Természetes velejárója életünknek, hogy érdeklődünk a kis- és nagycsaládi tagok, a velünk kapcsolatban álló közösségek tagjai hogyléte felől. Rendjén van ez, hiszen az érdeklődést nem csupán a kíváncsiság vezérli, hanem az örömben és nehézségben való őszinte együttérzés, lehetőség szerinti szükséges tettlegesség vágya is. Így volt ez az elmúlt hetek, hónapok járványidőszaka alatt is. A járványidőszak tekintetében ugyan hallhattam pozitív jellegű véleményt is, de ezzel ellentétben sokak részéről megfogalmazott nehézségként, megpróbáltatásként három fogalom és ezzel társuló érzés megnevezése körvonalazódott, mely mindennapjaikban jelen levő, leküzdendő, megoldást igénylő próbatételként keseríti életünket. Ezek: félelem, aggodalom, szabadság. Sokak? Nem kívánok és nem tudok számszerű adatokat felsorolni. Látom és tapasztalom: az „arany középutat” kevesen járják. Vannak, akik „fittyet hánynak”. Vannak, akik az „ördögöt is a falra festik”. Erre ösztönöz, irányít a mindennemű információs csatornák hálózatának többsége. Ugyanakkor a hivatalos rendelkezések, azok következményei, melyek sok esetben ellentmondásosak, összeférhetetlenek, igazságtalanok és értelmetlenek ránk nézve. Mit váltanak ki, hogyan reagálunk?! Vagy hatalmába kerít a bizalmatlanság, és érzem „vesztem a talajt a lábam alól” és elkerülő magatartást öltök. Ugye, ezt nem akarom, s máris ráléptem az útra, amely: a lesz, ami lesz útja. Vagy hatalmába kerít a félelem, amit erőszakosan zúdítanak ránk. Táptalaja: hiányos és/vagy félrevezető információhiányból eredő tudatlanság; következetlenségből eredő bizonytalanság; összegezve az irrealitás és realitás feszültsége. Tény, hogy sokan nem találják az „arany középutat”. Nem hiába nevezte Jézus „keskeny” útnak. Talán érdemes volna erre is jobban odafigyelni, ráhangolódni. Ezzel a szándékkal ajánlok némi forrásanyagot, olvasmányt az említett három fogalom, az uralkodó érzéssel kapcsolatban. (Helyszűke miatt most csak az elsőre vonatkozóan /félelem/ reflektálok, arra is csak dióhéjban.) Közelítsenek mindehhez mint Isten szavához, ígéretéhez, igéjéhez. Csakis így lehet egy vezető útvonal, amelyen érdemes járni, mert enyhül a félelem, elhomályosítja az aggodalmat a gondviselés, a korlátozást a belső szabadság. A félelem olyan érzés, amely az ember létét, állapotát, érdekeit veszélyeztető baj jelentkezése, lehetőségének, közelségének a felismerése vagy elgondolása nyomán keletkezik. Olyankor jelentkezik, amikor az ember magánál nagyobb erővel találja magát szemben, s kiszolgáltatottan áll, valami bekövetkezendő rossz előérzetével, miközben az fenyegetőn közeledik hozzá. A félelem szó tartalma mindkét szövetségben kettős irányítottságú. Egyfelől pozitív értelemben, mint istenfélelem azt a magatartást jelöli, amellyel az ember kifejezi Isten előtti megállását. Másfelől negatív jelentése van, és a veszélyhelyzetekben való félést fejezi ki. Ez utóbbi kiváltó okainak hosszú lajstromából csak néhányat sorolok fel: titokzatosság, betegség, emberek, aggodalmasság, nélkülözés. Isten az egész Bibliában úgy jelentette ki magát, mint szabadító Úr, akinek van hatalma megszabadítani a benne bízókat minden nyomorúságukból, így a félelem által okozott különböző szenvedésektől is. Zsolt 116,3: „Körülfontak a halál kötelei, a sírtól való rettegés fogott el engem, nyomorúságban és bánatban vagyok.” Íme, Isten végtelen tárházából néhány, válaszként: 1Sám 22,23: „Maradj nálam, ne félj, mert aki az én életemre tör, az tör a te életedre is. Ezért biztonságban leszel nálam.” Lk 12,4: „Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de azután többé nem árthatnak. Megmondom nektek, kitől féljetek: attól féljetek, akinek azonfelül, hogy megöl, arra is van hatalma, hogy a gyehennára vessen. Bizony mondom nektek: tőle féljetek.” Zsolt 55, 23: „Vesd az Úrra terhedet, és gondot visel rád! Nem engedi sohasem, hogy ingadozzon az igaz.” Mt 6, 27-28: „Aggódásával ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy arasznyival is? … Figyeljétek meg a mezei liliomokat, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van és holnap a kemencébe vetik így öltözteti az Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek? Filippi 4, 6-7: „Semmiért ne aggódjatok, hanem imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, meg fogja őrizni gondolataitokat és szíveteket a Krisztus Jézusban.” Nem hiszem, hogy volna bárki, aki a fenti sorok között valahol nem talált volna önmagára. Talán feltűnt a többszörösen megfogalmazott: „ne félj!” A Szentírásban, mint felszólító bátorítás, isteni ígéret, annyiszor fordul elő, hogy az év minden napjára jut egy. Neked is, ha megragadod a félelem pozitív irányvonalát, az istenfélelmet. Az igazi istenfélelmet Isten Szentlelke támasztja és növeli. „Azt az embert, ki féli az Urat, oktatja Ő, hogy melyik utat válassza, élete boldog marad… Közösségben van az Úr az őt félőkkel… Szemem állandóan az Úrra néz, mert ő szabadítja ki lábamat a csapdából.” (Zsolt 25). Hát ezért nem félek. Ne félj!

Tamás János evangélikus lelkipásztor