időből A képviselőház állandó bürójában a törvényjavaslatot 2016. április 26-án ismertették, s attól számított 45 napon belül azt el kellett volna fogadni (vagy esetleg visszautasítani) úgy, ahogy arról rendelkezik az alkotmány 75-ös szakasza. Tényleges megszavazására nem került sor, csak annak vitájára lévén, hogy szeptember 5-én megállapítást nyert, hogy kifutottak az időből. Időközben még történt valami: 2016. július 26-án küldte meg a véleményét az egykori kormány, a Cioloș-kormány. A terjedelmes kormányzati állásfoglalásban többek között az áll, hogy az átfogalmazott szövegrész nem garantálja a törvényesség elvének tiszteletben tartását, márpedig ez az elv a helyi közigazgatási hatóságok működtetésének az egyik alapvető elve. A szenátushoz a múlt esztendő szeptemberében érkezett meg a képviselőházban elfogadott formájában a törvénytervezet, s annak elfogadására, illetve megszavazására a múlt hónapban került sor, pontosabban május 15-én. Május 27-én küldték meg kihirdetés végett az államelnöknek, aki a június 15-én keltezett 2017/542-es dekrétumával azt kihirdette. Egy mondatból hét mondat A szóban forgó 128-as szakasz egyetlen összetett mondatot tartalmazott. Egyébként annak szövegén nem is változtattak, de hozzátoldtak még öt ugyancsak összetett mondatot. Ilyenképpen pedig nem is annyira módosításról, mint kiegészítésről van szó. A hozzátoldott mondatok átolvasásából az derül ki, hogy amolyan felelősség megosztás következett be, illetve úgymond pontosították, hogy az adott tisztségviselői, illetve végrehajtói személyzeti kategóriák mikor és miért felelhetnek, illetve ez utóbbiaknak mit kell szem előtt tartaniuk, akkor, amikor megtagadják egy okirat ellenjegyzését vagy annak láttamozását. Maradjunk ez utóbbi eseteknél, illetve lehetőségeknél: a polgármester, illetve a megyei tanács szakapparátusának köztisztviselői és közalkalmazottjai visszautasíthatják egy közigazgatási okirat ellenjegyzését vagy láttamozását, valamint azok törvényességére vonatkozóan esetleg ellenvetést, kifogást emelhetnek, de azt az adott okirat kézhezvételétől számított három munkanapon belül írásban kell megtegyék és azt be kell jegyeztetniük az e célból létesített különleges regiszterbe. Amennyiben a szóban forgó személyek megtagadják az aláírást, az ellenjegyzést vagy a láttamozást, vagy akik, azok legalitására vonatkozóan ellenvetésekkel élnek, amennyiben annak nincs jogalapja, akkor közigazgatásilag, polgárjogilag vagy büntetőjogilag felelnek a törvény feltételei közepette. Nos, ez az a szövegrész, amely akár egy nyomásgyakorlással is felérhet, hisz egy beosztott esetében az esetleges (többé-kevésbé indokolt) felelősségre vonásnak visszatartó, sőt félelemkeltő ereje is lehet. Még akkor is, ha az eljárás során utólag bebizonyosodik, hogy „neki volt igaza”. Nem tartozik ide, de tágabb összefüggésben érdemes megemlíteni, hogy a különböző ellenőrző hatóságok (például a számvevőszéki kamarák) elmarasztaló megállapításait, észrevételeit is sokszor kétségbe vonják a helyi tisztségviselők, gyakoriak a helyhatóságok és a különböző államigazgatási hatóságok, ügynökségek és intézmények közti „nézeteltérések” adott törvényes előírások értelmezése, alkalmazása tekintetében. Nos, akkor miért ne lehetne feltételezni azt is, hogy „nézeteltéréshez” vezethet, „értelmezési konfliktust” válthat ki az ellenjegyzés megtagadása egy végrehajtói szerepkört gyakorló köztisztviselő által. Ebből indulva ki talán igaza volt a Cioloș-kormánynak, akkor, amikor negatívan véleményezte a törvényjavaslatot… Hecser Zoltán