Erőss Zsolt hegymászóra emlékeznek

HN-információ
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület gyer­gyói osztálya idén hatodik alkalommal szervez gyalogos és biciklis teljesítménytúrát a Gyergyói-havasokban és a Hagy­más-hegységben a Kan­csendzöngán eltűnt Erőss Zsolt hegymászó emlékére. Idén csak előzetes bejelentkezéssel lehet részt venni. [caption id="attachment_88169" align="aligncenter" width="1000"] Közeleg a teljesítménytúra. Mindenki a magának megfelelő nehézségűt válassza![/caption] Nagy érdeklődés övezte az előző években az Erőss Zsolt teljesítménytúrát, tavaly közel 700 résztvevő teljesítette a kijelölt útvonalak valamelyikét. Az idei túrát május 25-én tartják, a szervezők ismét nagy érdeklődésre számítanak. Akár az előző években, most is három táv teljesítésére lehet vállalkozni: 20, 30, illetve 50 kilométert gyalogolhatnak a résztvevők, emellett biciklis útvonalat is választhatnak. Nagyrészt a Gyergyói-havasok központi vonulatán haladnak a kijelölt útvonalak, rövidebb szakaszon érintik a Nagy-Hagymást is. Az indulás ismét Erőss Zsolt egykori iskolája, a Salamon Ernő Gimnázium elől lesz. Az alma materben egyébként tanterem őrzi a hegymászó emlékét, az épület előtt pedig kőtáblát állítottak tiszteletére. Elsőként az 50 kilométeres és a biciklis útvonalon indulók rajtolnak el, reggel 7 órakor. A cél a Gyilkos-tónál, a Napsugár villánál lesz, ahol a szervezők meleg étellel várják az érkezőket. Akik a túra után visszatérnének Gyergyószentmiklósra, autóbusz áll a rendelkezésre, aki pedig úgy dönt, hogy egy éjszakát a Gyilkos-tó üdülőtelepen tölt, az másnap a lazító túrán is részt vehet a Kerek-kőre. Az Erőss Zsolt teljesítménytúrán való részvétel díja 35 lej, az Erdélyi Kárpát-Egyesület és a Magyarországi Kárpát-Egyesület tagjainak 30 lej. Az előző évekhez képest újdonság, hogy nem lehet reggel, induláskor jelentkezni a túrára. A regisztráció ezúttal szigorúbb lesz, mert a szervezők számára fontos, hogy már előre pontosan tudják a résztvevők számát. Az online regisztráció május 22-én zárul. Lázár Hajnal


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!