Láttuk, hogy az érzelmi intelligencia – mint az érzelmek általában – eléggé megfoghatatlan jelenség. Ezért választottam azt az utat, hogy konkretizálva mutassam be, azokat a személyiségvonásokat írva le, melyek az érzelmi intelligencia magas szintjét jelölik. Így jelent meg egy igen pozitív és sikeresen élni tudó személyiség képe, mely egyben a magas szintű érzelmi intelligenciával rendelkező embert jelöli: ismeri érzelmeit, tudatosítja azokat, ezzel ismeri önmagát, kíváncsi, magabiztos, képes adni, de nemet is mondani és nem rágódik, ráadásul megfelelően ösztönzi önmagát a különböző helyzetekben: tevékenységre, reagálásra, állásfoglalásra. Mert valószínűleg valahol itt van a kutya elásva – mondhatnánk. A megfelelő érzelmek és kellő energia használata, azaz legyünk képesek menedzselni saját érzelmeinket, és ezzel valamennyire a másokét is. Azt és akkor bíráljunk, amikor és akit kell, lehet, érdemes. Természetesen önmagunkat is: mert a helyes önkritikai érzék nagyon fontos a mindennapokban, de különösen a munkában, a haladásban, a teljesítményben és nem utolsósorban az emberi kapcsolatokban. Mint ahogyan a bírálat tűrése, illetve az arra adott megfelelő reakció is igen lényeges: (el)fogadni a mások véleményét, elgondolkozni rajta, változtatni magunkon, a helyzeten, ha erre van szükség, és ne egyszerűen elutasítani a kritikát, dühössé válni tőle. Felismerni a másik igazát: nem akármilyen képesség. Persze az egy másik kérdés, hogy hogyan reagálunk, amikor tudjuk, hogy a bírálat rosszindulatú vagy provokatív? Nyilván ilyenkor is a józan ész érveivel kell válaszolni, a józan ész megőrzését pedig épp az érzelmi fegyelem biztosítja. Mert az érzelmileg intelligens ember nem stresszel – mondják, sőt írják! – a mindenna­pokban, pedig a megfogalmazás helytelen: nem szorong, nem izgul, illetve képes az ilyen pillanatait is kordában tartani meg lecsillapítani. Ez a reziliencia, a rugalmas ellenállás jelensége – hogy használjak szakkifejezéseket is –, vagyis az a képességünk, hogy egy érzelmi kibillenés után könnyen visszajussunk az eredeti állapotunkba. Régebb ezt egyszerűen érzelmi egyensúlynak mondtuk. Idetartozik az önérvényesítés képessége is, melyet, ha jól használunk – hisz eshetünk túlzásokba, érvényesíthetjük rosszul is (nem megfelelő helyen, nem a megfelelő pillanatban és nem a megfelelő emberrel szemben) az elképzeléseinket – rendszerint nyert ügyünk van. (folytatjuk) Albert Ildikó A cikk a Hargita Népe április 10-i számában jelent meg.