Érmes udvarhelyi birkózók

HN-információ
Buziásfürdőn – Temes megye – rendezték meg az ifjúsági 3-as, illetve 4-es korosztá­lyok számára a birkózók egyéni országos döntőjét, amelyen a Székelyudvarhelyi ISK sportolói részt vettek. Kilenc éremmel térhettek haza. Sikeres hétvégén vannak túl a Székelyudvarhelyi ISK ifjúsági 3-as, illetve 4-es birkózói, akik a Temes megyei Buziásfürdőn léptek szőnyegre a korosztályos országos egyéni döntőben. A két korosztályban több mint hétszáz sportoló küzdött meg az érmekért, amelyekből kilenc jutott a székelyudvarhelyieknek is. Az ifi 3-as korosztályban András Áron és Tófalvi Richárd bronzérmet szerzett. Az ifi négyeseknél Kaffai Krisztának, Pál Zsoltnak, illetve Veres Tivadarnak aranyérmet akaszthattak a nyakába, míg Márton Hunor és Kovács Zoltán ezüstérmet szerzett. Bronzérem jutott ebben a korosztályban is, amelyet Deák Attila és Boldizsár Tamás érdemelte ki. A hétvégén Románia-kupa-küzdelmeket rendeznek a junior korosztálynak Bukarestben, míg egy hétre rá az U23-as korosztály lesz érdekelt Resicán az egyéni döntőben. Székelyudvarhely is döntőt kapott. November 17–18-án ugyanis a városi sportcsarnokban kerül megrendezésre a junior korosztály csapatdöntője. Eredmények Ifjúsági 3. (2001–2002-ben születettek): 46 kg András Áron bronzérem, 50 kg Tófalvi Richárd bronzérem, 72 kg Bartha Szilárd 5. hely, 85 kg Jakab Barna aranyérem. Edzők: Katona László, Bodrogi Csaba és Katona Zsolt. Ifjúsági 4. (2003–2005-ben születettek): 37 kg Kaffai Kriszta aranyérem, 26 kg Márton Hunor ezüstérem, 29 kg Deák Attila bronzérem, 35 kg Pál Zsolt aranyérem, 50 kg Kovács Zalán ezüstérem, 60 kg Veres Tivadar aranyérem, 85 kg Boldizsár Tamás bronzérem. Csapatversenyben az első helyet szerezte meg az ISK. Edzők: Katona László, Józsa Gábor és Balázs Imre. HN-összeállítás


Hirdetés


Hirdetés

Kövessen a Facebookon!